A játék
az oktatás része és eszköze a különleges tanrendű iskolákban. A
gyógypedagógus pedig alapvető módszerének tartja a játékos
foglalkozásokat.
(Forrás: Népszabadság)

A legtöbb általános és középiskolában játszani a
szünetben, a kirándulásokon vagy a „lyukasórákon” lehet. A feszített
tempó, az időhiány és a rengeteg tananyag ennyit enged. Más a szemlélet a
fóti Waldorf- iskolában, miként a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános
Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában
is.

László Éva a fóti Waldorfban
irodalmat és angolt tanít, önállóságra és művészi képességre helyezve a
hangsúlyt. – Nálunk minden reggel nyolc órakor labdadobálással kezdődik a
tanítás – meséli. – Körbeállunk, és mindig ugyanannak dobjuk a labdát,
de ugyanattól is kapjuk vissza. Később egyre több labdával játszunk, így
nagyon kell figyelni, melyiket kinek kell passzolni. Ez remek ébresztő
és koncentrációs gyakorlat. A nyolc és tíz között tartó epochákban
mindig van egy ritmikus rész, ami megtöri az egyhangúságot, és élénkebbé
teszi a gyerekeket. Irodalomórán a verseket skandálva mondjuk, ez
beszédtechnikai fejlesztésre is jó, közben lábdobogással vagy
tapsolással is adjuk a ritmust. Sokszor felállunk, menetelünk, és el is
játszszuk, amiről olvasunk.

Ismétléskor az úgynevezett igaz-hamis játékkal
elevenítik fel egy-egy mű szereplőit és a cselekményt. A tanulók
felosztják egymás közt a szerepeket, és az izgalmasabb vagy
temperamentumosabb részt előadják. Így kiélik az esetleges agressziót és
a szélsőségesebb érzelmeket. Nyelvórákon szóláncot játszanak,
bingóznak, keresztrejtvényt fejtenek. Ünnepekkor az egész iskola egy
nagy rétre költözik, és együtt számháborúzik.

– Napirendünk miatt nálunk sokkal több a mozgás, mint
máshol – mondja Simon Nóra, a hatodikosok osztálytanítója. – Reggel a
tanító minden érkező gyerekkel kezet fog, és az óra elején, aki akarja,
elmesélheti, mi foglalkoztatja éppen, mi történt vele tegnap óta. Van,
hogy csak tíz percet ülnek a diákok a padban. Számok tanításánál
megkérdezzük: miből van egy, miből van kettő stb. Az a csúcs, amikor
rájönnek, önmagukból is egy van, nem csak a Napból vagy a
Földből.

A betűkhöz egy-egy verset
kapcsolnak: „Á, ámulva néztem a tájat, magas hegy ormán a várat.” A
tanítónő szerint ezzel kifejezi az „á” csodálkozó minőségét, és egy
örömélményt is ad a gyerekeknek. Aztán leírják a betűt a levegőbe, majd
zsírkrétát fogva a lábujjaik közé egy nagy papírra rajzolják, és utolsó
lépésként kerül a füzetükbe.

A
nagyobbak a tornaórán az udvaron futnak, és ha földrajzból az égtájakat
veszik, megfelelő alakzatot alkotnak. Amikor történelemből a görögöknél
tartanak, tornaórán gerelyhajítás és gimnasztika a tananyag. – Egyik
kedvenc tanári feladatom a bizonyítványvers – teszi hozzá Simon Nóra. –
Év végén minden diáknak személyre szóló verset írunk, olyat, ami csak rá
illik. Nyáron megtanulják, szeptemberben mindenki elmondja a
sajátját.

Más szempontok szerint
játszik egy gyógypedagógus. Az értelmi sérült gyerekeknél a játék szinte
az egyetlen eszköz a fejlesztésre. Itt másképp fontos a játék. – A
gyógypedagógia lényege a középsúlyos értelmi sérültek esetében az
érdeklődés felkeltése. Ezekből a gyerekekből hiányzik a kíváncsiság, és
ezt a hiányt játékterápiás módszerekkel pótoljuk – mondja Gyurkovics
Rita, a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő
Speciális Szakiskola gyógypedagógus tanára. – Érzékszerveiken keresztül
próbáljuk felkelteni a figyelmüket. A korai fejlesztő csoportba már pár
hónapos gyerekek is járnak, szüleikkel együtt körülbelül egy órát
töltenek nálunk. Őket úgy kell megtanítani játszani, hogy kiemelkedjenek
a passzivitásból, és felfigyeljenek környezetükre. Közben a szülővel is
foglalkozunk, lelki gyógyítást végzünk. A komplex játékterápia mindig
mozgásból indul ki. A legkisebbeknél ez mozgatásban jelenik meg, később
hintázással és nagylabdás gyakorlatokkal ösztönözzük őket cselekvésre.
Az óvodáskorúak hat-nyolc fős csoportja igen heterogén. Náluk a
csoportos játékra helyezzük a súlyt, meg kell tanulniuk együtt játszani.
Van olyan kisfiú, aki játék babának nézi a társát, és ráfekszik. Tehát
az egymásra figyelés központi kérdés.

Sokféle mozgáseszköz áll a gyerekek rendelkezésére:
ilyenek a különféle hinták, a babzsákok, a hulahoppkarikák, a trambulin,
valamint a hatalmas méretű, színes gumilabdák, amelyekre rá is
fekhetnek, rücskös vagy lukacsos felületük még
figyelemfelkeltőbb.

– Az iskolai
oktatás is a játékba ágyazódik – meséli a gyógypedagógus tanár. –
Harmadik osztályban a betűk tanulása mozgásos játékként zajlik:
fonalból, gesztenyéből kirakjuk az adott betűt, esetleg dörzspapíron az
ujjukkal rajzolva tanulják meg az alakját, vagy ők maguk formálják meg
azt. Lehet, hogy valaki sosem fog tudni írni, olvasni, de szeret
só-liszt gyurmából figurákat készíteni vagy főzőcskézni. Azt kell
mindenkinek megtalálnia, amiben örömét leli. Van, hogy egy kis tükörre
festenek, majd letörölve „megtalálják” önmagukat. A rácsodálkozás
lendíti őket előre.

A számok
tanításánál először a formákat, színeket és a mennyiségeket kell
elkülöníteniük a gyerekeknek. Ehhez vannak a „szétválogatós” játékok: az
egyszínű vagy az ugyanolyan formájú tárgyakat kell egy helyre gyűjteni,
gyöngyfűzéskor pedig egy adott mintát kell lemásolni. Fontos a zene is.
Hallgatnak komolyzenét is, de gyakran ők maguk zenélnek. Hatalmas
sikerélmény, amikor rájönnek, hogy az előbb hallott hangot ők okozták a
kezükben lévő ütőfával vagy a kongával.

– A nagyobbakkal szoktunk Ki nevet a végén?-t és egyéb
speciális társasjátékokat játszani – folytatja Gyurkovics Rita. – Nagyon
népszerű a golyófürdő. A négy alapszínben pompázó, nagy műanyag
golyókat lehet szín szerint csoportosítani, vagy vödörbe célozni velük.
Legózáskor az ívelt formából egy kört kell kirakni, amelyen végig tud
menni a kisvonat. Bábozni a hangutánzások miatt szoktunk,
szappanbuborékokat a számoláshoz fújunk. Egy kicsit bohócnak, de
mindenképpen kreatívnak kell lennünk. A személyes kapcsolaton keresztül
szinte mindent el lehet velük érni. A cél: örömteli együttlétben
fejleszteni a gyerekeket.