Budenz
egyáltalán nem volt gonosz. Tisztességes szaktudós volt, kiváló
nyelvész: száraz és tárgyilagos pozitivista, a legszakszerűbb fajtából.
Ezzel sok ellenséget szerzett (és szerez ma is) magának. A lelkünk
romantikus fele ugyanis érzi, hogy a száraz tárgyilagosság valahol a
gonoszság felé vezető első lépcső… (Nádasdy Ádám a nyelvészet és a
történelem viszonyáról az ÉS-ben)

Tárgyilagos › érzelemmentes › szenvtelen › hideg ›
gonosz. És ez még a kisebbik baj. A helyzetet súlyosbítja, hogy Budenz
német volt, egy virtigli labanc, ami ugyancsak a gonoszság felé mutat:
német › fegyelmezett › szabálytisztelő › könyörtelen › gonosz.
Mentségére föl lehet hozni, hogy egész felnőtt életében Magyarországon
élt, magyarul írt és tanított, Budenz Józsefnek nevezte magát, a
Tudományos Akadémia tagja lett (levelező tag 1861, rendes tag 1871); de a
legfontosabb, hogy ő bizonyította be végérvényesen, hogy a magyar nyelv
a finnugorból származik.

Mindezt azért mondom, mert nemrég előadást tartottam
magyartanároknak nyelvészeti kérdésekről, s egyikük hozzászólt, mondván:
azt olvasta, hogy a finnugor eredet nem állja meg a helyét, hiszen
azzal a sanda céllal dolgozta ki egy német, hogy a magyarokat lealázza,
minthogy a finnugor népek cseppet sem előkelő vagy dicső rokonok. Ez a
német – így a felszólaló – ügynök volt, aki „Habsburg hátszéllel”
alkotta meg a finn­ugor elméletet, melyet nekünk, magyaroknak sokáig
muszáj volt tűrnünk és elfogadnunk, ám most már ideje, hogy lerázzuk
magunkról, s igazibb, méltóbb eredetmagyarázat után
nézzünk.

Húzóágazat

Joseph Budenz (1836-1892), a magyar nyelvtudomány
egyik nagy alakja, Németországban született, s a göttingeni egyetemen
tanulta ki a nyelvészetet az 1850-es évek derekán, a kor legjobb
mestereinél. Akkoriban a nyelvészet hallatlan fejlődésen ment keresztül,
s csakhamar a világ legkülönbözőbb nyelveire kezdték alkalmazni a
frissen kidolgozott ún. „újgrammatikus” módszert, amellyel vissza lehet
következtetni a kulturális emlékezetnél régebbre, úgy három-négyezer
évnyire. Ez a történeti-összehasonlító módszer arra jó, hogy a mai
nyelveket (illetve ahol vannak, írásos nyelvemlékeket) összehasonlítva,
szigorú szakmódszertan alapján képesek legyünk nagy biztonsággal
megállapítani, hogy az adott nyelvek rokonok-e, és az adatokból
visszakövetkeztetni az eggyel vagy kettővel megelőző nyelvállapotra, az
érintett nyelvek közös „alapnyelvére”. (Ezt hívjuk
rekonstrukciónak.)

Azt, hogy a
kérdéses népek rokonok-e, természetesen nem tudjuk megállapítani, a
nyelvészet ilyesmire nem alkalmas, bár a történészek – jobb híján – azt
szokták mondani, hogy ha két embercsoport rokon nyelvet beszél, akkor
föltehetőleg biológiailag is rokonok. A nyelvészet ilyenkor hümmög és
bólogat, hogy hát igen, biztosan, miért is ne. Azt tehát, hogy a finnek a
magyarok rokonai, a nyelvészet nem mondja (hiszen ehhez biológiai vagy
történeti vizsgálat kellene), csak annyit mond – de azt
rendíthetetlenül! -, hogy a finn nyelv és a magyar nyelv rokona
egymásnak és egy közös ősből, a finn­ugorból származnak. (Említsük meg,
hogy a XX. században kiderült, hogy a rokonság ennél bővebb, mert a
finnugoron kívül a szamojéd nyelvek is idetartoznak, s ettől kezdve a
nyelvcsaládot urálinak nevezzük. A magyar tehát mai szakszóval uráli
nyelv, így tartja számon a nemzetközi szakirodalom
is.)

Mi volt előbb: a tyúk vagy a
hal?

Budenznek az egyetemen volt
néhány magyar diáktársa, s tőlük kezdett magyarul tanulni. Hamar
észrevette, hogy a magyar nyelv rokoni kapcsolatait még nem tárta föl a
nyelvtudomány, s hogy ez neki, a felkészült ifjú szakembernek, izgalmas
kutatási területet jelenthetne. Magyarországra költözött, megtanult
magyarul, és elkezdte rendszerezni a magyar nyelv szóba jöhető rokonait.
Kétféle rokonság jön szóba reálisan: a török és a finnugor, mert a
legrégebbi magyar szókincsben e két elem van jelen igazán erősen. Török
az ész, finn­ugor az agy. Török a szék, finnugor az ágy. Török a tyúk,
finnugor a hal. Ha ez török nyelv, akkor rokona a mai török, tatár,
csuvas, ujgur, baskír, kirgiz stb. Ha finnugor, akkor rokona a vogul,
osztják, zürjén, finn, észt stb.

A
kérdés tehát az volt: vajon török nyelv-e a magyar, bőséges finnugor
elemmel, avagy fordítva: finnugor nyelv-e, bőséges török elemmel?
(Jegyezzük meg, hogy minden más rokonság a magyarral kapcsolatban
dilettáns képzelgés, részben a földrajzi vagy időbeli távolság miatt, de
főleg mert nem látszanak az alább illusztrált hangmegfelelések,
elkülönbözési szabályok.) Budenz eleinte úgy vélte: a magyar a török
csoportba tartozik, de ahogy haladt a munkával, megbizonyosodott: a
magyar finnugor nyelv. Ezzel persze nem kevesebbet állított, mint hogy a
nagyon régi török eredetű szókincs mind átvétellel került a magyarba,
míg a finnugor elem az ősi örökség. Ezt két dolog támasztja alá:
egyfelől a finn­ugor szavak alapvetőbbek, az élethez nélkülözhetetlenebb
dolgokat jelölnek: él, hal, megy, tud, én, ez , hol, itt, vas, víz,
mély, kettő, három stb., míg a török szavak – általában legalábbis – egy
magasabb civilizációt tükröznek: gyapjú, betű, búza, ok, gyárt, ír,
szűcs, gyón, ól, eke, saru, oroszlán stb. Ezt a különbséget láthattuk az
előbbi példákon is: az agy, az ágy, a hal alapvetőbb dolgok-fogalmak,
mint az ész, a szék, a tyúk.

Egy
másik ilyen támogató érv a finnugor eredet mellett az, hogy ha ez török
nyelv, akkor hogy az ördögbe került bele ennyi – és ilyen alapvető –
finnugor elem? A törökség erősebb, gazdagabb, fejlettebb volt a
finnugoroknál, azaz civilizáltságban följebb állt. Mi oka lett volna egy
török népnek vagy törzsnek, hogy ennyi szót eltanuljon egy finnugor
társaságtól, akik épp hogy kijöttek az erdőből, s újdonságként nézték a
tyúkot, a széket és a betűt? Magyarán mondva: ha ez finn­ugor nyelv,
akkor meg tudjuk magyarázni, miért vett magába annyi török elemet (a
civilizációs különbség miatt), ám ha török nyelv, akkor nincs rá
magyarázat, miért vett magába ennyi – és ilyen alapvető! – finnugor
elemet.

Ez mind nagyon érdekes, de
a nyelvrokonság bizonyítéka – tanítja Budenz – nem ez a
történelmi-civilizációs érvrendszer, hiszen azt egy történész is
átlátja, ahhoz nem kell nyelvésznek lenni. A lényeg a szóalakok
hangeltéréseiben van.

Azonos, mert
különbözik

A
történeti-összehasonlító nyelvészet először olyan nyelveken kísérletezte
ki módszereit, melyekről „szabad szemmel” is látszik, hogy rokonok (pl.
olasz-francia, német-angol), sőt, amelyeknek alapnyelvéből (pl. a
latinból) is maradtak fenn dokumentumok. Az iskolapélda, mellyel a
nyelvtudomány „óvodásait” oktatjuk ma is, a latin nyelvnek és
leányainak, az újlatin nyelveknek a viszonya. Ki ne látná, hogy az olasz
monte, a román munte, a francia mont, a spanyol monte egymásnak rokona,
s mind a latin monte (régebben mons) ‘hegy’ szóból származnak? Aztán
nehezebb példák jönnek: rokona egymásnak a portugál cheio (ejtsd
„cseju”) és a román plin, mert mindkettő a latin plenu(m) ‘tele’ szó
szabályos továbbélése – pedig a cheio meg a plin már egyáltalán nem
hasonlít egymásra. A jelentésük ugyanaz, de hogyhogy ilyen más az
alakjuk? Nos, a hasonló hangot tartalmazó szavak sorba állításakor
kiderül, hogy a latin szókezdő pl- kapcsolat a portugálban mindig ch-
(=„cs”) lesz, a hangsúlyos -e- hang nyílt szótagban mindig -ei-vé
alakul, a magánhangzók közti -n- mindig eltűnik; a románban viszont az
en-ből mindig in lesz, és mellékneveknél leesik a szóvégi -u. Azaz itt
is mindkét nyelv a maga szokásos „hangtörvényei” szerint járt el, arról
nem tehetnek, hogy e szóban véletlenül a szabályos változások ekkora
távolságot eredményeztek, „széthurcolták” az eredetileg azonos
szóalakot.

Budenz ugyanilyen elvek
szerint bizonyította a finnugor rokonságot: a magyar ég (‘égbolt’)
szónak pontos megfelelője a finn sää ‘időjárás’ és a zürjén syn-
‘levegő’, melyek közös finnugor ősét *sänke alakban rekonstruálhatjuk,
mert a magyarban a szókezdő s- eltűnik, az -nk- kapcsolat mindig -g-vé
alakul, és így tovább. Önök ingatják a fejüket, hogy hiszen ezek nem is
hasonlítanak! Igaz, de nem ez a döntő. A portugál cheio és a román plin
se hasonlít. A lényeg nem a hasonlóság – tanulta Budenz Göttingenben a
mestereitől -, hanem az ismétlődő, megjósolható eltérés, szakszóval a
hangmegfelelés. A finn-magyar rokonságot nem az bizonyítja, hogy a
szauna finnül is sauna!

Talán
megszédült

Az ördög nem alszik, és
nem aludt a XIX. század közepén sem. Mi van, ha a gonosz Budenz tényleg
ügynök volt, mert beszervezte a Habsburg titkosszolgálat? Végtére is
nem álltunk mellette élete minden percében. Talán megszédült,
kártyaadósságot csinált. Teherbe ejtett egy gyermeklányt. Levizelte a
Kaiser arcképét. Zsarolással rákényszerítették, hogy a magyarok
ellenségeként megalkossa a finnugor nyelvrokonság tudományos
bizonyítását!

Képzeljük el az
összehasonlítás kedvéért, hogy Galileiről kiderülne: török ügynök volt, a
szultánság fizette le, hogy csillagászati és fizikai kutatásaival
aláássa a katolikus egyház hatalmát. Én ezt nem tartom valószínűnek, de
mit lehet tudni? Emberek vagyunk, miért éppen ő lett volna tökéletes?
Csakhogy ha így lett volna is, érinti-e ez Galilei felfedezéseinek
tudományos érvényességét? Nyilván nem. Kísérletei, bizonyításai ma is
megismételhetők, és ugyanazt az eredményt mutatják, tehát nem
személyfüggők: ezt nevezzük objektív tudománynak (angolul science).
Galilei egyik felfedezése, hogy a gravitációs gyorsulás nem függ a test
súlyától, azaz ha egy zongorát dobok ki az ablakon, ugyanannyi idő alatt
fog földet érni, mint ha egy virágcserepet. Ez azért fontos, mert
laikus ésszel az ellenkezőjét gondolnánk, vagyis hogy a zongora
gyorsabban fog leesni, mint a virágcserép. Galilei megállapításai tehát,
még ha ármányos lélekkel tette is őket (amit a legkevésbé sem hiszek), s
még ha a laikus észjárásnak ellentmondanak is,
igazak.

Nincs ez másképp Budenzcel
sem, csak meg kell érteni, hogy a történeti-össze­hasonlító nyelvészet
is szaktudomány. Ha felfedezéseit fondorlatos indokból követte volna is
el, ez nem változtat objektív érvényességükön, hiszen a finnugor -nk-
kapcsolat akkor is szabályosan -g-ként jelenik meg a magyarban (finn
tunkea = magyar dug, finn hanka = ág).

Diadal és tragédia

A felszólaló szerint a magyar nyelv finnugor-uráli
rokonságát meg lehet kérdőjelezni, mert a tudós, aki ezt bebizonyította,
idegen volt. Ez butaság, de ennél a dolog érdekesebb: akik így
gondolkodnak, azok a nyelvtörténetet nem objektív, művelőitől független
szaktudománynak tekintik (mint mondjuk a meteorológiát), hanem
olyasminek, amiben a megalkotó, a szerző emberi vagy politikai
vélekedése, érzelmei, alantas (vagy akár nemes) szándékai megjelennek.
Vagyis azt hiszik, hogy a nyelvtörténet: narratíva. Történet, amelyet
elő lehet adni így is, úgy is: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt
is, azaz manipulálni lehet. A történelem, az valóban narratíva, hiszen
ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és
gyakran előfordul, hogy két civakodó állam történészei – ilyen-olyan
érzelmektől vagy hatásoktól befolyásolva – homlokegyenest ellenkező
narratívaként adják elő közös történelmüket.

Csakhogy a nyelvészet egyáltalán nem narratíva. Vagy
működik, vagy nem (és ha nem, akkor új megoldással kell előállni). Ha
jól van megcsinálva, akkor a szerző személyétől függetlenül az adott
tényhalmazból mások is ugyanarra az eredményre jutnak. A nyelvészet
közben persze örömest adatokat szolgáltat a történelem narratívájához,
valahogy úgy, ahogy a régészet. A régészet is objektív tudomány,
konkrétumokkal dolgozik (melyik oldalról volt mellé temetve a kard,
milyen távolságra vannak szétszórva a kövek stb.). Az már a történész
feladata (és szabad prédája), hogy mindezt interpretálja, tetszetős és
emberileg hihető láncolatba helyezze s megmutassa: jó ez nekünk vagy
rossz. Budenz, ez a feddhetetlen ember és világszínvonalú nyelvész azzal
nem foglalkozott, hogy nekünk mi jó és mi rossz: őt a magyar nyelv
érdekelte.

A hőmérő az
hőmérő

A II. világháború után
sokáig nem volt német békeszerződés, és ezért a nyugatnémet állam az
1945-ben a szovjetek által megrajzolt német-lengyel határt (az Odera és
Neisse folyók mentén) nem tekintette elfogadottnak, az NDK-t meg pláne
nem, mert az nem a nép szabad akaratából jött létre. Ezért a nyugatnémet
tévében az időjárás-jelentés egy olyan térképre volt rajzolva, mely
kelet felé valahol Poznannál leszaladt a képernyőről, mindennemű határ
nélkül. A szovjetek és NDK-s bábjaik ez ellen állandóan tiltakoztak,
mondván, hogy ez hazugság, agresszió, meghamisítja a realitásokat stb.
De magát az időjárás-jelentést sosem kifogásolták: sosem állították,
hogy a nyugatnémet meteorológusok rosszabb időt vagy hamis
hőmérsékleteket vagy csapadékmillimétereket mutatnának az NDK és a
vitatott lengyel terület fölött. A határokról, háborúról és békéről való
narratívák ütköztek egymással. A hőmérők nem.

Eredeti írás
»

Figyelem:
A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és
nem a TTE álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.