Több ízben is előfordult az idén, hogy a történelem érettségin nem a hivatalosan meghatározott követelmények alapján készítették el a feladatokat. Fellebbezési lehetőség még akkor sincs, ha az Oktatási Hivatal a kifogásokra reagálva a rossz válasz mellett érvel. Túl vagyunk az őszi érettségi írásbeli részén, s ha problémás kérdések most is akadtak, a tavasszal történtek középszinten […]
2025. november 6-án a Királyi Városnapon zajlott intézményünkben az Időfürkész országos műveltségi vetélkedő döntője. A versenyen 100 háromfős csapat indult (64 általános iskolai, 36 középiskolai), az ország 26 településéről és az első két online forduló után 7 általános iskolai csapat és 8 középiskolai csapat jutott be a Kőszegen rendezett szóbeli döntőre, melynek zsűri tagjai Dr. […]
A történész szerint napjainkban nem fenyeget újabb világháború és a helyzet legfeljebb nyomaiban emlékeztethet az I. világháború előttire. Bárány Balázzsal, a Történelemtanárok Egyletének alelnökével annak kapcsán beszélgettünk, hogy a miniszterelnök legutóbbi pénteki rádiós szózatában történelmi példát említett. Orbán Viktor azt fejtegette, a mai helyzet az I. világháború előttire emlékeztet, hiszen akkor senki sem akart háborút, […]
Több alkalommal is előfordult idén, hogy a történelemérettségi feladatai nem feleltek meg a hivatalosan kiadott követelményeknek. A diákok és tanárok hiába jelezték a hibákat, fellebbezni nem lehetett, az Oktatási Hivatal pedig volt, hogy a téves választ védte meg. A tavaszi középszintű történelemérettségiben két olyan kérdés is szerepelt, amelyek emelt szintű témát kértek számon – olvasható Tóth […]
A nádor felesége, akit sokáig félreértett a történelem. Thököly Évát sokáig csak boldogtalan házassága miatt emlegették, pedig élete jóval összetettebb: nem áldozat, hanem saját korának és a Felvidék történelmének öntörvényű és szenvedélyes szereplője volt. Thököly Imre testvére, Thököly Éva 1659-ben született Késmárkon. Életéről ez idáig még a történelem iránt érdeklődők is keveset tudtak. Leginkább Esterházy […]
A „Csak egy ember voltam, aki segíteni akart” Új kutatások Kassa német megszállásáról és az ellenállás mindennapi formáiról (kontextus, emlékezet, történelemtanítás) című előadás videója, PPT-je, írásos változata+ az ahhoz kapcsolódó fényképek és egyéb kapcsolódó információk, valamint az előadás fotói. Az előadás PPT-je Az előadás írásos változata Az írásos változathoz kapcsolódó képek: Az előadásban említett honlap: […]
Az új megközelítések lehetőségeiről a szlovák-magyar viszonylatban – Videó + PPT + fotók Az előadás PPT-je Fotók Az előadókról készített összes kép itt látható Kapcsolódó anyag Közös múlt: ismeretekkel a történelmi tévhitek eloszlatásáért – szlovák és magyar történelemtanárok munkájának támogatása nyomtatott és online kiadványokkal, szakmai konferenciával. A Történelemtanárok Egylete és a Denník N hírportál magyar […]
Az aktuálpolitikai áthallások és a tudományos szempontok miatt is kényes kérdésnek számítanak az elmúlt évtizedek magyarországi történései a történelemtanításban. A tananyag szerkezete és a diákok érdeklődése miatt azonban elkerülhetetlen, hogy ezek az események is szóba kerüljenek az általános és középiskolákban. Szekértáborokon átívelő konszenzus híján pedig az arany középút megtalálása is nehéz feladat. Egy történész és […]
Október 24-én a Klubrádióban a reggeli személy Miklósi László, a Történelemtanárok Egyeletének elnöke volt. A beszélgetés témája: 1956 és annak tanítása. A műsorban emellett szó esett az emlékezetpolitika, a történelem és a tankönyvek viszonyáról, a TÉR-ről, a tanárok helyzetéről és más időszerű kérdésekről is. Hallgassa meg! Forrás
2025. október 23-án az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban tartott rendhagyó történelemórát Szalay Zoltán és Miklósi László a Napunk-TTE szlovák-magyar közös múlt projektjének keretében.