Az érettségiző korosztály nagyon sok mindenről tud nagyon sok mindent, az általános tudást tekintve egyfajta „csúcson van”. Néhány hónap múlva azonban ennek nagy részét elfelejtik a végzősök, ám a későbbiekben a szakirányokban elmélyül a tudásuk. (Forrás: FN)

„A legszigorúbb és legigazságosabb vizsgák sem mérhetik valódilag valakinek igazi tudását, még kevésbé hasznavehetőségét. Jó emlékezet, jó beszélőke, egy kis lélekjelenlét és magamutogató szemtelenség – és az ily növendék biztos, hogy kitűnően fog vizsgázni. Az azonban kinek fő lelki tulajdona a higgadt ítélőtehetség és, aki ugyan mélyen, de lassan gondolkozik, az le fog maradni mindezekben a vizsgákban” – írta Széchenyi István 1857-ben a Magyarországon akkor néhány éve bevezetett érettségi vizsgákról.

[…]

A gyerekek az érettségin csinálják először azt, amit később egyetemen, főiskolán egyfolytában fognak: három hét, vagy három hónap alatt megtanulják az adott vizsgaanyagot (mert meg lehet tanulni ennyi idő alatt), és ugyanennyi idő alatt el is felejtik – mondja Vekerdy.

Egy, a szegedi egyetem által végzett vizsgálat bebizonyította, hogy a fiatal felnőttek a középiskolai tananyag kilenc százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják. Lehet, hogy rémlik nekik mondjuk, hogy egy tornyot nemcsak centiméterrel lehet lemérni, hanem egy szögmérős távcsővel is, még az is beugrik, hogy valamit a „sinus-cosinus-dologgal” kéne kezdeni, de hogy hogyan, arról fogalmuk sincs – magyaráz a pszichológus.

Az intelligenciavizsgálatok egyébként azt mutatják, hogy az érettségi idején az általános, széles körű tudást tekintve egy bizonyos csúcson vannak a 18 év körüli emberek. Ezután már úgynevezett dementálódást mutatnak a mérések. Úgyis mondhatjuk, megkezdődik az aggkori elhülyülés – ironizál Vekerdy, aki hozzáteszi, valójában az történik, hogy az univerzálisan lapos tudás – amikor a középiskola következtében mindenről tudok valamit – eltűnik, viszont azt a szakirányokban elmélyült tudás váltja fel.

[…]

Az 1900-as évek legelején az emberek örültek, hogy megkapták a – felnőttség szimbólumának számító – első hosszúnadrágjukat. Arra törekedtek, hogy minél előbb felnőttként, a maguk uraként éljenek. Ez megváltozott az első és döntően a második világháború után. Akkor egyre több fiatal kezdte úgy érezni Európában és Amerikában, hogy ha felveszi a különböző foglalkozásokat jelentő „maszkot”, akkor – mint a régi japán mesében – e maszk örökre ráforr az arcára és meggátolja, lehatárolja a személyisége további fejlődését.

Nem akartak belépni a felnőtt maszkabálba – fogalmazott a kutatás. Megkezdődött tehát az önálló életkezdés kitolása. Amit korábban siettettek, most minden igyekezetükkel lassítani kezdtek. Az önálló felnőtti lét megalapozása ma már 23-28 évre tolódott.

Ráadásul a biológiai érés ezzel ellentétes irányban változik, és egyre lejjebb tolódik. Ennek jó példája a lányoknál a menstruáció kezdete. Míg üknagyanyáink 16 éves koruk körül menstruáltak, és általában 18 évesen szülték első gyermeküket, addig mára a menstruáció ideje letolódott 13-12 éves korra vagy még korábbra. Ilyen értelemben a biológiai érés meggyorsult.

Ennek okát nem tudjuk pontosan. Amikor a 60-as években először figyeltek fel erre a folyamatra, azt mondták, milyen nagyszerű, hogy egyre nagyobbra nőnek a gyerekek, és egyre előbb érnek. Kiderült, hogy mindez csak egy civilizatorikus, mondhatni degenerációs tünet, testileg például továbbra is a 18 év köri időszak az, ami a legkedvezőbb idő az első gyerek szülésére.

Olvassa el a Figyelőnet teljes cikkét »