Színes,
élvezetes gondolatok, okos és meggyőző érvelés. Ez az, amit művei nyomán
eddig tudhattunk Elliot Aronsonról, a szociálpszichológia egyik
legjelentősebb alakjáról, A Társas lény szerzőjéről. Aronson egyszerre
intette nyugalomra és határozott cselekvésre a budapesti beszélgetés
résztvevőit. (Forrás: Kölöknet)

A
rendezvény illeszkedett az iskolai agresszió visszaszorításáért a Mérei
Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet és az Oktatáskutató és Fejlesztő
Intézet által szervezett kezdeményezések sorába. Harmadik rendezőként az
AB OVO Kiadó csatlakozott, miután az Aronson könyvek sorában éppen a
napokban adták ki a Columbine után – Az iskolai erőszak
szociálpszichológiája című kötetet.

Elliot Aronson az egyetlen amerikai pszichológus, aki
az Amerikai Pszichológiai Társaság legmagasabb díját mindhárom
kategóriában – kiváló író, kiváló kutató, kiváló oktató –
elnyerte.

A Városháza Dísztermében
összegyűlt több száz érdeklődő a Mozaik módszerről szóló
kerekasztal-beszélgetésen hallgathatta meg Elliot Aronson gondolatait. A
70-es évek elején, Texas államban kifejlesztett, Aronson nevéhez fűződő
módszer a diákok együttműködésére épít. Miután azt tapasztalták, hogy a
fekete, fehér és spanyolajkú gyermekek szimpla „összekeverése” nemhogy
csökkentette volna, de növelte a csoportok közötti agressziót, olyan
tanítási módszert fejlesztettek ki, amiben minden diák önálló
teljesítménye pótolhatatlan a csoport egésze számára.

A Mozaik módszerrel tanuló diákok az egymásra
utaltságon keresztül jutnak el egymás igazi, cselekvésen keresztül
történő megismeréséhez és elfogadásához. Tudatosan építenek arra a
szociálpszichológiai megfigyelésre, hogy az emberekben növekszik annak
az embernek az elfogadása, akinek korábban
segítettek.

A mozaik módszer leírása
szerepel Aronson szociálpszichológiai művében, A társas lényben. Mégis
kevesen tudjuk, hogy ez a megközelítés az alapja a – mára szerencsére
hazai iskoláinkban is mind inkább terjedő – kooperatív tanítási
stratégiáknak.

Aronson szerint
egészen mások vagyunk akkor, amikor egy fontos problémáról beszélünk, és
mások akkor, amikor cselekszünk. Szóban könnyű a legtoleránsabb
alapelvekről is egyezségre jutni, ám a valóságos helyzetekben mégis úrrá
lesznek rajtunk az előítéletek, a mélyen berögződött beállítódások.
Ezért a beszéd önmagában nem elég, és nem lehet a nevelés elsődleges
formája. Az igazi változáshoz a magatartás megváltoztatásán keresztül
vezet az út. Ezért van szükség a különböző kultúrából érkező gyerekek
közös tevékenységére.

Ha egy
magatartást sikerül megváltoztatnunk, az visszahat a cselekvés mögötti
gondolatokra, érzésekre, beállítódásokra is. Ahogy Carol Tavris, a
rendezvény másik vendége, Aronson munkatársa fogalmazott: ha a dühös
viselkedés ellen küzdeni szeretnénk, nem tudjuk közvetlenül megszüntetni
magát a dühöt. Először lehetőségeket kell mutatni a düh rombolás
nélküli levezetésére, és ezt begyakorolva fog maga a düh érzése is
csökkenni az érintettekben.

Elliot
Aronson rámutatott, hogy a társadalmi tolerancia nem jön létre egyik
pillanatról a másikra: húsz évvel ezelőtt senki sem gondolta például az
Egyesült Államokban, hogy 2008-ban fekete elnököt választanak majd.
Azonban az attitűdváltozáshoz idő kell. Amikor a fiatalokkal
foglalkozunk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a ma gyermekei
lesznek a jövő vezetői.