Kádár
János 1977. június 7-9. között az olasz kormány meghívására tett
hivatalos látogatást Rómában. Ennek keretében, az utolsó napon került
sor a pápai audienciára. Soós Viktor Attila az ArchívNet
forrásközlésében bemutatja, hogy az MSZMP miképp szervezte meg és
felügyelte a diplomáciai eseményt. (Forrás: Múlt-kor)

Kádár János vatikáni látogatásának voltak magyar
előzményei is: 1971-ben Péter János magyar külügyminiszter, 1975-ben
Lázár György miniszterelnök vett részt pápai
magánkihallgatáson.

Kádár János
olaszországi látogatásának előkészítését a Külügyminisztérium kezdte
meg. Puja Frigyes külügyminiszter 1977. január 3-án küldte meg Gyenes
Andrásnak – az MSZMP KB külügyi titkárának – és Berecz Jánosnak – MSZMP
KB Külügyi Osztály vezetőjének – Kádár János olaszországi látogatásával
kapcsolatos javaslatát, amelyet a Politikai Bizottság részére készített.
A javaslatot az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. január 25-ei ülésén
tárgyalta, és úgy határozott, hogy Kádár János fogadja el az olasz
miniszterelnök meghívását.

1977.
február 12-én Puja Frigyes javasolta Gyenes Andrásnak és Berecz
Jánosnak, hogy Magyarország római nagykövetének küldjenek utasítást,
miszerint: „Kérem Nagykövet Elvtársat, hozza Andreotti miniszterelnök
tudomására a következőket: Kádár János az MSZMP KB első titkára
üdvözletét küldi Andreotti miniszterelnöknek és visszatérve meghívására,
értesíti, hogy számára május második fele alkalmas lenne hivatalos
olaszországi látogatásra, amennyiben ez Andreotti miniszterelnöknek is
megfelel. Kádár János köszönettel venné, ha Andreotti konkrétan
megjelölne két időpontot május második felében, amikor neki is megfelelő
lenne Kádár János hivatalos olaszországi látogatása. Az olasz
reagálásról sürgősen jelentsen. Kérem Nagykövet Elvtársat, a fentiekről
tájékoztassa az Olasz Kommunista Párt illetékesét.”

Ezen előzmények fényében 1977 elejére körvonalazódott,
hogy Kádár János VI. Pál pápával történő találkozójára a tervezett
hivatalos, olaszországi tárgyalásai mentén kerül majd sor. A Római
Nagykövetség néhány előzetes elképzelést fogalmazott meg Kádár János
olaszországi látogatásával kapcsolatban, ebben ez is szerepel: „a
vatikáni látogatást a hivatalos olaszországi látogatás után
‘szeparáltan kell szervezni’.” A látogatás lehetősége – a
rendelkezésre álló iratok alapján – 1977. március elején merült fel. A
római nagykövetség első titkára, Orosz József kapta azt a feladatot,
hogy készítse elő Kádár János vatikáni látogatását. Kádár János vatikáni
látogatásának lehetőségét egyértelműen a Szentszék, ill. maga VI. Pál
pápa villantotta fel.

Nem véletlen,
hogy a feladatot Orosz Józsefre bízták. A nagykövet, Palotás Rezső
nyilván tisztában volt beosztottja, Orosz József előéletével, kiváló
„egyházi kapcsolataival”. Orosz József korábban ugyanis az ÁEH Elvi és
Nemzetközi Főosztály, később pedig a Katolikus Főosztály vezetőjeként
dolgozott. Ezzel egy időben az ÁEH fedése alatt létrehozott „Világosság”
fedőnevű rezidentúra vezetője volt, „Vági” fedőnéven, őrnagyi rangban. A
római nagykövetség első titkáraként is mindvégig a BM volt a
munkaadója. A III/I–4. osztály állományából helyezték nyugállományba
1979. március 31-ei hatállyal. Ismeretes, hogy a III/I Csoportfőnökség a
külföldi hírszerzés szerve volt, míg a III/I–4. osztály a Vatikán és a
cionista szervezetek elleni hírszerzés, és a papi emigráció irányában
tevékenykedett. Ezek alapján teljesen érthető, hogy a római nagykövetség
első titkári tisztét betöltő „szigorúan titkos állományú” rendőr
alezredest miért bízhatták meg Kádár János vatikáni találkozójának
előkészítésével.

Kádár János és VI.
Pál pápa találkozásának előkészítésében természetesen a Római
Nagykövetség és a Külügyminisztérium, valamint az Állami Egyházügyi
Hivatal vállalt oroszlánrészt. Az előkészületek – a találkozó súlyának
megfelelően – minden részletre kiterjedtek. A KüM és az ÁEH munkatársai
alapos és szerteágazó anyagokkal segítették Kádár János és köre
előkészületeit, amelyek a Szentszék és a Magyar Népköztársaság
kapcsolatairól, az egyes egyházpolitikai kérdésekről, vatikáni vezető
tisztségviselők életrajzairól tájékoztattak. Emellett témavázlat készült
Kádár János és VI. Pál beszélgetéséhez, és egy összefoglaló a látogatás
utáni sajtókonferencia várható kérdéseihez.

Az előkészítés során a Római Nagykövetség részéről egy
1977. május 5-én kelt, érdekes rejtjel távirat érkezett: „Orosz elvtárs
tájékoztatta Poggi érseket is Kádár János elvtárs tervezett olaszországi
látogatásáról, és [hogy] a találkozás előkészítésére Rómába érkező
magyar protokoll osztályvezető találkozzék a Vatikán illetékesével. Ez
azonban Benelli érsek és titkárságának kompetenciája. Ugyanezt a
kompetenciát említette újságírók és a magyar televíziósok jelenlétének
lehetőségével kapcsolatban is. Ezekre Casarolival holnap folytatandó
megbeszéléseken részletesen kitérek.”

Kádár János látogatását formálisan magánkihallgatásként
bonyolították le, amely egy óra hosszat tartott. Ez annyiban
különbözött a szokásos audienciáktól, hogy VI. Pál mellett jelen volt
Agostino Casaroli érsek, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára (a
Vatikán „külügyminisztere”), és Kádár Jánossal tartott Puja Frigyes
külügyminiszter is. Ezáltal a magánkihallgatás állami jelleget kapott.
Talán egy kis hiányérzetünk támadhat, hiszen az Állami Egyházügyi
Hivatal elnökét, a szervezésben és előkészítésben is nagyon aktív Miklós
Imrét nem találjuk a delegáció tagjai között, holott egy ilyen
jelentőségű eseményen az egyházpolitika tevékeny irányítója és 1951-től
1989-ig hű szolgálója jelen lehetett volna.

Elgondolkoztató, hogy a találkozó megszervezése
formálisan vatikáni kezdeményezésre kezdődött meg. Mindez jól mutatja,
hogy mennyire jól sikerült befolyásolni a vatikáni munkatársakat. Ez a
folyamat egészen a ’60-as évek első feléig nyúlik vissza, hiszen az
1964-es részleges megállapodás után más viszony alakult ki a Magyar
Népköztársaság és a Vatikán között, mint előtte. A két fél megbízottai
rendszeresen és folyamatosan tárgyaltak a Magyar Katolikus Egyház
helyzetéről, a felmerülő kérdésekről. Ez azt jelentette, hogy az 1945
után megszakadt diplomáciai kapcsolat a II. világháború előttihez képest
ugyan alacsonyabb szinten, de helyreállt, és a két fél kölcsönös
tárgyalószándéka mindkét fél számára előnyökkel és kedvezményekkel járt.
Az ÁEH munkatársai Miklós Imre vezetésével tudatosan kihasználták a
Vatikán jóindulatát, és minden kérdésben szinte az orruknál fogva
vezették a Vatikán delegáltjait. A Vatikán „keleti politikájának”, a
szocialista országokkal kapcsolatot tartó személyek közül a
legmeghatározóbb alakja Casaroli mellett Luigi Poggi nuncius
volt.

Kádár János és VI. Pál pápa
1977. június 9-ei találkozójának jelentőségét, értékét, hasznát és
súlyát jól mutatják az egyházi hazai és nemzetközi sajtóvisszhangok,
valamint az emigrációs lapokban megjelent írások.

Tény, hogy történelmi léptékű és jelentőségű volt Kádár
János és VI. Pál találkozása. A VI. Pált követő II. János Pál pápa más
jellegű külpolitikája, valamint a Lékai féle kis lépések politikája
azonban nem kívánt hasonló jellegű fellépést, hiszen az ÁEH elnöke
Miklós Imre és Lékai László kedélyes, „poharazgató” találkozásai során
minden „problémás” kérdést meg tudtak beszélni, és el tudtak intézni.
Tulajdonképpen Kádár János prófétai szavai sem valósultak meg: „Nekem
személy szerint az a meggyőződésem, hogy a szocialista magyar állam, a
Magyar Népköztársaság sok-sok nemzedéken át fenn fog állni”, azonban az
egyházra tett megjegyzése, amihez nagy prófétai megérzés nem kellett –
„és még nemzedékeken át az egyházak is létezni fognak.” – ma is
érvényes.