A német
történészek megosztottak egy hatalmas, a kommunista érából származó
szászországi bunker rendeltetése miatt: lehetséges, hogy az a
Nyugat-Európa ellen tervezett szovjet támadás főhadiszállásának épült.
(Forrás: Múlt-kor)

A keletnémet
néphadsereg Szászországban, a Kossa közeli erdőségben először egy hat
kilométeres kerítést épített, amibe hatezer voltot vezettek, majd
megkezdődött egy hatalmas, csúcstechnikával felszerelt földalatti bunker
alapozása. A munkálatokat 1979-ben fejezték be, ekkora a 75 hektáros
területen hat, különálló, a levegőből észrevehetetlen betonépület
készült el, amelyeket robbanásálló ajtókkal, és fertőtlenítő
zuhanyzókkal szereltek fel. A hatalmas földalatti épületekhez
betonalagutak vezetnek, és ott ma egy múzeum üzemel, ahol a korszak
haditechnikai eszközeit állították ki.

Ez a hely egész mostanáig – a közvélekedés szerint – a
Német Néphadsereg harmadik hadseregének egyik központja volt, amelynek
parancsnoksága alatt 90 ezer katona szolgált. Egyes történészek azonban
másként vélekednek: Torsten Diedrich, a potsdami Hadtörténeti
Kutatóintézet munkatársa szerint Kossa a Varsói szerződés parancsnoki
bunkerének épült.

Háború esetén 350
tiszt, és 250 beosztott dolgozhatott volna a börtönszerű erődben, ahol a
legjobb helyen lettek volna a Nyugat-Európa felé előretörő hadosztályok
kontrollálására. A bunkernek közvetlen vonala volt Moszkvába: a
troposzféra rádiókkal még atomcsapások esetén is küldhettek volna
üzeneteket. Más történészek azonban nem hisznek ebben: szerintük az
épület túl spártai egy főhadiszálláshoz.

A probléma gyökerei a szovjet időszak máig élő
hadititkaiban keresendők. Amikor ugyanis a szovjet csapatok kivonultak
az NDK területéről, több hatalmas laktanyát hagytak hátra, azt azonban
egyes épületek esetében még a történészek sem tudják, hogy azok mire
szolgáltak. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy háború esetén
Honeckert a Berlinhez közeli Prendenbe vitték volna, ahol a Politbüro
tagjait védték volna a föld alatt. A többi bunker ma kincsvadászok és
fosztogatók célpontja: míg egyes építményeket ellepett a víz, mások
beomlottak, és egy elenyésző kisebbségükben pedig múzeumokat rendeztek
be.

A háború tervezett menetéről sem
tudunk túl sokat. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk: a Varsói
Szerződés titkos tervezeteinek 2005-ös publikálásakor arra derült fény,
hogy a konfliktus minden bizonnyal Lengyelország területén robbant volna
ki. A NATO rakétái leghatékonyabban ezt a területet voltak képesek
befogni, és a Szovjetunió sem tudta volna korábban feltartóztatni az
esetlegesen előrenyomuló NATO erőket.

A szovjet hadvezetés a világot 14 „háborús színpadra”
osztotta volna, a Távol-Kelettől a Sarkvidékig, ám a leghevesebb
harcokat Közép-Európába vizionálták. A kommunista szövetség ezért
tartott egy összességében kétmillió fős hadsereget készenlétben: csak az
NKD-ban 7000 tank, 6500 páncélozott csapatszállító, és 31 nukleáris
kilövőhely várta a támadást.

Az
összecsapás a szakértők szerint egy hagyományos fegyveres konfliktussal
vette volna kezdetét, ám ez hamar megváltozott volna, amikor az egyik
fél kétségbeesett helyzetében meghúzta volna az atomravaszt. Talán az a
forgatókönyv is megeshetett volna, hogy a győzelemre álló fél mintegy
előzetes óvintézkedésként mért volna atomcsapást
ellenfelére.

A történészek a tervek,
oktatófilmek, és katonai direktívák fényében abban mind egyet értenek,
hogy a nukleáris háború következtében Európa közepe szinte teljesen
elpusztulhatott volna. A két háborús fél tervei az általuk követett
megoldásokat is hűen tükrözték: míg a NATO atombombái pontos területeket
pusztítottak volna el, a szovjetek a pontatlanságot egy jóval nagyobb
atomarzenállal kompenzálták volna.

Az atomcsapásokat tankok követték volna, ám a
lengyel-szovjet gőzhenger irányítása Moszkvából nehézkes lett volna, így
mindenképp szükség volt egy főhadiszállásra. Egyesek szerint ez a
lengyel Legnicában, az Odera keleti partján lett volna, ahol 300
tábornok és egy 60 ezer fős hadsereg állomásozhatott volna. Van, akik
szerint a bázist Möhlau mára felrobbantott bunkereiben rendezték volna
be, és szintén pályázik a címre Falkenhagen betonbunkere, ahol már a
nácik is vegyi fegyvereket gyártottak.

A legújabb célpont pedig már a cikk elején is említett
kossai létesítmény lehetett. Ezen helyszín mellett az oda telepített
elektronikus-, és telekommunikációs eszközök fejlettségével érvelnek,
illetve ott őrizték a kor egyik csúcsszámítógépét, az AP3-at is. A
szkeptikusok szerint azonban ez a bunker is túl kicsi és kényelmetlen
volt, és a tábornokok oda be nem tették volna a lábukat. Mindamellett
ezt a helyet nem használták volna sokáig: a szovjet csapatok a tervek
szerint a Rajnát hét, míg az Atlanti-óceánt 12 nap alatt érték volna
el.

A háború azonban sosem tört ki,
így mindezek csak spekulációk maradtak.