Május
4-én volt a Tűzoltók Napja. 304-ben ezen a napon halt mártírhalált a
tűzoltók védőszentje, Flórián, akit egy kővel a nyakában az Enns folyóba
vetettek, mivel nem volt hajlandó megtagadni hitét. Neve a 15.
századtól kezdődően fonódott össze a tüzek ellen való védekezéssel.
(Forrás: Magyar Országos Levéltár)

Magyarországon a középkorban és a koraújkorban nem volt
szabályozott tűzoltási és mentési rend. Nem voltak tűzoltóegyletek, a
törvényhatóságok és az állam sem gondoskodott rendeletekkel a
tűzoltásról. Ha egy zsúfolt városban tűz ütött ki, akár az egész város
is leéghetett. A 17. század végén egyre több település szervezte meg
önálló tűzvédelmi egyleteit (elsőként Debrecen), de felszerelésük,
lehetőségeik messze elmaradtak a kívánalmaktól.

Viszonylag későn, 1788-ban, II. József uralkodása alatt
született meg országos viszonylatban az első állami tűzoltalmi
rendelet. II. József rendelete külön foglalkozik a tűzvédelemmel, a
tűzjelzés mikéntjével, az oltással, és a
tűzmegelőzéssel.
Egészen a 19. század közepéig a tűzoltásra
kötelezett céhek tagjai, ill. ezek mellett önkéntes tűzoltók végezték az
oltást és mentést. A technika fejlődésével egyre jobb eszközök álltak
rendelkezésükre, ezek azonban meglehetősen drágák voltak. Modern
tűzoltási eszközök megvásárlását és fenntartását önkéntes alapon nem,
csak hivatásos intézmény keretében lehetett elképzelni. Az 1870-ben
megalakult hivatásos tűzoltóság létrejöttét Széchenyi Ödönnek
köszönheti.

A tűzoltók védőszentje
Szent Flórián, római katonatiszt volt, aki keresztény hitének vállalása
miatt halt mártírhalált a mai Ausztria területén. Csodái között
tartották számon, hogy már gyermekkorában megmentett egy égő házat és
lakóit a pusztulástól. Ausztriából kiindulva egész Európában elsősorban a
tűzzel dolgozók (fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett.
Barokk házainkon még gyakran láthatjuk ábrázolását kis falmélyedésekben,
cseberrel kezében, mintegy oltalmazva a házat a
tűzvésztől.