A Kölöknet szakmai
műhelyének 10 pontja: a magyarországi oktatás jövőjét leginkább
befolyásoló tíz problémakör.

1. Paradox módon a közoktatást érintő legfontosabb
kérdés nem oktatási jellegű. A sok és egyenlőtlen erőforrással
rendelkező önkormányzat nem tudja biztosítani, hogy minden magyar
állampolgár jó színvonalú közszolgáltatásokhoz – iskolához, orvoshoz –
jusson.

Éppen ezért legelőször egy
valódi közigazgatási reformot kellene végrehajtani, ahol nem az a
lényeg, amivel most tele van a sajtó: hogy kevesebb önkormányzati
képviselő legyen. Nem sok kis, sovány önkormányzatra van szükség, hanem
kevesebbre, de erősebbre. Valódi centrumokra lenne szükség, ahol a város
nemcsak a saját, de a környező település érdekeit is nézi, és a
megválasztott önkormányzati képviselők egyaránt függnének a városi és
falusi választópolgárok szavazataitól.

Jelenleg a város és falu nem partnerei egymásnak,
egyre nagyobb a szakadék város és falu között. Pedig a nagyobb területi
alapon szerveződő közoktatás már nagyobb lehetőséget nyújt az
erőforrások okos átcsoportosítására, és egy garantált színvonal
biztosítására minden állampolgár számára.

2. El kellene gondolkozni azon, hogy mik az
állam/önkormányzat feladatai a közoktatásban. Bár voltak erre kísérletek
korábban, de ebben a kérdésben valahogy nem sikerült még dűlőre
jutni.

Alapvető kérdés minden
közszolgáltatás területén, hogy mire költjük az adófizetők pénzét és
mire nem. Miután ettől a meglehetős szellemi energiát kívánó feladattól
rendre megkíméljük magunkat, marad a kényelmes megoldás: állami pénzből
finanszírozzunk állami intézményeket. Fel kellene hagyni az egysíkú
fenntartó-centrikus finanszírozással és valódi szektorsemlegességre
törekedve azt az intézményi szolgáltatót támogatni, aki a legjobb
szolgáltatást nyújtja egy közfeladat ellátásában.

A lényeg, hogy bizonyos államilag meghatározott
standardoknak megfeleljen, és megfelelő színvonalon lássa el az adott
közfeladatot. Egy ilyen rendszerben akár pedagógusok vagy szülők is
vállalkozhatnának iskolaalapításra az állam pénzén, ehhez persze kell a
megfelelő kontroll is, de erről később.

3. Az oktatás minősége leginkább azon múlik, hogy
vannak-e jól képzett, felkészült és elhivatott pedagógusok. Mind a
pedagógusképzés, továbbképzés további reformja – például a differenciált
oktatási módszerek, az elfogadás szerepének növelése -, valamint a
pedagógusok számára átlátható és vonzó, de egyben kihívásokat is nyújtó
életpálya szükséges ahhoz, hogy a pedagóguspálya presztízse
növekedjen.

Egy ilyen életpálya
modell egyaránt jelenti a képzésbe és a szakmába kerülésnél a szűrők
megjelenését, valamint a pedagógusok teljesítményen alapuló
differenciált bérezését és előmenetel biztosítását. A kellően megszűrt
pályakezdő pedagógusok számára viszont magasabb béreket kellene
biztosítani, hogy egyre inkább a jobbakat vonzzuk erre a
pályára.

4. Ahhoz, hogy a
teljesítmény-differenciálás megtörténhessen, szükséges, hogy megbízható
információkkal rendelkezzünk az intézmények és pedagógusok
teljesítményéről. Ehhez szükséges egy átlátható és transzparens
visszacsatolási mechanizmus, aminek egyaránt része
lehet:

• egy támogató
  tanfelügyelet felállítása és
  működtetése,
• egy
  független szakmai szövetség létrejötte, akik őrködnek a szakmai
  standardok felett (Angliában vagy az USA-ban, ha egy pedagógus nagyobb
  fizetést biztosító bérskálára szeretne kerülni, akkor ezt úgy tudja
  elérni, ha tanári gyakorlatát megméretteti egy ilyen, mindenki által
  elfogadott független szakmai testülettel. A pályázó pedagógusok
  teljesítményüket egy DVD-n bemutatott portfolióval és személyes
  bemutatóval igazolják, valamint a szövetség által feltett kérdésekre is
  megfelelő válaszokat kell
  nyújtani.)
• az
  intézményvezetők vezetői kompetenciáinak fejlesztése és munkáltatói
  jogkörének szélesítése. Ez lehetővé tenné, hogy az intézményvezetők
  valódi munkáltatóként működjenek, és az ingerküszöb felett tudják
  szankcionálni vagy jutalmazni a
  pedagógusokat.

5. Nagyon fontos problémája a magyar oktatási
rendszernek a szelekciós és szegregációs mechanizmusok nemzetközi
összehasonlításban is igen erős működése. Ez a probléma nem pusztán
társadalmi és gazdasági, de egyben pedagógiai módszertani eredetű is. Ha
minden gyereket önálló egyéniségként kezelnénk, és nem alkalmaznánk
állandóan a kevés erőfeszítést kívánó kliséket, akkor minden bizonnyal
gyengítenénk ezt a mechanizmust. A hátrányos helyzetűek felzárkóztatása
és a tehetséggondozás módszere tulajdonképpen egy tőről fakad, ami nem
más, mint a személyre szabott pedagógia. Ezen a területen nincsenek
univerzális megoldások, de jó gyakorlatok igenis
léteznek.

6. Az előző pontot
folytatva, a közoktatás egyik alapfeladata, hogy az alapkészségeket és
ismereteket elsajátítassa a tanulókkal. Éppen ezért a magyar közoktatás
eredményessége is kiemelt terület. Túl azon, hogy ehhez is kompetens és
felkészült pedagógusok szükségesek, itt is voltak olyan kezdeményezések –
pl. kompetencia alapú oktatás -, amelyeket érdemes alaposan
megvizsgálni, mielőtt valami teljesen újba kezdenénk, hiszen elég sok
pénzt fordítottunk rájuk.

7. Ma
már a csapból is az folyik, hogy a legelső évek alapvető fontosságúak
abban, hogy egy gyerek hogyan boldogul majd az iskolában és az életben. A
korai nevelés intézményeit – bölcsődét és óvodát, szektorsemleges módon
és akár alternatív fomájukban is – támogatni kellene. Pontosan ezen a
területen vannak a magyar közoktatásnak olyan eredményei, amelyeket
érdemes továbbfejleszteni, netalántán exportálni is lehetne az itt
felhalmozódó tudást. Ilyen az iskola előtti nevelés, a korai fejlesztés,
a gyógypedagógiai nevelés, a művészeti-zenei
nevelés.

8. A szakképzés területén
nagy átalakulások folynak, létrejöttek a regionális alapon szerveződő
térségi szakképző központok. Ezek hosszú távú hatása egyáltalán nem
látható még, és olyan határozott stratégiai elképzelésről sem tudunk,
amely a munkaerőpiachoz való kapcsolódásukkal, és az itt nagy arányban
tanuló hátrányos helyzetű gyerekek sorsával foglalkozna. Talán ideje
lenne ezen is elgondolkodni.

9. A
felsőoktatás területén a Bologna folyamatot – kétszintű Ba, Ma rendszer –
szokás szidni. Tény és való, hogy bizonyos területeken (pl.
tanárképzés) ennek átgondolása szükségesnek tűnik, mint ahogy a
felsőoktatási intézményrendszer differenciálása is. Ezen a területen
szintén elindultak biztató folyamatok (pl. kutatóegyetemi státusz), de a
szerényebb humán és pénzügyi erőforrásokkal rendelkező felsőoktatási
intézmények még nem találták meg igazán a helyüket. A felnőttoktatás, az
egész életen át tartó tanulás területén lehetne szerepük, már csak
azért is, mert ezek – az Unió számára egyébként oly kedves célok – ma
Magyarországon inkább üres szólamoknak tűnnek.

10. A jó kormányzás alapja az, hogy megfelelő
tapasztalatokra épül. A tényekre alapozott oktatáspolitika sem lehet meg
kutatás-fejlesztés nélkül. Persze nemcsak az oktatás területén fontos a
kutatás, általában is eléggé elmaradnak a magyarországi K+F+I
ráfordítások az európai átlagtól. Ezen a területen rengeteg tennivaló
akad. Az Unió fejlesztési pénzeinek hatékony felhasználása nem
nélkülözheti a fejlesztéseket megalapozó kutatásokat és a programok
értékelését. Ehhez viszont nemcsak szervezeti-, hanem kutató-fejlesztő
humán erőforrás is szükséges.

A cikk
teljes szövege a Kölökneten
»

Figyelem: A szemlézett
cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE
álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.