Ismét megadná a szóbeli felvételiztetés lehetőségét az
egyetemeknek és a főiskoláknak Hoffmann Rózsa. Félő azonban, hogy az
intézmények a vizsgát nem a jó hallgatók kiválogatására, hanem a
pontszámaik „feltupírozására” használnák. (Forrás:
Népszabadság)

Ahol erre
igény van, ott visszakapják az egyetemek és a főiskolák a szóbeli
felvételiztetés jogát – jelentette be nemrég Hoffmann Rózsa, a Nemzeti
Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára. Hozzátette: ezt csak
egységesen tudja elképzelni, ha tehát például a jogi karok a
felvételizőket szóban is meg szeretnék hallgatni, akkor az összes
jogászképzésre egységesen előírják a szóbeli
felvételit.

Szóbeli felvételit a
2005-ös kétszintű érettségi bevezetése óta nem tarthatnak az egyetemek
és a főiskolák, azóta ugyanis a felvételit teljes egészében az érettségi
vizsga váltja ki (ennek persze van szóbeli része). A felsőoktatási
intézmények vezetői és oktatói gyakran panaszkodnak is, hogy csak az
első szemináriumon találkoznak először a hallgatókkal, így pedig nem
tudják kiszűrni a pályára alkalmatlanokat.

Kérdés, hogy a százezres jelentkezői létszám mellett
lenne-e kapacitásuk az intézményeknek arra, hogy őket mind személyesen
meghallgassák. Épp emiatt már a kétszintű érettségi bevezetése előtti
években sem igazán tartottak szóbelit. Az elitebb egyetemek akkoriban
többnyire a központi érettségi-felvételi vizsgát követelték meg; sok
intézmény íratott saját felvételi tesztet is, amelyek mellett szóbeli
vizsgát is kérhetett. Be lehetett azonban kerülni mindenféle vizsga
nélkül, a hozott pontok – azaz a középiskolai tanulmányi eredmények –
duplázásával is.

A kilencvenes
évek közepétől az egyetemek és a főiskolák egyre inkább megelégedtek az
utóbbi „felvételivel”, szóbelit pedig – az egyre növekvő diáksereg miatt
– egyre kevésbé tartottak. Az ezredforduló környékén mindössze két
olyan terület volt, amelynél megkerülhetetlen volt a szóbeli felvételi
vizsga: az orvosképzőkre és a bölcsész szakokra csak egy beszélgetés
után lehetett bekerülni. A jogi karokon már nem kértek szóbelit, a többi
területen pedig volt ugyan szóbeli vizsga, de azt a hozott pontok
duplázásával el lehetett kerülni.

Hoffmann Rózsa ezzel kapcsolatos felvetésünkre azt
mondta: erősödnek azok a felsőoktatásbeli hangok, amelyek igénylik, hogy
legyen ismét szóbeli. Szerinte az emberi találkozásnak helye van a
felvételin, hiszen „az universitas létrejötte a professzorok és a
hallgatók együttes munkáján alapul: ebben az emberi kapcsolatban fontos,
hogy egymást el tudják-e fogadni”. Az államtitkár kijelentette: az
emberi kapcsolatokban mindig ott van a szubjektum, az universitas
eszményében ez benne van.

– Az
ilyen emberi kapcsolatokat sosem szerencsés teljesen elgépiesíteni. A
pedagógia nem működik szubjektivitás nélkül; a lényeg az, hogy ez ne
rosszindulatú szubjektivitás legyen – fogalmazott. Szerinte minden
egyetem érdeke az, hogy a legkiválóbbakat, a pályára legalkalmasabbakat
válassza ki, a szóbeli ugyanakkor „nyilvánvalóan nem kell, hogy olyan
nagy szerepet kapjon, mint a régi rendszerben”. Hoffmann Rózsa
megjegyezte azt is: nincs még kidolgozva mindennek a metódusa, mert nem
ez a legsürgősebb lépés, de négy év alatt ezt is el kell
érni.

Polónyi István oktatáskutató
szerint ugyanakkor a jelenlegi finanszírozási rendszerben illúzió, hogy
a felsőoktatási intézmények a szóbelit a legjobb diákok kiválogatására
használnák, hiszen a fejkvóta miatt az érdekük az, hogy minél több
hallgatót vegyenek fel.

– Az
intézmények emiatt arra használnák a szóbelit, hogy „feltupírozzák”,
azaz felfelé húzzák a diákok pontszámait, hiszen akkor kapnak több
államilag támogatott hallgatót, azaz több pénzt, ha minél több magas
pontszámú diák jelentkezik hozzájuk első helyen. A szóbeli lehetősége
így leginkább a kisebb, vidéki főiskoláknak adna ismét esélyt, hiszen
ott kezdenek rohamosan fogyni a hallgatók – véli az oktatáskutató, aki
megjegyezte: az ezredforduló után – amikor a normatív finanszírozás
kiteljesedett, a jelentkezői létszám pedig elkezdett csökkeni – rendre
magas pontszámokat adtak a szóbeliken, már ahol egyáltalán tartottak még
ilyet. Polónyi István azt mondja: akkoriban durván egyharmad részben
számított, mit mond a hallgató, a többi „machináció”
volt.

– Más lenne a helyzet
persze, ha a szóbelikkel egyidejűleg egy olyan finanszírozást is
bevezetnének, amely az oktatói létszámot, a működési költségeket és a
teljesítményt finanszírozza, és amelyben az intézmény költségvetése nem
függ a mindenkori hallgatói létszámtól. Akkor az intézmények nem
akarnának minél több hallgatót fölvenni, hanem valóban törekednének a
minőségre. Az igazán jó egyetemek csak egy szűk réteget engednének be,
és lennének olyanok, amelyek csak mesterképzést folytatnának – véli
Polónyi István. Megjegyezte: más kérdés persze, hogy ez megfelelne-e az
aktuális oktatáspolitikai célkitűzéseknek.

Az oktatáskutató úgy véli: ma, amikor ezrek
jelentkeznek egy-egy alapszakra, csupán mítosz, hogy a szóbelin ki
lehetne válogatni a rátermett hallgatókat. A pályára teljesen
alkalmatlanokat persze ki lehet szűrni egy-egy képzés esetében – például
egy dadogó hallgató nem éppen tanári pályára való –, de erre elegendő
volna az alkalmassági vizsga is.
Az emelt szint megfelelő
lenne

Mészáros Tamás, a Budapesti
Corvinus Egyetem rektora azt mondja: öröm volt számára, amikor
eltörölték a szóbeli felvételit. – A diákok eredménye erőteljesen
differenciálódott attól függően, hogy melyik vizsgabizottsághoz
kerültek. Egy nap 40–50 bizottságot kellett létrehozni. Ehhez nem volt
elég oktató – emlékszik vissza.

A
jelentkezői létszámfelfutás elsősorban a gazdasági, illetve a jogi
képzéseknél érződött, ezres nagyságrendben jelentkeztek a hallgatók
ezekre a szakokra. – Ilyen létszám mellett már az egyetemi képzés során
is alig van lehetőség a szóbeli vizsgáztatásra – jegyezte meg. Szerinte
mindez az ügy álprobléma: ha mindenütt megkövetelnék az emelt szintű
érettségit, akkor az megfelelően szűrné a
hallgatókat.

A
Népszabadság (Varga Dóra) eredeti cikke
»