1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amelynek értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, szűk négy évre. Hogyan és miért határozza meg a mai napig ez az átmeneti időszak a mi Erdély-képünket, valamint a románság magyarképét? (Ablonczy Balázs, Komment.hu)

[…]

Bár a „kis magyar világ” (tanulmányozásához ez kötelező) mindössze szűk négy évet tartott, következményei sokrétűek, s bizonyos értelemben még ma is alakítói az Erdélyről, román-magyar viszonyról közgondolkodásnak. És mélyen meghatározzák a románság nem elhanyagolható részének Magyarországról vallott képzeteit is: a sokszor felbukkanó, magyar revíziós törekvésektől való román félelem azokban a kaotikus napokban leli részben magyarázatát, míg a magyar történetírásban (de nem itt) sokszor szőrmentén kezelt atrocitások, amelyeket a m. kir. honvédség tagjai követtek el, meggyilkolva többek között gyerekeket és öregeket is Szilágyippen, Ördögkúton, Omboztelkén, megágyaztak a tartósan rossz román-magyar viszonynak 1940 és 1945 között. Szépen keretezték továbbá a Ceausescu-korszak magyarellenes politikájának lózungjait, a rájuk való emlékezés része a román diskurzusnak, míg ezek negligálása a magyar oldalról tovább erősíti a gyanút Magyarország szándékait illetően.

A szenvedésekből kijutott a kisebbségben maradt magyar és román tömegeknek is: 1940 és 1944 között 190 ezer magyar hagyta el Dél-Erdélyt, alapjaiban roppantva meg a vidék magyar polgári és paraszti társadalmát. S ugyancsak ebben az időben 200 ezer román hagyta el Észak-Erdélyt, nem minden magyar hatósági noszogatás nélkül. S bár a belvedere-i döntés kapcsán anakronizmus felvetni, de a döntés következményei közül mégsem lehet kifelejteni, hogy a visszacsatolástól jobbára lelkes észak-erdélyi magyar zsidóság csaknem teljes megsemmisítése szintén magyar adminisztráció alatt ment végbe 1944-ben, míg Dél-Erdélyben maradt hitsorsosaik lényegesen nagyobb eséllyel élték túl a vészkorszakot, mert ott nem volt deportálás.

Kétségtelen, hogy ennek a négy évnek voltak pozitív hozadékai is a helyi magyarok számára: a magyar kormány hatalmas, pengőszázmilliókban mérhető összegekkel segítette a visszacsatolt területek talpraállását, vasutat épített, utat javított és egyetemet alapított. Demográfiai elemzések mutatják, hogy ez a négy év népességtartalékban akár évtizedekkel odázta el egy-egy erdélyi város románná válását (hasonlítsuk össze mondjuk Arad és Nagyvárad vonatkozó etnikai adatsorait), a magyar intézményrendszer megerősítése pedig a romániai magyar értelmiség helyzetét javította az elkövetkező évtizedekben.

Ráadásul ebben a négy évben – az ország külföldtől való elzártsága és valutáris korlátozások miatt, jobb lehetőség híján – Magyarország más részeiből több százezernyi turista látogatott Észak-Erdélybe – és itt nem az 1940. őszi egyenruhás turistákra gondolok. A kormányzat tudatos idegenforgalmi propagandával és néhány helyre (Kalotaszeg, Kolozsvár, Székelyföld) koncentrált fejlesztésekkel máig hatóan alakította a magyar társadalom Erdély-képét. Hogy az erdélyi templom vizuálisan máig kalotaszegi típusú, fasisakos épületként rögzült; hogy Erdély ma is sokszor Észak-Erdélyt, a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásrhely-Csíkszereda útvonalat jelenti; hogy a Korondon, Körösfőn, Parajdon látható cserge-, taplókalap- és lajbihalmok az akkori magyar kormányzat háziipart támogató törekvéseinek máig nyúló eredményei; hogy a képzeletünkben Erdélyről rögzült archaizmus nem kis részben köszönhető annak: abban a négy évben ugyanannyi – jobbára ezt a képet erősítő – Erdély-útikönyv jelent meg (szám szerint tizennyolc), mint az 1788 és 1986 közötti kétszáz évben összesen.

Ennek a négy évnek a képei, eszméi, mintái máig hatnak. Mint ahogy a felszabadulás és a megalázottság érzése is kergeti egymást az egyazon témáról szóló román és magyar diskurzusban. És mivel úgy tűnik, hogy – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – 1958-1960-ban lezajlott a román-magyar háború, ezek szerint tulajdonképp lejátszottuk azt a Duna-Tisza-közi nagy birkózást, amit Szabó Dezső javasolt.

Meg is nyugodhatunk. Észak-Erdély visszacsatolása történelemmé lett.

Ablonczy Balázs teljes cikke a Komment.hu-n »

Visszacsatolás – Észak-Erdély, 1940 (a Centrális Galéria kiállítása)