A legutóbb Gömbös Gyula orosházi díszpolgársága miatt kapott össze az MSZP és a Fidesz. Vitájuknál sokkal érdekesebb viszont maga az egykori miniszterelnök, aki gyakorló antiszemita volt, emellett Hitler és Mussolini nyomdokain haladva egy totális diktatúra kiépítésén munkálkodott. Életútjának pozitívumai mellett ezek legalábbis megkérdőjelezik példaképpé emelésének jogosságát. (Bihari Dániel, Figyelőnet)

Gömbös Gyula bonyolult és ellentmondásos életpályájának megítélését a mai napig történészek vitája kíséri, amelyben azért kialakult egy többségi álláspont. A valós kép megalkotásához élete két korszakát, a fajvédőt és a vezető politikust csak együtt szabad vizsgálni, ami jó esetben is több kötetre rúgna. A FigyelőNetnek Vonyó József történész, a Pécsi Tudományegyetem tanára értékelte a politikus életútját a valós nemzeti érdekek és a korabeli lehetőségek tükrében.

A katonai pályát választó Gömbös a Magyar Országos Véderő Egyletben kezdte pályafutását, majd belépett az Országos Kisgazdapártba, a kisgazdák és a kormánypárt összeolvadása után létrejött Egységes Pártban (EP) pedig ügyvezető alelnöki funkciót töltött be. Miután szembekerült Bethlen István politikájával, 1923-ban kilépett az EP-ből és 1924-ben megalakította a Magyar Nemzeti Függetlenségi, közismert nevén Fajvédő Pártot, amely jobboldali radikális politikát folytatott a Nemzetgyűlésben.

Fajvédelem antiszemitizmussal

A párt neve alapján ma sokan az antiszemitizmust gondolnák politikájuk fókuszában, de ez így nem igaz. A fajvédők eszmerendszerének elsődleges, építő jellegű eleme a magyarság vezető szerepének visszaszerzése a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarország visszaállítása, az ország világpolitikai súlyának erősítése volt.

Ehhez – a fajvédők szerint – a magyarság gazdasági és politikai pozícióinak erősítésén, agrárius gazdaságpolitikán és a „faji tulajdonságok”, azaz az önismeret erősítésén keresztül vezetett az út. Itt lép a képbe a zsidóellenesség: Gömbösék úgy vélték, ennek a kibontakozásnak a trianoni Magyarországon leginkább a kiegyezés után emancipált zsidóság a legnagyobb gátja.

Gömbös harcos antiszemita volt, veszélyt látott a zsidóságban, ami ellen „meg kell védeni” Magyarországot. Ám Magyarországon is többféle antiszemitizmus létezett. A történettudomány szelektív antiszemitizmusnak nevezi azt, amikor valaki nem totálisan rekesztené ki a zsidóságot, hanem eltérően viszonyul annak különböző csoportjaihoz.

Gömbös Gyula az 1920-as években a szigorú adminisztratív lépésekben látta a megoldást: a numerus clausus elvei alapján korlátozta volna politikail gazdasági és kulturális téren is a régebben itt élő, a magyar társadalomba beépült elemeket, de kitoloncolta volna az „újonnan bevándorló”, azaz 1867 óta Magyarországra érkező zsidókat Nem hirdetett holokausztot, fizikai erőszakot velük szemben, de keményen bírálta a kormányt az 1920-as numerus clausus „felpuhításáért”.

Gömbös megítélésénél 1928-ig igen erős antiszemita politikája billenti el a mérleg nyelvét a negatív irányba még akkor is, ha figyelembe vesszük a korszak Európa nagy részére és az Egyesült Államokra is kiterjedő  zsidóellenes hangulatát – összegzi Vonyó József. A ’28-as év azonban a leendő miniszterelnök politikai pályájának vízválasztója.

Kísérlet a totális állam kiépítésére

Feloszlatta a Fajvédő Pártot, ismét belépett a kormánypártba, Horthy előbb honvédelmi államtitkárrá, 1929-ben honvédelmi miniszterré, majd 1932. október 1-jétől miniszterelnökké nevezte ki. Mindennek ára az volt, hogy hivatalosan is be kellett jelentenie: szakít addigi nézeteivel. Felhagyott a kormány bírálatával, feladta antiszemitizmusát, népfajok helyett nemzetről, a nemzeti ügyet szolgáló zsidókról pedig testvérként beszélt. Ekkortól még a korabeli zsidó vezetők is elkezdtek bizalmat tanúsítani az irányába.

Kormányfővé történő kinevezésének részletei szétfeszítenék e cikk kereteit, de „szemléletváltásáról” elmondható: politikai karrierje érdekében tett kompromisszumról van szó. Gömbös politikájában új korszak kezdődött, ami azonban részéről csak az eszközök és nem a cél megváltoztatását jelentette. A történelmi adatok alapján e cél ekkor már a totális jobboldali diktatúra kiépítése volt – jegyzi meg a történész.

Gömbös politikájának 1932-ben nem volt bázisa: a MOVE-t leépítették, a kormánypárt többségét Bethlen hívei alkották, új párt alapítására nem is gondolhatott. Egyedül a honvédségre támaszkodhatott volna, ám ennek bevonása a belpolitikába Horthy ellenkezését és azonnali közbelépését eredményezte volna, ráadásul akkori tisztikarában sem bízhatott.

Honvédelmi miniszterként Gömbös sokat tett a honvédségért, kormányfőként pedig jó érzékkel tett intézkedéseket annak érdekében, hogy az ország végleg kilábaljon az egyébként már enyhülő gazdasági világválságból, igyekezett az agrárius réteg gazdasági és szociális helyzetén javítani. Bethlen nyomdokain haladva erősítette az ország politikai és gazdasági kapcsolatait Németországgal, Olaszországgal és Ausztriával, ami tovább enyhítette hazánk évtizedes politikai és gazdasági elszigeteltségét.

És bár ismerjük a német orientáció következményeit, akkor és ott a magyar gazdaság számára életmentő volt a német piac jelentős kiszélesítése. Van azonban egy momentum, amely fölött sokan elsiklanak, ám összességében ismét a negatív oldalra tolja Gömbös megítélését. Ez a pártszervezés, amelynek végcélja a totális diktatúra kiépítése volt.

Elterjedt a nézet, miszerint Gömbös Hitler, de sokkal inkább Mussolini példáját követte elképzelései megvalósításához. Bár kétségtelenül sok elemet felhasznált és célja is azonos volt, de a magyar miniszterelnök speciális „gömbösi úton” járt: látszólag alulról szervezte saját képére a kormánypártot. 1932-ben az Egységes Pártot Nemzeti Egység Pártjává (NEP) neveztette át. Ennek első célja az volt, hogy Bethlent és híveit kiszorítsa a hatalomból — ezzel felszámolja tervei megvalósításának legfőbb akadályát.

[…]

A teljes cikk a Figyelőneten olvasható »