Misztótfalusi Kis Miklós „szinte a tavaszi napéjegyenlőségkor, amikor a nap mások számára felvirradt, 52 esztendős korában, Kolozsvárott befejezte életét a szokott időszámítás szerinti 1702. esztendőben, március hó 20-án, reggeli hét órakor”. (Galasi Zsuzsanna, Magyar Országos Levéltár)

Misztótfalusi Kis Miklóst, a magyar nyelvhasználat előmozdításáért mindenét feláldozó, tragikus sorsú, világszerte híres nyomdászt, betűmetszőt és könyvkiadót – kívánsága szerint – kétszer búcsúztatták el halálát követően. (A fenti idézet Tótfalusi Kis Miklós Halotti kártájából való, fordította: Jakó Zsigmond.) A barátok – köztük Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter – az egyházi szertartás mellett külön is megemlékeztek életéről és tevékenységéről. Misztótfalusi már halála előtt sejtette, hogy még az egyházi temetésén is elhangzanak majd azok a vádak, amelyek őt munkájában akadályozták, személyében porig alázták, és valószínűleg egészségileg is annyira tönkretették, hogy élete utolsó három évét teljes tehetetlenségben töltötte. Munkássága sok vihart kavart életében – az utókor azonban egy időre teljesen elfelejtette őt. Sírjának keresésére a házsongárdi temetőben egy református gimnáziumi tanár, Szabó Sámuel indult el 1870-ben; ő volt az, aki diákjaival helyre is állította azt.

Misztótfalusi Kis Miklós Alsómisztótfalun született 1650-ben. 12 éves korától már a nagybányai protestáns főiskolán, a Schola Rivulinában tanult. 1666-ban került a híres nagyenyedi kollégiumba, ahol 20 éves korától bölcsészeti és teológiai tanulmányokat folytatott. A kollégiumot lényegében főúri családok tartották fenn szegény sorsú diákok számára. Kollégiumi társai között nagy tekintélynek örvendett; seniornak, vagyis vezetőnek választották, majd az egyik diákzendülés nyomán megürült segédtanítói állást tölthette be.

Ezután a fogarasi iskolában tanított. Mivel Apafi Mihály udvarát sokszor Fogarason tartotta, a fejedelmi székhely az iskolának és a tanítójának is különleges lehetőséget jelentett: jólétet és kiváló kapcsolatokat a kor főuraival és ismert tudósaival. Misztótfalusi fogarasi ténykedése alatt 350 tallért gyűjtött össze. A vágyálma az volt, hogy Hollandiában egyetemi képzettséget szerezve koronázza meg addig folytatott tanulmányait, így a pénzt erre az útra kívánta költeni. Indulása előtt még egy különösen fontos megbízást kapott Tofeus Mihálytól, Erdély református püspökétől: nyomtassa ki és korrigálja a magyar nyelvű Bibliát.

Amszterdami tartózkodása alatt a Biblia kinyomtatásához az otthoniak támogatására számított ugyan, ám végül semmit nem kapott. A teológiai tanulmányok folytatására vonatkozó tervét ilyenformán fel kellett adnia. 15 év munkáját és jövedelmét ettől fogva kizárólag arra áldozta, hogy magyar nyelvű könyveket nyomtasson – az akkori viszonyok között hihetetlenül nagy példányszámban. Ezen felül ezek egy részét – még az amszterdami átlaghoz képest is meglepően nagy számban – aranyozott, díszes bőrkötésbe köttette.

Amszterdam ez idő tájt a világ egyik kereskedelmi és pezsgő kulturális központja volt. Misztótfalusi érkezésekor számba vette a szóba jöhető nyomdákat, és végül a Blaeu nyomdánál kezdett nyomdászatot tanulni, félévente 200 tallérért. A nyomda különösen híres volt gyönyörű térképeiről; közülük egy korai, kézzel színezett Magyarország-térkép a Magyar Országos Levéltár féltve őrzött kincse.

A kiváló művészi érzékkel rendelkező nyomdász betűöntést és betűmetszést is tanult e nyomdánál. Ez utóbbit olyan tökélyre fejlesztette, hogy hamarosan már a nyomda fizetett neki a munkájáért. Misztótfalusi vagyonossá vált, és világhírre tett szert. Metszett például örmény, szír, görög, héber, kopt betűket is. Ő alkotta meg az első nyomtatáshoz használt grúz betűket. III. Cosimo de’Medici Firenzébe hívta, hogy felállítsa az új firenzei nyomdát. Misztótfalusi nem ment Firenzébe, de elkészítette a nyomda betűkészletét a nagyherceg számára. A protestáns betűmetszőtől még XI. Ince pápa is rendelt betűket. Csak a múlt században ismerték fel, hogy a Janson-antikvának nevezett betűtípust is ő alkotta meg.

Misztótfalusi szeme előtt külföldi tartózkodása alatt mindvégig a hazatérés célja lebegett. Miután hazatért, a kolozsvári egyház nyomdáját korszerűsítette, és megkezdte úttörő jellegű vállalkozását a magyar nép kulturális felemelkedésének elősegítésére. Olcsó, szép tipográfiájú könyveket jelentetett meg. Sok ezer példányban, saját pénzén olvasókönyveket adott ki. Ezen felül naptárak, verses kötetek (pl. Balassi Bálint, Rimay János verseit) kiadása is fűződik a nevéhez. Szakácskönyve sokáig piacvezető szerepet töltött be. Betűit és szerszámait még több mint kétszáz évig használták az utódok.

A képen látható Misztótfalusi-féle betűmintalap előkerülése nagy meglepetést okozott a kutatók számára. Felbukkanása óta számtalanszor publikálták, és többször írtak róla. Elsőként 1943-ban Szentkuty Pál méltatta a Magyar Könyvszemle különlenyomatában. A kutató meggyőződése szerint, a korabeli szokásnak megfelelően léteznie kellett a „legnagyobb magyar betűműves” betűmintakönyvének vagy -lapjának. Bárhová is fordult azonban, egyetlenegyet sem talált. Végül Kelemen Lajos akkori levéltári főigazgató hívta fel a figyelmét az Országos Levéltárban őrzött példányra. „Végre tárgyi bizonyság – sajátmaga valóságos betűi – alapján is fogalmat alkothatunk magunknak Kisünk nemzetközi szerepéről. Tótfalusinak u. i. mindmáig csak magyar Bibliája céljaira készült betűit ismertük amsterdami magyar kiadványaiból; egyéb – latin, görög, héber – Amsterdamban készült betűit még eddig idehaza soha nem láttuk. Pedig világhíre éppen ezeken alapult.”

Szentkuty az Országos Levéltárban őrzött mintalapot 1685 utánra datálta. Egyrészt azért, mert efféle hirdetést csak vagyonos, már befutott mester engedhetett meg magának, másrészt a betűk tökéletessége véleménye szerint arra utal, hogy az csak az amszterdami Biblia nyomtatása után készülhetett. Misztótfalusi egyenletes optikai hatás kialakítására törekedett, és ebben jóval megelőzte korát. „A mintalapunkon […] szereplő nagygrádusú kurzívák a betűkompozíciónak utolérhetetlen remekei s nézetünk szerint a legnagyobb holland betűmetszőnek Christoffel van Dyck-nek bármely, jócskán düledező kurzíváját messze túlszárnyalják.”

Misztótfalusi Kis Miklós erdélyi tevékenységét azonban nem koronázta osztatlan siker. Folyamatosan akadályokba ütközött, anyagi nehézségekkel küszködött. Az amsterdami Aranyos Biblia kiadásával is sok ellenséget szerzett magának. Óriási felzúdulást keltett ugyanis, hogy a magyar nyelvű, Károli Gáspár-féle fordítás szövegét összevetette a görög és a héber nyelvű Bibliákkal, és – mások segítségével – javított a szövegen. Ezzel egy időben megkezdte a magyar helyesírás megújítását célzó munkáját is. Büszkesége és szabad szelleme szálka volt több, a hagyományaihoz mereven ragaszkodó egyházi és világi testületi tag szemében. Művei – amelyekben tevékenységét és saját személyét igyekezett védeni az őt ért állandó sértésekkel és megaláztatásokkal szemben – még inkább felkorbácsolták az indulatokat. Az 1698-ban írt M. Tótfalusi K. Miklósnak maga személyének, életének és különös cselekedetinek Mentsége, melyet az irégyek ellen, kik a közönséges jónak ezaránt meggátolói, írni kénszeríttetett című műve miatt az enyedi zsinat elé idézték. Könyvét nyilvánosan meg kellett tagadnia. Visszavonás és Megkövetés című munkáinak kényszerű megírása nemcsak eszméinek feladását jelentette, hanem testének pusztulását is előidézte.

Felhasznált irodalom:
Molnár József: Misztótfalusi Kis Miklós. Balassi Kiadó, Budapest – Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Berlin, 2000.