IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten, a Mátyás-templomban. Még a koronázási szertartás előtt hitlevélben biztosította a nemzetet az alkotmányos jogok és a törvényes rend megtartásáról. Halálának 90. évfordulójára emlékezve mutatjuk be a királyi hitlevelet. (Dékány Szilveszter, Magyar Országos Levéltár)

A Habsburg királyok magyarországi uralkodásuk örökössé válása után, I. József 1687-es megkoronázásától kezdve trónra lépésükkor hitlevelet (diploma inaugurale) bocsátottak ki, amelyben rögzítették uralkodásuk jogi kereteit. A királyi hitlevél az alkotmány és a nemzet jogait elismerő ünnepélyes deklaráció, gyökerei az Árpád-korig nyúlnak vissza. Törvényerőre emelt biztosíték volt, amely az országgyűlés által elfogadott és a miniszterelnök által ellenjegyzett példányának megléte előfeltétele volt a koronázási aktusnak. A király tehát nemcsak utólag, eskü formájában biztosította az alkotmány megtartását, hanem megelőzőleg a hitlevélben is. A hitlevél részletesebb, az eskü rövidebb megfogalmazása ugyanannak a gondolatnak.

A hitlevél kiadása a következőképpen zajlott: az országgyűlés feladata volt a királyi hitlevél és az esküformula megszerkesztése és elfogadása. Ezt követően a szöveget a koronázandó király elé terjesztették, aki azt elfogadva, az aláírásával és az állampecséttel ellátva az országgyűlésnek visszaadta. A hitlevelet a miniszterelnök ellenjegyezte, majd az országgyűlés alkotmányos erejű törvényként törvényerőre emelte. 1916. november 21-én, 86 éves korában meghalt Ferenc József császár és király, a Monarchia egyszemélyes szimbóluma. A világháború harmadik évében járunk, ilyenformán is szükségesnek látszott, hogy a trónutódlási kérdés tragikus sorozata végén a rend szerint következő Károlyból mielőbb új király legyen. Maga a trónörökös is a mielőbbi koronázás híve volt, egyrészt a háborús helyzet miatt másrészt kellemetlen lett volna uralkodását törvényen kívüli (exlex) kormányzással kezdeni, ugyanis a következő évi költségvetés elfogadásához az ország koronázott királyának a szentesítésére volt szükség.

December elején, a koronázási ünnepély előkészületeinek megkezdésével párhuzamosan az országgyűlés megválasztotta a hitlevél-szerkesztési bizottság tagjait. A 36 fős testületbe a képviselőház 24, a főrendiház pedig 12 tagot delegált. Az eredeti előadói tervezet szerint a szöveg szinte teljesen megegyezett a Ferenc József által kiadott királyi hitlevélével, azonban az ellenzék képviselői különféle kisebb kiegészítéseket terjesztettek be. Apponyi Albert javaslata szerint a szövegnek meg kell említenie az előző uralkodó halálát és a trónöröklés rendjében bekövetkezett változásokat, valamint rögzíteni óhajtotta azt a kívánságot, hogy a megkoronázott király minden év jelentős részét Magyarországon töltse (ez utóbbi végül nem került be a szövegbe). Az országgyűlés horvát képviselői is több kívánalmat támasztottak a szövegezéssel kapcsolatban, végül azt elérték, hogy a Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok elnevezés közvetlenül Magyarország után következzék a király címeinek fölsorolásakor. Maga a cím használata is kérdéses volt, azaz, hogy a bevezetőben a „nagy” címet, ami a magyar királyt és az osztrák császárt elkülönítés nélkül használja vagy a „kis” címet, azaz az előbbinél terjedelmében rövidebb és a paritásos dualizmus szellemének jobban megfelelő változatot használják. Végül a hitlevél szövegébe a nemzetközi szerződésekben is gyakran használt „nagy” cím került be „Károly […] Magyarország e néven IV., Apostoli Királya” kiegészítéssel, míg a koronázási eskü alatt a „kis” cím hangzott el.

A hitlevél tartalmának lényegi elemei tulajdonképpen a 18. század eleje óta ugyanazok, a bevezetést öt pont követi. Az uralkodó az első pontot a trónöröklési rend fenntartásával kezdi, továbbá kijelenti, hogy megtartja az ország(ok) jogait, alkotmányát, törvényes függetlenségét, kiváltságait és területi épségét. A második pont a Szent Korona Magyarországon való őrzéséről szól. A harmadik a már visszaszerzett vagy ezután visszaszerzendő területeknek az ország területéhez való kapcsolását írja elő. A negyedik pontban biztosítja, hogy a királyi család mindkét nemének ágán való utódlás megszakadása esetén a királyválasztás joga visszaszáll az országra. Ötödikként pedig az első pontra utalva kinyilvánítja, hogy a jövőben koronázandó örökös királyok kötelesek lesznek a hitlevélbéli biztosítékokat előrebocsátani és arra az esküt letenni. A hitlevél szövegébe a háborús helyzetre való utalással a koronázási ceremónia mielőbbi megtartásának igénye is bekerült.

December 27-én Károly – aki ekkor foglalta el első ízben helyét a magyar trónon – a Budavári Palotában fogadta azt a küldöttséget, amely az országgyűlés mindkét háza által megtárgyalt és elfogadott hitlevelet adta át. Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás ünnepélyes beszédében arra kérte a királyt, hogy fogadja el az iratot, lássa el azt aláírásával, és adja ki azt a magyar országgyűlésnek. Másnap ez meg is történt, az átadáskor elődjére, Ferenc Józsefre utalva Károly a következőket mondta: „Az nem lehet, hogy az, amit őszinte egyetértéssel a király és nemzet alkotott, állandó és üdvös ne legyen”. A hitlevél átadása után semmilyen jogi akadálya nem volt a koronázási szertartás megtartásának, erre december 30-án került sor.

Az örökletes királyság idején, a Habsburg uralkodók alatt a trónutódlás megállapított és megfellebbezhetetlen örökösödési rend szerint szállt a család jogosult tagjára. A hitlevél mint biztosíték jelentősége abban állt, hogy cserébe a királyi hatalom csak az alkotmányos rend megtartására tett ezen írásos biztosítékkal volt örökölhető. A hitlevél kiadása nélkül az országgyűlés nem járult volna hozzá a koronázáshoz, ilyenformán a nem az országgyűlés által elrendelt koronázás is hatálytalan lett volna. Összességében tehát a koronázási aktusnak és azon belül a hitlevél kiadásának ekkor komoly alkotmányjogi jelentősége volt.

Ferenc József hitlevele után ez a második és egyben utolsó koronázási hitlevél, amelyet magyar nyelven írtak. Ugyanakkor horvát nyelvre is lefordították. Ebben a munkában a horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter, Hideghéthy Imre elnöklete alatt egy bizottság működött közre, ennek tagjait az országgyűlés mindkét házának valamint a Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztériumnak és az Igazságügyi Minisztériumnak a küldöttei alkották. A horvát nyelvű hitlevelet a király aláírása után a horvát országgyűléshez is eljuttatták.

A minisztertanács 1917. január 4-i javaslata alapján a Tisza István miniszterelnök által ellenjegyzett hitlevelet és a koronázáskor letett királyi esküt az országgyűlés az 1917. évi III. törvénycikként törvényerőre emelte.