Ha kilépek az esztergomi Dobó Katalin gimnázium  kapuján és jobbra fordulok, légvonalban kb. egy kilométerre – már a szlovák oldalon – magasodnak a Kovácspataki-hegyek. Csenevész tölgyessel borított dombok inkább, hiszen magasságuk nem éri el a 400 métert sem, optikailag mégis fenséges a látvány, mert sziklás oromzatukkal közvetlenül a Duna fölé emelkednek. (Peragovics Ferenc)

Kár, hogy nem a miénk, mondta egyszer egyik kollegám. „Nem lehet azt tőlem elvenni” – gondoltam magamban. Testvérei, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny a magyar oldalon vannak. Az Északi-Kárpátok déli nyúlványai alkotnak itt egy minivilágot, szinte szigetet, hiszen csak északról nem határolja folyó, keletről a bányavárosok felől lassuló Garam, nyugatról az Ipoly. A dualizmus korában az esztergomi polgárok kedvenc pihenőhelye volt, ahová hétvégeken jutottak el a Kis-Dunáról induló gőzös hajóval, az ún. propellerrel.

Négy falu bástyázza a hegyeket, délen Garamkövesd és Helemba, északon Bajta és Leléd. Mind színmagyar falu ma is. Garmakövesden élt a szabadságharc veresége után a körmöcbányai német családból származó, rettenthetetlen honvédezredes, Bátori Schulz Bódog. Előnevét katonáitól kapta, sok nagy ütközetben vett részt, utoljára Klapka helyetteseként szolgált Komárom várában. Családja nem lévén, testvéréhez költözött, aki Garamkövesden volt plébános. Sírja fölé az esztergomi honvédtemetőben szép márványobeliszket emeltek.

Helemba az Ipoly–Duna-zugban áll, Szobbal átellenben; kedvelt üdülőhely ma is. A középkorban az esztergomi érsekségnek gazdag dunai zsákmányukból adózó halászok éltek itt. Szinte elképzelni is nehéz, mennyi hal lehetett a folyóban akkor még, amiről ódákat zengtek Mátyás udvarának idegenből érkezett humanistái.

A kis hegységbe zárt északi falvak igazi, periférián lévő települések, ami meglátszik sivár külsejükön. Sok a gondozatlan porta, nyilván kevés a munka. Dél-Szlovákiában nagy a munkanélküliség, amin valamit enyhítettek az esztergomi lehetőségek, különösen a Suzuki autógyár, de 2008 óta ott is folyamatosak a leépítések. Leléd gyönyörű fekvése ellenére haldokló falu, Bajta helyzete valamivel kedvezőbb. Utóbbinak Drozdy Győző személyében híres szülötte is akad. Apja kántortanítóként kereste kenyerét, a tehetséges fiú Esztergomban végezte a tanítóképzőt, majd Budapesten újságírással foglalkozott. Az 1918-as polgári forradalomban szerepet vállalt, a tehetetlen kormány helyett is szervezte szűkebb pátriája ellenállását a cseh hódítókkal szemben. Történelmi forrásértékű toborzó felhívása Ipolyszalkán, egy padlásról került elő az 1960-as években. Emlékirataiban (Drozdy Győző: Elvett illúziók. Kossuth Kiadó – Zala Megyei Levéltár, 2007) nagy szeretettel örökíti meg a Garam mente parasztnépének elkeseredett küzdelmét, néven nevezve a legismertebb családokat. Olvasmányosan, irodalmi igényességgel megírt munkáról van szó, amelybe a súlyos téma ellenére gyakran humor is vegyül. A felvidéki szlovákokról egy rossz szava sincs: „Akik azt állítják, hogy a magyar sohase becsülte a szlovákot, amit az a sok csúfolódó közmondás bizonyít, amiben oly gazdag a magyar etimológia, azok elfelejtik, hogy minden közmondásunknak szlovák a fonákja. Akik példálódznak »A kása nem étel, a tót nem ember« ismert példaszóval, azok nem ismerik a legjobb szomszédfalvak egymással való csúfolódásait, szellemes csipkelődéseit. Odafönn a legkedvesebb ősi szlovák-magyar nyelvemlékek ezek. Hogy a kókaiak kétszer ették meg a lencsét, éppen olyan tréfás alföldi mondás, mint az, hogy elmehet Naszvadra zabot hegyezni. Tagadhatatlan, vannak csúfondáros ősi nyelvemlékeink, melyek a hamuba keverik felvidéki testvéreinket: viszont legalább annyi szlovák nyelvemlék a magyart tréfálja meg.” Az ideológiai okokból létrejött „csehszlovákokat” viszont nem kíméli, ugyanitt azt mondja: „El sem tudtuk képzelni azt a csodát, hogy egyszer majd milyen népfajt szül a pipázó Kárpátok”. Trianon után Drozdy Győző a magyar állampolgárságot választotta, Zala megyében indult parlamenti mandátumért, még ’45 után is aktívan politizált a Kisgazdapárt színeiben. Bajta polgármestere nemrégiben azt mondta, hogy emlékszobát készülnek kialakítani tiszteletére.

A Kovácspataki-hegyek kis magyar falvaival nem túl fárasztó biciklitúrán is megismerkedhetünk. Ha Budapest irányából vonattal érkezünk Szobra, akkor a szalka–letkési régi határnál átkelve bringázhatunk föl Bajtára, majd egy gyors menetben le Garamkövesdre, aztán Párkányon át Esztergomban ülhetünk föl újra a pesti vonatra. Ha gyalogtúrázunk, akkor Garamkövesdről érdemes indulni, három-négy óra alatt kényelmesen bejárható a nyáron vízszegény, sziklás terület. 300 méter magasra érve kinyílik a táj, megcsodálhatjuk a nagy kanyarba érkező Dunát és a belé ömlő Garamot. A bal parton jó időben a Párkány környéki síkságon messzire ellátunk, a jobb parton egészen különleges perspektívából gyönyörködhetünk az esztergomi Várhegyen trónoló Bazilikában és az innenső oldal hegyeiben. A folyópartokon tűzrakó helyeket is kialakítottak a turisták, otthonról hozott szalonnát, kolbászt süthetünk, amit leöblíteni egy pohár sörrel javaslok a kövesdi kocsmában.

Igazán olcsó és tartalmas honismereti kirándulásokat szervezhetünk magunknak és diákjainknak a határok menti térségekben. El kell menni, meg kell nézni!