Zrínyi 1566. szeptember 8-i kirohanása a magyar és a horvát nép számára a hősies önfeláldozás örök példája. (H. Németh István, MOL)

A vár hosszas ostromára pontot tevő hőstett a magyar irodalom kezdetei (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem) számára éppen úgy fontos történelmi pillanat volt, mint a késői utódok számára, akik Zrínyi példájával illusztrálták koruk visszásságait (Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász), de helyét még a pesti szlengben is megtalálta (zrínyizés: a kocsma gyors és mielőbbi elhagyása a cehh rendezésének mellőzésével). Éppen ezért fontos, hogy megismerjük és eredeti iratokkal illusztráljuk ennek az események a hátterét, lefolytatását és következményeit.

Eger hősies védelmét követően az oszmán haderő hamarosan ismét a magyarországi hadszíntér felé fordult. A budai pasa vezetésével észak (Fülek elfoglalása, 1554), valamint a Dunántúl felé (Kaposújvár, Korotna, Babócsa, 1555) vezettek hadjáratokat. Ez utóbbi támadások egyben a védelem kulcsának számító Szigetvár ellátását veszélyeztették, mivel az így háttérország nélkül maradt. 1556-ban még sikerült Szigetvárat megtartani, mivel a Nádasdy Tamás nádor vezette magyar, stájer és külföldi haderő elvonta az ostromlók egy részét, majd meg is verte őket.

A súlyos vereséget szenvedett oszmánok végül feladták a vár ostromát. Az Erdélyt birtokló János Zsigmond kapitányai és Ferdinánd egyik legtehetségesebb hadvezére, Lazarus von Schwendi között Felső-Magyarország birtoklásáért folyó csatározások (1564–1568) jelentették az újabb hadszínteret. Schwendi sikeres támadásai János Zsigmondot a számára kedvezőtlen szatmári megállapodásra kényszerítette. Eszerint Bihar megye kivételével lemondott volna minden magyarországi foglalásáról, a választott királyi címről, és fiú örökös nélküli halála esetén Erdélyt a Habsburgoknak adta volna át. I. Szulejmán számára ez elfogadhatatlan volt, és ugyan ebben az évben a máltai hadjárat miatt nem kelhetett hadra, de a következő évben több ütemben is megtámadta a Magyar Királyságot. 1565-ben a boszniai pasa Zrínyi Una menti várait (Kruppa, Novi), a temesvári pasa pedig János Zsigmond csapataival kiegészülve Erdődöt, illetve Nagybányát foglalta el. 1566-ban pedig maga a hetvenkét éves szultán szállt táborba.

A nyár elején Arszlán budai pasa kísérelt meg több dunántúli várat elfoglalni, de próbálkozásai siker nélkül jártak. Júliusban a Pertev pasa vezette csapatok a Tiszántúlra vették az irányt, hogy a János Zsigmondot támadó Schwendit visszaszorítsák. Ehhez el kellett foglalni a Dél-Alföld utolsó jelentős végvárát, Gyulát, melyet Kerecsényi László védett sikertelenül, és végül feladta a várat. A várból szekerekkel kivonuló csapatokat a zsákmány miatt az oszmán csapatok megtámadták, Kerecsényit „ki nem jószágos cselekedettel, vagy jelesen viselt dolgaival, hanem kérkedséggel és gróf Zrínyinek s Tahynak Ferdinánd császárnál való szüntelen ajánlásokért tisztekre s kapitányságokra ment vala fel” elfogták és a szultán parancsára kivégezték.

A szultán Zimonynál fogadta János Zsigmond hódolását, majd seregével július 30-án Szigetvár alá vonult, melyet Zrínyi Miklós védett. Zrínyi Miklós / Nikola Zrinski (1508 körül – 1566. szeptember 8.) családja a horvát Šubić nemzetségből származott, mely a 14. századtól Zrínyinek nevezte magát. Vagyona részben a Várad mellett elesett Frangepán Kristóf leányával, Katalinnal kötött első házassága révén nőtt meg jelentősen, melyet maga I. Ferdinánd szolgálatában növelt tovább. 1529-ben részt vett a török által ostromolt Bécs védelmében. 1542. december 27-től a Pestet ostromló királyi seregek sikeres felmentését követően dalmát-horvát-szlavón bán, mely tisztségéről 1556 végén lemondott. 1542-ben Somlyónál, 1556-ban Kostajnica váránál, Nádasdy Tamással és az osztrák segéderőkkel Babócsánál aratott győzelmet a helyi oszmán erők felett. 1546-ban királyi adományként megszerezte családja későbbi törzsbirtokát, a Muraközt Csáktornyával. 1556. november 23-tól haláláig királyi tárnokmester, vagyis a hazai főméltóságok között a harmadik legrangosabb. 1562-től dunántúli főkapitány, ugyanebben az évben még helytartónak is jelölték. Az I. Miksa által megkötött békében meghatározott évi adó kifizetését erősen ellenezte, és így nem tartozott az új uralkodó belső magyar hívei közé.
Szigetvárat ekkora már Paolo Mirandola tervei alapján olaszbástyás földvárrá építették át. A vár alapvetőn három részből állt, az Újvárosból, az Óvárosból és a várból. E három részt külön erődítették meg, összesen négy szigeten (Újváros, Óváros, külső vár, belső vár) állt, melyeket hidak kötöttek össze. A szultáni mintegy 40 000 fős sereg mellett legalább ilyen létszámú tatár és román vajdai segéderők is rendelkezésére álltak. A vár megvívását a portugál származású renegát Ali Portug basa tüzérsége kezdte meg. Az ostrom első napjai az oszmán erőket apasztva az Újváros elfoglalásával teltek el, amit végül maga Zrínyi Miklós gyújtatott fel, hiszen mintegy 2500 katonájával nem tudta ellátni annak védelmét.

A vár fő védelmi ereje a védőkön kívül az Almás patak vizével elárasztott környező vizenyős terület és a vízzel megtöltött nem túl széles, de igen mély vizesárok volt. Ennek eltüntetésére a környékbeli falvakból hajtottak parasztokat, akik a védelmükre rendelt 600 janicsár felügyelete mellett kiásták azt a csatornát, amelynek segítségével el tudták vezetni az így kialakult tó és a vizesárok vizét. A mocsaras területet vesszőkkel és gyapjúbálákkal töltötték fel és a hatalmas ostromtöltéseken felállított ágyúkkal készítették elő az Óváros ostromát (augusztus 21.).

Az Óváros bevételét követően immáron mintegy 800 védő szorult be a belső várba, melyet az addigiak mellett további három ostromtöltésről lövettek. A védők helyzetét súlyosbította, hogy az ostrom idején nagy szárazság is volt, ami az elvezetett vizek helyén maradt mocsarat felszárította. A Henyei- és Nádasdi-bástyákat mintegy öt napon át lőtték, illetve a bástyák alját parasztokkal ásatták, hogy (lévén Szigetvár földvár) a bástyák alapjait szolgáló tölgyfavázat meg tudják gyengíteni és a bástya saját súlyától omoljon be. Szeptember 5-én a Nádasdy-bástya aljába elhelyezett aknát felrobbantva hatalmas kárt okoztak a bástyában. A tölgyfaváz meggyulladt, és a külső vár a tűzvészben pusztult el. Ezzel egy időben a janicsárok megtámadták a védőket, akik kénytelen voltak a belső várba menekülni. A tűzvész, valamint a gyors visszavonulás miatt mind az élelmiszer, mind a védők egy része kint rekedt. Ekkor (szeptember 6.) halt meg I. (Nagy) Szulejmán, de halálát vezérei eltitkolták.

A belső várba rekedt védők helyzete kilátástalanná vált, élelem és tüzérségi felszerelésük hiányos volt. A belső vár végső ostromát szeptember 8-án kezdték meg. Az oszmánok ekkor feltehetően görögtűzzel („cserépből csinált csövekben lévő mesterséges tüzeket hányván”) a belső várat felgyújtották. Zrínyi Miklós látva a helyzet kétségbeejtő voltát szánta el magát egyedülálló tettére: Zrínyi nehogy „nagy szűbéli lágysággal, mely az keresztyén vitéz férfiakhoz nem illik, hirtelen megrémülvén az magunk megadásának gyalázatos állapatát hozzánk kapcsoljuk, s arról végezzünk vagy tanácskozzunk”, „selyem rövid ruhákat hozat elő, s azokban öltözik, aranyban foglalt, gyöngyös, kolcsagtollas süveget, azmineművel az csudáló helyeken és menyegzői lakodalmokban szokott vala élni, tészen fejében, és száz-száz aranyakat… tészen kétfelől az zsebeiben”. Ezt követően mintegy 300 főre fogyatkozott csapatai élén kitört a lángoló belső várból, ahol több halálos lövés érte. Fejét a janicsárok agája levágta, Mehmed fővezérnek adta át, aki karóra tűzette. Innen (a méltó ellenfél megbecsüléseként) Szokollu Mehmed budai pasa (a nagyvezír unokaöccse) vetette le, és küldte el Komáromba Eck zu Salm számára. Erről a pasa — a budai pasák általános szokása szerint — magyar nyelvű levélben értesítette I. Miksát. Salm „azt az gennyedséges aludt vérből, mely immár nehéz szagú is volt, rózsavízzel megmosottatván s jóillatú kenetekkel megkenetvén szekérre téteté, és az egész haddal késérvén Győrre vivé, melyet osztan Tahy Ferenc, az Zrínyi húgának férje és Batthyány Boldizsár, az veje, mind az egész császári hada Abdáig kísérte”. Zrínyi koponyáját Csáktornyán, első felesége mellé temették.

Szigetvár felmentését egyedül a tíz évvel korábbi ostromhoz hasonlóan egy jól előkészített és megfelelő célpontot kiválasztó támadás tudta volna elérni. I. Miksa a szultán ellenében mintegy 80 ezer fős sereget gyűjtött össze, amely Győr térségében állomásozott. Céljuk Bécs megvédése volt egy esetleges szultáni támadás esetén. A szultán halálát, valamint Szigetvár igen hosszú ostromát követően erre már nem kerülhetett sor, és végül dolgavégezetlen oszlottak fel. Hasonló létszámú keresztény haderő összegyűjtésére és bevetésére mintegy egy emberöltőnyit kellett várni. Szigetvár hősies védelme részben Bécs ostromát akadályozta meg, részben igen komoly, több évre ható vérveszteséget okozott az oszmán haderőnek. A magyarországi hódoltság kiterjesztéséhez azonban a vár elvesztése jelentősen hozzájárult, hiszen egészen Kanizsáig nem volt olyan jelentősebb erőd, amely védelmet nyújthatott volna a környék népének.