A Magyar Kémikusok Lapjában a középiskolai történelemtanítás mai kényszereiről.

Az írás szerzői: Repárszky Ildikó¹, Dupcsik Csaba²

A címben felvetett kérdés igazából nem is csupán egyetlen kérdés. Működhet tényleg ez a régi „reflex”, miközben a NAT-kerettanterv/helyi tanterv tartalmi elvárásaival, az állami egyentankönyvekkel és az érettségi kimenet részletesebb szabályozásával, az e-Kréta eszközeivel a közoktatás egyre erősebb központosítása valósul meg? De miért is kellene bő három évtizeddel a rendszerváltás után a tanári szabadságot – nyersen fogalmazva – a mutyikultúra hagyományainak megfelelően megélnünk? És azt se felejtsük el, hogy a 2020 márciusában ránk szakadt digitális oktatás világáról államtitkári szinten „boldogság”-ként beszéltek ugyan, [1] de magunkra csukható ajtó már nem maradt, sőt.  S nem csak „felülről” szegeződhettek ránk pillantások, hanem „alulról” is. Meglepő módon több tanítvány vagy maguk a szülők nagy örömmel számoltak be arról, mennyire tetszett a tanulók felmenőinek egy-egy online törióra.

Félreértés ne essék, szükség van tartalmi és érettségi esetén kimeneti szabályozókra. Az elmúlt évtizedben kialakított rendszerrel kapcsolatban azonban két nagyobb problémakört érzékelhetünk. Egyrészt szűkül az iskolai és tanári mozgástér az egyre konkrétabb elvárásokkal és kötelező tankönyvekkel, miközben sokszínű diákközönséggel dolgozunk, akik igen különböző célokkal, lehetőséggel rendelkeznek, egy amúgy is gyorsan változó világban. Másrészt a NAT és az arra épülő kerettantervek és tankönyvek ezen időszak alatt kétszer cserélődtek le, felülírva az épp csak bevezetett változtatásokat.

Szabados György, a tankönyvek egyik alkotója szerint a megértést segítendő a tankönyvbe „gyakorló pedagógusok által is megszűrt” szövegek kerültek, mert az avaroknál „be akartam csempészni a kutrigur bevándorlókat, de az egyik kollegina résen volt, ezzel ne terheljük szegény kisdiákokat”. (M5-tévévita, 2020. szeptember 3.) Vessük össze ezzel a megjelent – ötödikeseknek is szánt! – tankönyvek szövegét!

… Miért is kellett mindent újra tervezni, lecserélni, s megint rohamtempóban készíteni tankönyveket? A kérdésfeltevés több szempontból is jogos, ugyanis az így elkészülő taneszközök a korábbi kritikákhoz képest még több szempontból kaptak szakmai bírálatot. A most kivezetendő tankönyvek legtöbbször nem ideológiai vagy alapvető történelemszemlélettel kapcsolatos bírálatban részesültek, hanem módszertani-szakmai kritikákban. Most azonban egy olyan alapkérdést is másképp látnak az alkotók és a bírálok, amely a történettudományon is túlmutat, így más tudományág képviselői számára is jobban érthető: számonkérhető-e egy tankönyvön vitatott kérdésekben a tudományos konszenzus? Szabados György szerint nem: „… ennélfogva egy tankönyvön sem lehet konszenzust számonkérni! Amit számon lehet kérni, az a következő: szülessék forrásokon és szakirodalmi eredményeken alapuló valószerű történeti rekonstrukció, az ’így is történhetett’ elv jegyében.” Kritikusai szerint, ha egy kérdésben létezik jól megalapozott többségi tudományos álláspont, akkor annak súlyának megfelelően meg kell jelennie a tankönyvekben. Abban az esetben, ha valóban nincs konszenzus, akkor a tankönyvnek meg kötelessége pro és kontra érvekkel, forrásokkal, forráskritikával segíteni az alternatívákban gondolkodást. Egy dolgot azonban nem tehet egy közoktatásban „mindenkinek jó” tankönyv, hogy kizárólagosan egyetlen alternatív elmélet mellé teszi a voksát. Az új tankönyvek esetében azonban ezt történik. 

¹Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium; Történelemtanárok Egylete alelnök

²ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet; Károli Gáspár Református Egyetem BTK

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS