Száz éve volt a nagy októberi, de hogy pontosan mi is, nem könnyű megmondani. Forradalom? Puccs? Terrorállapot? Véletlen, háborús baleset, avagy „történelmi szükségszerűség”, ami Oroszországot sújtotta? Paraszti anarchia és a bolsevik rend születése: tobzódó terror a magyar történelemtanárok évfordulós konferenciáján.

Ha volt nagy francia forradalom, volt nagy orosz is, az 1917-es. Ennél közelebbről datálni csak önkényesen lehetne, a „nagy októberi szocialista” ugyanis, ahogy évtizedeken át szerepelt a kánonban, csak része volt egy hosszabb eseménysornak. Ez a fokozódó káosz, a kavargó anarchia időszaka; a tobzódó erőszaké, az archaikus népi indulatoké, melyre a „forradalom” címkéje csak féloldalasan, erőszakkal ragasztható rá.

De hogyan lehetne akkor leírni az egész világ sorsát befolyásoló történéseket, és mennyire tud ebben a történettudomány elszakadni az emlékezetpolitikai mániáktól? Erről volt szó a Történelemtanárok Egyletének (TTE) éves konferenciáján a Kossuth Klubban.

Bár a szakralizált, iskolai ünnepségekre egyszerűsített novhét sokáig megkérdőjelezhetetlen értelmű drámaként, nagyjából az evilági üdvtörténet csúcspontjaként tálalta a 17-es eseményeket, a rendszerváltás óta zavar van az emlékezeti erőtérben még az oroszoknál is. Ott a szovjet nosztalgiák és a cári-monarchikus rend iránti nosztalgiák elkerülhetetlenül szembekerülnek 1917 kapcsán, de a történelemnek értelmet adni akaró szokásos nagy narratívák máshol is megbicsaklanak. A társadalmi „haladás” beindítója, ha tömeges áldozatok árán is? A rend páratlanul erőszakos lerombolása? Történelmi szükségszerűség? Baleset, egyszeri kisiklás tartós következményekkel, netán szektariánus összeesküvés? Mi az orosz forradalom, és forradalom volt-e egyáltalán, mint azt a bolsevik kánon állította?

Forradalom helyett sokkal inkább népi zűrzavarként lehet leírni az orosz 1917-et

– kezdte Szilágyi Ákos. Az Oroszország-kutató esztéta a revolúció helyett a „szmuta” fogalmát javasolja. Ez oroszul zendülést, zavargást, rendbontást jelent, az interregnum időszakát, amikor a rend szétesik, és „felszínre kerülnek a népi tömegek”. Míg a forradalom modern jelenség, és alapvetően az elitek műve, a szmuta a tömegeké. Nem ismer formát és rendet, mindenen átgázol, erőszakos, értelmetlen és kíméletlen – hangsúlyozza Szilágyi.

Folytatás