Hazai
kutatás az internetfüggőségről
(Forrás: HVG)

Időről időre rémisztő hírek látnak napvilágot a túlzott
internethasználat ártalmairól. Bár a monitor elé szegezett netbolond
életformája nyilvánvaló veszélyeket rejt magában, egy hazai kutatás
szerint kevés a valódi hálófüggő, s legtöbbjük kinövi a problémát.

Kína Szecsuán tartományában egy
internetkávézóban holtan borult a számítógép billentyűzetére egy 31 éves
férfi, miután 20 órán keresztül játszott kedvenc internetes
szerepjátékával – adta hírül márciusban egy kínai napilap. Két és fél
évvel korábban ennél is meghökkentőbb volt Shawn Wolley, az egyébként
skizofréniával diagnosztizált amerikai fiatalember esete, aki egy online
szerepjáték fantáziavilága és a valóság közt elveszve követett el
öngyilkosságot 2001 őszén. A médiában időről időre felbukkanó hasonló
hírekből a monitor vibráló fényében élő, gépteremben szocializálódott
internetfüggő képe rajzolódik ki, szakemberek vélekedése szerint azonban
árnyaltabb képet kell festeni az új típusú addikcióról.

Az internetfüggőség helyett inkább a „kóros
internethasználat” kifejezés alkalmazását tartja szerencsésnek Ritter
Andrea, az Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK)
kutatója. A pszichológus és kutatócsoportja két ízben végzett
felmérésében a hazai internetezési szokásokat és az úgynevezett
internetfüggőséget igyekezett feltérképezni. Az eredmények alapján az
internetezők 6 százaléka sorolható az Ivan Goldberg amerikai kutató
rendszere szerinti „kóros” csoportba. A goldbergi kritériumok szerint
ezek a netezők általában a tervezettnél több időt töltenek a számítógép
előtt olyan, sokszor feleslegesnek tűnő tevékenységekkel, mint például a
céltalannak látszó böngészés vagy a gép fájljainak rigorózus
rendszerezése. Hosszabb távon és szélsőséges esetben aztán a kóros
netezés a társas kapcsolatok, illetve a munkahelyi és iskolai
kötelességek elhanyagolásához, végső soron pedig „begubózáshoz”
vezethet.

Az ilyen jellegű
„internetfüggőség” azonban önmagában ritka jelenség, a korábbi kutatások
leggyakrabban egyéb lélektani problémák, krízishelyzetek tüneteként
kezelik. Ettől eltér Ritter Andrea vélekedése, aki leginkább korosztályi
jellemzőként, a fiatalkori személyiségből következő jelenségként
határozza meg a függőséget. A hazai adatgyűjtések alapján a „kóros
internetezők” jellemzően férfiak, közel 50 százalékuk 20 év alatti,
kétharmaduk pedig még tanuló. A kutató szerint a túltengő netezés
leginkább a tizen- és kora huszonéves korcsoportra jellemző, csakúgy,
mint sok más, deviánsként kategorizált viselkedési forma, például az
alkohol, a drogok és a dohányzás kipróbálása. A serdülő az interneten
különböző szerepeket vehet fel, a másfajta életforma a tinédzserkori
lázadás vetülete is lehet, a világháló emellett kiváló csillapítója a
tizenéves korra jellemző erős információéhségnek is. A legtöbb fiatal
esetében aztán ezek a jelenségek idővel megszűnnek, a személyiség
fejlődése s az identitás megszilárdulása után elpárolog a tinédzserkori
lázadhatnék, majd huszonéves korban megváltozik az érdeklődés és a
gondolkodásmód.

A hazai kutatás
tehát a területet az elsők között vizsgáló amerikai Kimberley Younggal
szemben nem kezeli betegségként a kóros internethasználatot,
mindazonáltal javasol néhány stratégiát, melyek megóvhatják a fiatal
felhasználókat az esetleges komolyabb következményektől. Ritter Andrea
szerint elsősorban „a nagy átlaggal” kell foglalkozni, vagyis azzal a
fiatal internethasználóval, akinek az életét ma már valamilyen –
iskolai, munkahelyi, párkapcsolati – téren mindenképpen befolyásolja a
számítógép előtt töltött idő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az
igazán problémás esetek ne kapják meg a megfelelő segítséget. A
mindenkori internetezőt emellett elláthatjuk konkrét tanácsokkal, ami
megakadályozhatja a későbbi kóros használat elharapódzását. Fiatal
korban az egyik alapvető pont a célorientált feladatok kitűzése, annak
megakadályozása, hogy a céltalan böngészés örvénye magával ragadja a
netezőt. Az iskolákban így nemcsak a megfelelő számítógépes
felszereltségről és oktatásról kell gondoskodni, hanem a helyes
használat példájával is el kell látni a diákokat.

Ami a média szerepét illeti, Ritter Andrea szerint az
újságokban, tévéműsorokban általában csak a bevezetőben is említett
szélsőséges esetek jelennek meg, legtöbbször a valós kontextusukból
kiragadva. A téma szenzációhajhász és leegyszerűsítő tálalása nemcsak
káros sztereotípiák kialakulásához vezet, de a társadalom nem
internetező csoportjában felerősíti az internetezés „borzalmas”
képzetét. Ez a kutatók terminológiájával élve „morális pánik” azonban az
internet terjedésével, valamint az érintettség okozta befogadókészség
növekedésével természetszerűleg alábbhagy, de az előítéletek lebontása
ebben sokat segíthet.

Eredeti
cikk