Józsefvárosi általános iskolások szemével.
Szontagh Pál
cikke

„Aki nagyon
magyarkodik, az nem nagyon magyar”
/Juhász
Gyula/

Magyartanár vagyok, a
józsefvárosi Vajda Péter Ének-zene Testnevelés Tagozatos Általános
Iskolában tanítok. Nyolcadik osztályban Ady hazafias versei és Vallomás a
patriotizmusról című újságcikke kapcsán elkezdtünk beszélgetni a
gyerekekkel arról, mit jelent a haza, hazafiság, mit jelentett magyarnak
lenni az I. világháború időszakában és mit jelent ma. Az értékes és
értelmes gondolatok, álláspontok ütköztetése során fogalmazódott meg
bennem a gondolat: kár volna a 14-15 évesek gondolatait a szél szárnyára
bízni, talán nem volna értelmetlen írásban is rögzíteni azokat. Ezért
tanítványaimat arra kértem, írjanak 1-2 oldalas házi dolgozatot
„Magyarnak lenni 2004-ben” címmel. Minden egyéb tartalmi és stilisztikai
kérdést rájuk bíztam. 
Álljon itt egy – szándékaim
szerint reprezentatív – válogatás a Vajda Péter Általános Iskola 8.t
osztályos tanulóinak gondolataiból! A szerzők között van jómódú és
szegény, értelmiségi családból és hátrányos helyzetű környezetből
származó, roma és többségi magyar származású, kárpátaljai magyar és
mongol is. Talán nem tanulság nélkül való szembesülni azzal, hogy a mai
nyolcadikosoknak mi jut eszébe e „nagy és felnőttes” kérdésről, a
patriotizmusról. Őszinte örömömre a gyerekeknek a témáról nem hangzatos
szólamok, általánosságok, hanem a mindennapok problémái, tapasztalatai
jutottak eszükbe.

Sokaknak a
magyarságról a közelmúltban lezajlott athéni olimpia „ugrott be” – úgy
pozitív, mint negatív értelemben:

„Az olimpián nagyon büszke voltam, mikor a
magyarok sorra nyerték az aranyérmeket, de mikor kitört a doppingbotrány
akkor pont az ellenkezőjét gondoltam”

Számos dolgozatban jelent meg az Európai Unióhoz való
csatlakozás kérdése, s ezzel kapcsolatban a gyerekek általában pozitív
jövőképet vázoltak fel:

„Büszke vagyok országunkra, öröm és
megtiszteltetés az Európai Unió tagjának lenni. Úgy érzem, ez a tagság
segít országunkon.”

„Én úgy érzem, hogy Magyarország évek múlva
egy igen fejlett ország lesz, és én büszkén fogom mondani, hogy magyar
vagyok.”

„Az
autópályák és autóutak építésével az eddig elszigeteltebb és
elhanyagoltabb megyék is bekerülnek az ország gazdaságának
vérkeringésébe.”

Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet a csatlakozást
követő csalódottságra, a globalizáció veszélyeire, magyarságtudatunk
megőrzésének fontosságára:

„Amikor beléptünk az Unióba, azt hittük,
könnyebb lesz az élet, de nem így lett. Nehéz megélni, mert minden
drága.”

„Az
Unióban utazatunk, más országokban tanulhatunk, de attól, hogy más
országban tanulunk, élünk, dolgozunk, attól még nem szabad
elfelejtenünk, hogy magyarok vagyunk.”

„Meg kell tartani és megörökíteni
hagyományainkat, népszokásainkat és nem kellene mindig majmolni a
Nyugatot mindenben.”

Sokan foglalkoztak Magyarország és általában a magyarok
megítélésével, a külföldiek szemével:

„A külföldiek azt mondják, hogy a magyar
olyan, aki ha megsebesül, akkor megáll és nyalogatja a sebeit, ahelyett
hogy bekötné és továbbmenne.”

„Az elég rossz, hogy más országokban nem
tudják, hogy hol van Magyarország a
térképen.”

Több gyerek
foglalkozott az épített és természeti környezet megóvásával, mint a
magyarság legfontosabb feladatainak egyikével:

„Talán, ha nem szemetelnének, Magyarország az
egyik legszebb ország lenne.”

„Nem kell rögtön nagy távlatokban
gondolkodni. Az országnak már az is jó lenne, ha minden ember csak maga
körül tenne rendet. Gondolok itt arra, hogy ha nem szemetelnénk, ha úgy
végig tudna sétálni az ember egy utcán, hogy nem találkozik állati
ürülékkel, már sokkal szebb lenne az ország
külalakja.”

Sokan
számoltak be az ország megítélésével kapcsolatban is kedvezőtlen
utcaképről, a rossz közbiztonságról. Sajnos a józsefvárosi gyerekeknek
ez alapélmény:

„Nem
szeretem az utcán kéregető, csavargó, csöves embereket. Külföldön
kevesebb ilyen embert láttam, mint Magyarországon. Külföldön nagyobb
biztonságban éreztem magam.”

„Szerintem az utcai hajléktalanok sem túl
szép látvány a külföldiek számára, arról nem is beszélve, hogy aki este
tíz után végig mer menni a VIII. kerület utcáin, az szerintem a világ
egyik legbátrabb embere.”

Van, aki a fent felsorolt problémákat nemcsak látja, de
megoldásukra is törekszik:

„Szerintem egy magyar ember nemcsak magának
él, hanem a többi magyarért és az országért is. Tesz a körülötte lévő
környezetért, a többi élőlényért és embertársaiért (gondolok itt a
hajléktalanokra, a fogyatékosokra és a külföldiekre
is).”

Akad olyan is, aki
minden hibája ellenére szereti a várost:

„Jó itt lakni Budapesten, szeretek a városban
sétálni, bámészkodni, így mindig rádöbbenek, hogy nagyon szép helyek is
vannak.”

Többen kötötték
össze a magyarságtudatot nemzeti kulturális
értékekkel:

„Szerintem az
az igazi magyar, aki ismeri saját irodalmát és tud az íróktól
verseket.”

„Büszkék lehetünk magyar tudósainkra,
orvosainkra és azokra az emberekre akik kimentek szerencsét próbálni és
szép eredményeket értek el külföldön.”

Egy mongol származású tanuló egy rövid egyenletben így
látja a kérdéskört:

„Magyarnak lenni 2004-ben = embernek lenni
2004-ben”

Egy
gyakorlatiasabb megközelítés szerint pedig:

„És persze azért is jó magyarnak lenni, mert a
magyar nők a legszebbek.”

Eddig a fogalmazás-mozaik. Darabjai talán nehezen
összeilleszthetők, de számomra mégis teljes képpé állnak össze. Egy
felnövekvő generáció gondolatainak, magyarságtudatának
pillanatfelvételévé.

Szontagh Pál
a
Vajda Péter Általános Iskola
magyar-történelem szakos
tanára