Az
eltelt bő kétévszázadban az amerikai választási rendszer ugyanolyan
bonyolult és szinte érthetetlen maradt, mint annak idején
volt.
(Forrás: Múlt-kor)
George
W. Bush 2000-ben elért, hitelességét tekintve sokak által máig vitatott
választási győzelme két fontos dologra mutatott rá. Egyfelől az amerikai
választók hagyományosan erős megosztottsága mit sem változott az eltelt
bő két évszázadban, másfelől arra, hogy az amerikai választási rendszer
maradt ugyanolyan bonyolult és szinte érthetetlen, mint annak
idején. Így fordulhatott elő, hogy míg Al Gore, Bill Clinton korábbi
alelnöke összességében 440 ezer szavazattal többet szerzett az országos
választáson, addig az ún. elektori számok mégis az ifjabbik Bushnak
hozták meg az elnöki pozíciót. Igaz, mindössze 1 elektori szavazaton
múlt a győzelem. Ahhoz ugyanis, hogy abszolút befutóvá váljon egy
elnökjelölt, minimálisan 270 elektori szavazatra van szüksége. Ehhez
azonban minél több olyan államot kell megnyernie, ahol nagy az elektori
szavazatok száma. 2000-ben Florida döntött. Itt történetesen éppen Jeb,
az ifjabbik Bush volt akkor is a kormányzó, és sokan összeesküvést
kiáltottak, amikor kiderült, hogy 537 szavazaton dőlt el a 25 elektori
szavazat sorsa – G. W. Bush javára. Így kapott Bush 271-et, míg Al Gore
csak 266-ot.
Tévedünk azonban, ha
azt gondolnánk, hogy ez volt az első eset. A szinte teljesen hasonló
példa 1876-ban esett meg. Akkor szintén ketten kampányoltak az elnöki
székért. A republikánus színekben indult Rutherford B. Hayes-re 248 ezer
szavazattal kevesebb, 4.036.572 voks érkezett. Ám mégsem Samuel J.
Tilden költözött a Fehér Házba, hanem Hayes, ugyanis az elektori voksok
közül éppen annyival szerzett többet, amennyi elég volt a győzelemhez.
Ez a szám pedig 1 volt (185:184).
Ekkoriban az elnöki poszt eléréséhez minimálisan 185
elektori szavazatra volt szükség. Tilden 184 szavazattal nagyon közel
állt már, míg Hayes csupán 165 voksot tudott felmutatni. De négy
államból még nem érkezett meg az eredmény, ami 20 szavazat sorsáról
hivatott dönteni. Ezen államok közül három – Florida, Louisiana és
Dél-Karolina – még megszállt terület volt. Hosszas egyeztetés után végül
eldőlt: a demokraták beleegyeztek, hogy ha véget vetnek a
megszállásnak, akkor Hayes kapja az elektori szavazatokat. A
republikánusok természetesen rábólintottak az alkura, és Hayes valóban
megszerezte a szükséges 185 elektori szavazatot.
De erről ő mit sem tudott. A választás éjszakáján,
amint megtudta, hogy Tilden már 184 szavazatnál tart, megköszönte
mindenkinek a támogatást, majd haza ment aludni. Éjjel ébresztették csak
fel, amikor megérkezett a republikánus elnök, Zachariach Chandler
sürgönye: megvan a hiányzó 20 elektori voks. Hayes egy
terminust elnökölt végig. Mély nyomokat nem hagyott maga után, ezért
nevezetessé vált választási győzelme mellett inkább különcségének,
illetve feleségének köszönheti, hogy emlékeznek rá. Az asszonyka –
absztinens életviteléből fakadóan – megtiltotta, hogy a Fehér Házban
alkoholt szolgáljanak fel. (Ezt egyébként már Sarah Polk, a 11. elnök,
James Knox Polk felesége is tiltotta, de ő ezen kívül – vallási okokból –
a kártyázást és a táncot sem tűrte a rezidencia falai közt.) Nem
véletlen hát, hogy Mrs. Hayes kiérdemelte a Limonádé Lucy becenevet.
Férje beiktatása után pedig – elsőként a First Ladyk közül – rögtön
teleszórta húsvéti nyuszikkal és tojásokkal a rezidencia folyosóit –
tekintettel arra, hogy épp itt volt az ideje. Hogy férje is
alkosson valami maradandót, telefonközpontot telepíttetett a Fehér
Házba. A feladatra nem mást, mint Alexander Graham Bellt kérte fel, aki
természetesen boldogan eleget is tett a feladatnak.
És milyen jó, hogy a kicsi Bell ilyen szorgos volt.
Mert ha az USA 19. elnöke nem haladt volna a korral, akkor három
terminussal később, Grover Cleveland nem tudta volna személyesen fogadni
a Fehér Házba, pontosabban az amerikai elnökhöz, vagyis hozzá érkező
telefonhívásokat. Idővel aztán rájött, hogy elegánsabb, ha egy titkárnőn
keresztül bonyolítja a hívásait.