Jó dolog
filmet nézni a tanítványainkkal. S fontos is. Különösen akkor, ha fontos
témáról, szereplőről szól, s alkalmas az érdeklődés felkeltésére, a
vitára, együttgondolkodásra. Miklósi László írása

A közelmúltban bemutatott A temetetlen halott (rendező:
Mészáros Márta) ilyen film. Ezért
szervezett erre bemutató előtti vetítést a TTE történelemtanároknak és
diákoknak.

1956 a ’90-es
évek eleje óta megosztja a társadalmat. Bizonyára ez is hozzájárulhat
ahhoz, hogy mindeddig a rendszerváltás óta nem készült még a
forradalomról ’átütő’ alkotás. Ez a játékfilm alkalmas lehet arra, hogy
általa megteremtődjön a társadalom különböző csoportjai által egyaránt
elfogadható Nagy Imre-kép; egyszersmind arra is, hogy ’56 egyik
jelképévé váljon. S erre igen nagy szükség van tizenöt évvel a
rendszerváltás után.

Nehéz feladat
az iskolákban méltóképpen megemlékezni ünnepeinkről. (Lásd: Ünnep:
pátosszal vagy anélkül?) Erre is alkalmas lehet
ez az alkotás. Rajta fel, nézzük meg e filmet, s minél több hasonló
alkotást!

Nem mindegy azonban, hány
éves korban történik ez. Ami középiskolásoknak kifejezetten ajánlható,
6. osztályosoknak kevéssé szerencsés, sőt: kifejezetten káros lehet.
Életkori sajátosságaik alapján (egy-egy kivételt leszámítva) az 5-6.
évfolyamra járók nincsenek azon a fogalmi, gondolkodási és érzelmi
szinten, amely e mű értelmezéséhez szükséges. Természetesen nincsenek
meg azok az ismereteik sem, amelyekre asszociálniuk kéne e film
során.
A 11-12 éves diák épülését szolgálja-e a kivégzési
jelenet (nem öncélú) brutalitása? Megérthető-e számára „miért nem érti
meg” a kihallgatótiszt, azt, amit Nagy Imre sokadszor mond neki?
Fölfoghatók-e Nagy Imre igazsága ellenében a Kádár János nyilvános
beszédeiből bevágott ellenpontozások?
Ha túlzottan korán
ismerkedik meg a néző a művel, éppen a céllal ellentétes hatást érhetünk
el. Frusztráljuk, érdektelenné vagy kifejezetten ellenségessé válhat az
ifjú néző, ráadásul szorongásokat kelthet benne a számára
földolgozhatatlan alkotás.
Kié a felelősség? Természetesen azé,
aki elviszi az adott filmre. Ha az iskola (osztályfőnök, szaktanár) a
szervező, különösen nagy a felelőssége abban, hogy az életkori
sajátosságokat is figyelembe véve válasszon.
„Ezek a gyerekek a
tévében, DVD-n vagy éppen az interneten sokkal brutálisabb, s kevéssé
nevelő jellegű műveket néznek” – szólhat az ellenérv.
Az
iskola mozgástere nyilvánvalóan korlátozott. A szülő, a baráti kör, a
média (főként a televízió, valamint egyre inkább az Internet)
rendszerint külön-külön is erőteljesebben hat kamaszodó tanítványainkra,
mint az iskola. Ezt tudva is annak ismeretében kell döntenünk, s
cselekednünk, hogy a tanár, az iskola (erkölcsi) felelőssége, hogy az
iskolai szervezés keretében milyen filmet néznek meg a diákok. Aki ezt
nem képes végiggondolni, kérdéses, alkalmas-e a
pályára.

A tanár feladata persze nem
a moziban kezdődik, s nem is ott ér véget. A mozilátogatás előtt föl
kell készíteni tanítványainkat arra, amit látni fognak, s még ennél is
fontosabb, hogy meg kell beszélni velük élményeiket. Feltétlenül
biztassuk őket arra, kérdezzenek, s adjunk tényleges lehetőséget is
erre.

Mindez természetes? Bár így
lenne! Amikor a moziból kijöttem, néhány 7-8. osztályos gyerek
beszélgetéséből nem így tűnt. Talán én voltam éppen rosszkor, rossz
helyen.
Jó dolog filmet nézni a tanítványainkkal. Megfelelően
kiválasztott művet. S ennél is jobb válaszolni diákjaink kérdéseire, s
véleményüket, vitájukat hallgatni a következő órán.

Miklósi László

A fenti írás a szerző véleményét tükrözi,
és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is van
véleménye, vagy valami megjegyzése az olvasottakhoz, azt e-mailben az
info@tte.hu
címen, vagy a honlapon fórum indításával
jelezheti.