Még nem
elég gazdag a program – A jelöltnek ki kell bontania a
személyiségét.
(Forrás: Népszabadság)

Modellként szolgálhat a többi felsőoktatási intézmény
számára az ELTE-n megvalósított egységes tanárképzés. A 2003-as tanév
őszi félévétől működő Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) a korábban
az egyetem három, jelenleg öt karán folyó tanári felkészítés feladatait
fogja össze. Az önálló tanárképzés megszervezése lehetővé tette, hogy
új, gyakorlati elemekkel gazdagodjék a leendő pedagógusok szakmai
felkészítése. Ugyanakkor – mint megtudtuk – a kétszintű felsőoktatás
bevezetéséig nagyobb változásra már nem kell számítaniuk a
tanárjelölteknek.

– Az önálló Pedagógiai és Pszichológiai Kar létrehozása óta
sikerült a gyakorlatban is eleget tennünk azoknak az elvárásoknak,
amelyeket az 1997-es, tanári képesítés követelményeiről szóló
kormányrendelet tartalmaz – mondta el Papp Lajos, az új kar tanárképzési
ügyekben felelős munkatársa. – Ilyen például a tanári szakdolgozat vagy
a külső iskolai gyakorlat bevezetése.

Ez utóbbi nem egyezik meg a már korábban is létezett
tanítási gyakorlattal. A külső iskolai gyakorlat nem szaktárgyi, hanem
általános oktatási-nevelési feladat. Célja, hogy a tanárjelölt
bekapcsolódjék egy közoktatási vagy egyéb oktatási-nevelési intézmény
életébe, vagyis – egy úgynevezett mentor tanár irányításával –
tapasztalatokat szerezzen a pedagógusmunka különféle területein, így a
nevelőtestületi, a munkaközösségi vagy a hivatali tevékenységben
például.

– Igaz, olyan gazdag
programot, amilyet kínálni szerettünk volna a tanárjelölteknek a külső
gyakorlaton, nem tudtunk megvalósítani – magyarázza Papp Lajos. – Tavaly
tavasszal, amikor a program indult, mintegy száznyolcvan intézménnyel
vettük fel a kapcsolatot, s kértük őket, hogy fogadják hallgatóinkat, de
alig egynegyedük válaszolt pozitívan.

Nem feltétlenül az egyetemi oktatás felelős azért, hogy
kevesen választják a tanári pályát a tanár szakon végzett hallgatók
közül. Ennek sok más összetevője lehet: például a szakma kis presztízse.
Más kérdés, hogy nincsen tanárhiány, tehát többen akkor sem mehetnének
tanítani, ha vonzóbb volna a pálya. A Központi Statisztikai Hivatal
felmérései szerint a 2003-2004-es tanévben csaknem 184 ezer pedagógus
tevékenykedett az alap- és középfokú oktatásban és további 22-23 ezer
oktató (a tanársegédtől az adjunktusig) a felsőoktatásban. Ugyanebben a
tanévben – három-, négy- vagy ötéves tanulmányaikat folytatva –
öszszesen körülbelül 51 ezer főiskolai és egyetemi hallgató vett részt
tanárképzésben.

Az ELTE PPK-n 1500
hallgató szerez tanári diplomát évente, vagyis a gyakorlatok
szervezőinek ennyi helyet – és természetesen rengeteg mentor tanárt –
kellene szervezniük tanévenként. Ez utóbbi megfelelő forrás nélkül
szinte megoldhatatlan, a mentorok nyolcezer forint díjazást kapnak
azért, hogy egy hónapig (összesen hatvan munkaórában) koordinálják a
tanárjelöltek iskolai munkáját. A hallgatónak ezért egyelőre maguknak
kell egy iskolában (a tapasztalatok szerint leginkább a saját korábbi
középiskolájukban) vagy más közoktatási intézményben helyet keresniük. A
kar azoknak gondoskodik csak gyakorlóhelyről, akik nem találnak
megfelelő befogadó intézményt.

–
Érzékelhető a tendencia, hogy próbáljuk komolyabban venni a tanítási
gyakorlatot, ami helyes, csak nagyon nehéz meghatározni a tartalmát –
vélekedik Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János
Gyakorlógimnáziumának történelem-földrajz szakos vezetőtanára. – Védett
környezetet ad a gyakorlóiskola, nekünk érdeklődő, kedves diákjaink
vannak, vagyis a „minta” nem kifejezetten reprezentatív. A magyar
valóság tanári szempontból sokkal riasztóbb. A külső iskolai gyakorlat
esetében ugyanúgy nagy a veszélye annak, hogy felszínes marad a
tapasztalat. Leginkább úgy lehet megismerni a szakmát, ha valaki tanít
pár évet – magyarázza, ugyanakkor úgy véli: a korábbiaknál sokkal
felkészültebb tanárokra volna szükség, hiszen a tanári tekintély ma már
nem születik meg automatikusan, az órán kell megszerezni.

– A tanítási gyakorlat során is az a
fontos, hogy mindenki saját magát próbálja kibontani – folytatja
Száray. – Véleményem szerint az a legjobb, ha az alapvető szakmai
kritériumok teljesítésén túl a módszerek sokféleségéből mindenki azt
választja, ami a személyiségéhez leginkább közel áll. Nagyon sokféle
módon lehet tanítani. Hogy a módszerek közül éppen melyik a
legalkalmasabb, az a diákközösségtől és a tanár személyiségétől egyaránt
függ.

A vezetőtanár szerint a
tanítási gyakorlat és a külső iskolai gyakorlat mennyiségét nem érdemes
tovább növelni, ennyi elég ahhoz, hogy a tanárjelölt kipróbálja magát.
Úgy véli: a kezdő tanároknak több segítséget kellene nyújtani. –
Vonzóbbá lehetne tenni a pályát, ha a pályakezdőknek nem kellene
ugyanúgy rögtön húsz órát tanítaniuk hetente, mint a régebben pályán
levőknek, mert az elején még sokkal hosszabb a felkészülési idő –
vélekedik.

A kétszintű felsőoktatás
bevezetésével remélhetőleg megoldódik a minőség-mennyiség ellentmondása
is. A jelenlegi tapasztalatok szerint, amíg megfelelő források
hiányában csak apró lépésekben sikerül gyakorlatibbá tenni a tanári
felkészítést, az egyetemi és főiskolai tanárképzésben részt vevő
hallgatóknak csak a töredéke választja valóban a tanári pályát.
Hozzátehetjük: nem is mindig a tanításra legalkalmasabbak kerülnek az
iskolákba.

– A kormányzati tervek
szerint az új rendszerben a tanárképzés tanegységeinek egy kisebb, tíz
kreditet kitevő hányada az első három év tantervébe kerül – mondja Papp
Lajos. – Ez az első rész tartalmilag már körvonalazódik: olyan
kurzusokból fogjuk összeállítani, amelyek segítik eldönteni a
hallgatóknak, hogy szeretnének-e tanítani az egyetem elvégzése után –
magyarázza. Ha tehát a hallgatók még az úgynevezett masterképzés előtt
belekóstolhatnak, hogy valójában mit is jelent a pedagógusi pálya, akkor
időben eldönthetik, hogy érdemes-e megpróbálkozniuk vele. – Azoknak is
hasznos ismereteket kívánunk nyújtani – folytatja Papp -, akik éppen a
tanulmányaik eredményeképpen döntenek úgy, hogy mégsem lesznek tanárok.
Ugyanakkor a tavaly decemberben elfogadott kormányrendelet a tanári
képzés volumenét jelentősen, mintegy 75 százalékkal megemeli a második
képzési szakaszban. Ez a többlet a gyakorlati képzésre fordítható, de
meg kell teremteni a forrásait is.