Fordulatot hozhat a honfoglaláskor kutatásában az az új eredmény, amelyről a Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület konferenciáján számolt be Fóthi Erzsébet, a Természettudományi Múzeum munkatársa. (Forrás: National Geographic)

Szerinte embertani szempontból egységesen keleti típusú, a korai bolgárokhoz hasonló nép érkezett a honfoglalás idején a Kárpát-medencébe.

A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület hétfőn tartotta konferenciáját a magyarság eredetével kapcsolatos kutatásokról a Magyar Tudományos Akadémián. Számos érdekes és izgalmas beszámoló hangzott el az ősi népek, a hunok, az avarok, az ősmagyarok és számos más etnikum eredetéről, kapcsolatairól. Így például Horváth Gáborné a kaukázusi-magyar kapcsolatokról beszélt, amely a konyhaművészetben, a gasztronómiában is kimutatható, Obrusánszky Borbála pedig a déli hunok egyetlen megmaradt városában tett utazásáról számolt be.

Erdélyi István, a konferenciát szervező egyesület vezetője Benkő Mihállyal közösen írt tanulmányukat ismertette a szárgátkai kultúra embereiről. Ez a keleti kultúra esetleg a magyarok vagy legalábbis egyes ugor népek, illetve a szamojédek őshazájaként is szóba került a tudományos életben, de a hunokhoz is kötődik bizonyos tekintetben. A kérdés egyelőre nem dőlt el, de ennek a szibériai kultúrának a tanulmányozása sok tekintetben előrelépést jelenthet a kutatók szerint az ugorok eredetének vizsgálatakor.

Az egyik legérdekesebb előadást viszont Fóthi Erzsébet, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa tartotta. Ő az ősmagyarság minden eddiginél kiterjedtebb adatbázison alapuló antropológiai-statisztikai vizsgálatáról számolt be.

A honfoglaló magyarok kutatásában mindeddig éles vita zajlott arról, hogy milyen eredetű az a népesség, amely a Kr.u. kilencedik-tizedik századokban a Kárpát-medencébe érkezett. E népesség tanulmányozására leginkább a X. századi temetők leletei alkalmasak. Köznépi, nagyszámú sírt tartalmazó temetők mellett a családi, elkülönült sírokat is elemezték a kutatók. Az ilyen, pár sírból álló együttesek többnyire a vezető réteg emlékei, s ezek általában sajátos vonásokkal bírtak.

Egyrészt a vezető sírokban egyértelműen rövid, széles koponyájú emberek maradványait találták meg a régészek, másrészt az antropológusok nemzetközi összehasonlító vizsgálatok során arra következtetésre jutottak, hogy ez a koponyaforma egészen Szibériáig, tehát a messzi keleti térségekig előfordul.

Vagyis a honfoglaláskor vezető rétege keleties típusba tartozott, – ez eddig is közismert volt – , s a honfoglaló magyarok esetében úgy tartották, hogy ez a keleties vezető réteg együtt élt egy másik eredetű réteggel, a hosszú, keskeny koponyájú, a köznép nagyobbik részét alkotó populációval.

A köznépi temetők tanúsága szerint ugyanis a hosszú, keskeny koponyájú népesség nagy számban élt a X. századi Kárpát-medencében. A X. századi köznépi temetőknél még inkább ez a népesség van többségben. Márpedig a hosszú keskeny „fejűek” legkeletebbre csak a Fekete-tengernél fordulnak elő más régészeti leletekben, ezek tehát nem annyira keleti eredetű népesség maradványai.

A kutatók ennek alapján azt feltételezték eddig, hogy a magyar honfoglalás idején egy embertani szempontból kevert nép érkezett a Kárpát-medencébe, amelynek vezető rétege keleties (sokak szerint törökös jellegű) volt, míg a köznép többsége valamilyen más származású populációból került ki.

Tovább a cikk folytatásához