N. Kósa Judit a Népszabadságban a Madách Gimnázium küzdelmének
végét mutatja be.

A
főpolgármester-helyettes kommunikációs zavarnak minősítette az elmúlt
két hét eseményeit, megerősítette, hogy a főváros átveszi az intézményt,
az épületet százéves, ingyenes használatra megkapja a kerülettől, és a
Madách meghirdetheti a jövőre induló négy osztályt.

„Mi néked semmi, nékem egy világ” – ezzel a
Madách-idézettel díszítették fel a csütörtöki épületavató ünnepségre
készülve a tizenegy éves felújítás után megújult erzsébetvárosi Madách
Imre Gimnázium udvarát. A lepedővel egy másik üzenet nézett
farkasszemet: „Küzdj és bízva bízzál!” Mint kiderült, a sokat használt
mondat ezúttal telibe talált. Az ünnepség előhangjaként Schiffer János
főpolgármester-helyettes és Hunvald György kerületi polgármester együtt
jelentette be: a gimnázium, amelyet múlt héten még a megszűnés
fenyegetett, megmarad, és a jövő tanévben négy új osztályt is indíthat.

Az erzsébetvárosi önkormányzat
szeptember 16-i ülésén döntött úgy, hogy a jövő májusban alapításának
125. évfordulóját ünneplő Madáchot átadja a fővárosnak. A döntést az
indokolja, hogy a kerületnek évente mintegy százmillió forinttal kell
kiegészítenie az állami fejkvótát, a diákoknak azonban alig hét
százaléka él Erzsébetvárosban. A Budapesten immár megszokottnak számító
lépés azonban ebben az esetben végzetes fordulatnak tűnt. A határozat
szerint a kerület csak az intézményt kívánta a fővárosra bízni: a
tizenegy év alatt, 1,5 milliárd forintért felújított épületet
megtartotta volna magának, arra hivatkozva, hogy az utolsó ütem
költségeit fedező 600 millió forintos hitelt a főváros nem vállalja át.
Ugyanekkor arról is rendelkezett a képviselő-testület, hogy az iskola
jövőre már ne indíthasson új osztályokat.

Bár Schiffer János először úgy vélte, az iskola „mai
formájában alighanem meg fog szűnni”, a hír megjelenése után közeledni
kezdett a kerület és a főváros álláspontja. Erzsébetváros már másnap
százéves, ingyenes használatra ajánlotta fel az épületet a fővárosnak,
azzal a feltétellel, hogy abban a Madách Imre Gimnáziumot működteti.
Demszky Gábor főpolgármester telefonon hívta fel Mészáros Csaba
igazgatót, hogy megnyugtassa: a főváros átveszi az iskolát.

Az iskola közössége ennek ellenére
meglehetősen feszülten figyelte az eseményeket, hiszen semmilyen konkrét
ígéret nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy a Madách jövőre is
indíthat osztályokat. Október 14-ig kell jelentenie minden intézménynek a
győri vizsgaközpontban, hány osztályt indít és milyen létszámmal. A
kerületi önkormányzat azonban a határozat meghozatalát követően tudatta
Győrrel, hogy a Madáchban nem lesz felvételi; a fővárosban pedig sem az
oktatási bizottság, sem a közgyűlés nem vette napirendjére az iskola
ügyét, hogy új fenntartóként maga intézkedjék a jövő évi beiskolázásról.

Ebből a helyzetből fakadt, hogy a
volt diákok és a mostani madáchosok szülei az iskolaátadó ünnepség
idejére demonstrációt hirdettek meg. Szerda estére elkészítettek egy
négy pontból álló „támogatói nyilatkozatot”, amelyben határozatai
visszavonására kérték a kerületet, és a főváros lépéseit sürgették.
Előkészítették ugyanakkor a „Mentsétek meg a Madáchot!” Egyesület
megalapítását is.

Bár az érkezők
már a kapuban megkapták a diákoktól azokat a színes cédulákat, amelyen a
közösen elénekelendő dal szövege mellett az a nyomatékos kérés is
szerepelt, hogy „jelenlétével demonstrálja az iskola létéhez való
ragaszkodását”, Schiffer János és a részvételt korábban lemondó Hunvald
György megérkezésekor már sejthető volt, hogy paradicsomdobálásra nem
lesz ok. Így is történt. A főpolgármester-helyettes kommunikációs
zavarnak minősítette az elmúlt két hét eseményeit, megerősítette, hogy a
főváros átveszi az intézményt, az épületet százéves, ingyenes
használatra megkapja a kerülettől, és a Madách meghirdetheti a jövőre
induló négy osztályt. A polgármester ehhez hozzáfűzte: a kerületi
önkormányzat jövő heti ülésén visszavonja, illetve módosítja korábbi
határozatait.

Innentől már minden
ment, mint a karikacsapás. Volt ünnepi beszéd és zászlószalagozás, a
polgármester átadta az igazgatónak az épület hatalmas kulcsát, az
osztályfőnökök pedig átvették az ugyanazt jelképező kisebb darabokat.
Ahogy haladt a kulcsosztás, úgy vették le a gyerekek a szigorú, ünnepi
fehér ingeket, hogy előtűnjék alóluk az évfolyamonként más-más színű,
tarka pólósereg. Aztán volt közös éneklés, színes lufik szálltak az ég
felé, és végre elhangzott az adott helyzetben leginkább helyénvaló
klasszikus idézet is: „Miénk itt a tér”.