Varró Szilvia írása a Hírszerzőn az Összetartó Társadalom
megteremtését célul kitűző tankönyv előítéletes mondatait mutatja
be.

Zsidóból sokféle van. Van köztük
egy büszke úri réteg, meg egy szegényebb. Csak maguk közt házasodnak.
Úgy érzik, a nem zsidók olykor kirekesztik őket. Tiszta
paranoia.

„Nemcsak Kolozsvár és
Szeben város hóhérai kerültek ki közülük, hanem ők pusztították el
jutalom fejében a túlságosan elszaporodott kutyákat is” – mindez persze
nem a zsidókról olvasható, mert zsidókat manapság nem szoktunk
tankönyvekben kategorizálni. Ahogy magyarokat se.

Naná, hogy csak romákról lehet szó. Csak őket veri úgy a
jó isten, hogy folyton vizsgálgatják, elemzik, ábrázolják őket. Most
épp uniós pénzből, a szociális és esélyegyenlőségi minisztérium
megbízásából. A Program Öt az Összetartó Társadalom Megteremtéséért
multimédiás kiadvánnyal és munkafüzettel kedveskedett az iskolásoknak.

Nagyon, nagyon nem kellett volna.
Ilyen silány minőségű, katyvaszos, részben előítéletes és buta izét rég
nem láttunk. Kezdik az ötödikesek a munkafüzettel. Az első, amit
megtudnak a romákról, hogy sokfélék. Vannak köztük romungrók, akik úri
meg szegény kasztra oszthatók, számukra „az oláhcigányok azok, akiket a
tudomány annak nevez” (az ufológia?). Az oláh cigányok fura szerzetek: a
nem cigányokkal magyarul (!!) beszélnek; gyerekeikhez pedig
leegyszerűsített szavakkal szólnak, sőt: nem átallanak dalolni, meg
mesélni nekik. Az oláh cigányoknak további alfajaik vannak, sőt, hogy az
ötödikesre valami logika is ragadjon, maguk az oláhok is kategorizálják
a magyarokat: parasztra (akit nem kamáznak), meg úriemberre (akit
igen).

A beás cigányok alighanem a
földkerekség legostobább bandája: szokásaikról azt se tudják, honnan
valók, és kóros túlérzékenységben senyvednek, mert „úgy érzik, a nem
cigányok kirekesztik őket”. Váratlan fordulattal ezt a részt a csatkai
búcsú követi: ide a parasztok (a könyv fogalmaz így) buszosan járnak, és
a misétől eltérő „sajátos, egyéni, vagy külön cselekedetük” nincs – a
romák bezzeg autóval jönnek, és azzal mennek sajátos, egzotikus külön
útjaikra.

Valami totálisan
lebutított multikulturális fordulattól vezérelve a munkafüzet hirtelen a
sziú naptáncot és a totonák indiánokat kezdi taglalni. Rábukkanunk a
zsidókra is, de ők csak hithű kulináris élvezőkként (kóser
csirkenyak-zabálók) vannak bemutatva, nem sokkal a vegetáriánusok előtt.
Majd a ramadánra való rövid kitekintés után vissza a cigányokhoz.

És itt szakad el a cérna végleg.
Amikor arról hazudnak nekünk, hogy „a cigány csoportok kultúrájában a
Romani kris a bíráskodással egyenlő”. A munkafüzet nem magyarázza el, mi
az a cigány törvény, és hogy a magyarországi cigányság milyen elenyésző
részénél szokás ez ma is; nem, a csoport egészére kiterjeszti, és a
legaljasabb módon mutatja be azt. Az iskolások szerepjáték formájában
azonosulhatnak Marissal, a hazudós tyúktolvajjal, aki azzal a szöveggel
tagadja bűncselekményét, hogy „Haljon meg a családom, ha nem az igazra
esküszöm”.

Folyjon össze minden:
autentika és modernitás, afrikai menekült és oláh cigány lókupec – csak
úgy, mint a CD-Romon, ahonnét a hóhér cigányokról szóló részt vettük. A
CD-n pont úgy lehetetlen eligazodni, mint a munkafüzetben: a romák
daloló, mulató nép, igaz, dalaikat nemhogy nem kategorizálják, de
előadóikat se igen jelölik. Van cigányul beszélő ember, de honnan az
úristenből tudná az ötödikes, mit mond?

És azt hogyan dekódolja a kilencéves, hogy „Báthory
János, a NEKH elnöke egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a cigányság
integrációjának egyik legjárhatóbb útját a vallási közösségeken
keresztül tudja elképzelni” (Báthory rég nem elnök, mi az a NEKH? Hát az
integráció? És a vallási csoport?)

A romák az esélyegyenlőségi minisztérium kiadványában
középkorból ittmaradt, fura lények. Nincs Rádió C, nincsenek roma
sztárok, politikusok vagy ismert véleményformálók. A romák nem a magyar
társadalom részei, hanem attól elkülönülő, saját kultúrával rendelkező,
de ködbevesző, távoli népcsoport.

Pont mint a totonák indiánok. Csak többet lopnak meg
hazudnak.