Az 1956-os
forradalom eseményeivel először a nyolcadik osztályban találkoznak a
diákok. Hogy mi marad meg belőle a fejükben, az nagyban függ attól is,
milyen tankönyvből tanulnak – írta Varga Dóra a Népszabadságban.

Az 1956-os forradalom
eseményeivel először a nyolcadik osztályban találkoznak a diákok, majd –
immár részletesebben – visszatérnek a témához a középiskola
tizenkettedik osztályában. Hogy mi marad meg belőle a fejükben, az
nagyban függ attól is, milyen tankönyvből tanulnak – írta Varga Dóra a
Népszabadságban. Az 1956-ban történteket ellenforradalomként tanították
az iskolákban egészen 1989-ig. Ha egyáltalán tanították. Az 1990-91-es
tanév átmeneti történelemtankönyve már forradalom és szabadságharc
címszó alatt tárgyalta ’56-ot.

A
rendszerváltással azonban nem csak az események kerültek más fejezetcím
alá a tankönyvekben. Az egyetlen, központi ideológiára épülő
történelemtankönyv helyett a pedagógusok ma már választhatnak egy sor
kötet közül. Nincs egyszerű dolguk: a hivatalos tankönyvjegyzéken 38
nyolcadikos és több mint ötven tizenkettedikes történelemkönyv szerepel.
(Nem mindegyik valódi tankönyv, vannak köztük munkafüzetek és
feladatlap-gyűjtemények is.)

A
tankönyvek ’56 történelmi jelentőségének megítélésében lényegében nem
különböznek. Az események tálalásában annál inkább. A könyvek nagyobb
része csupán az események rögzítésére szorítkozik – némelyik
hoszszabban, némelyik egészen röviden. Az egyik, nyolcadik osztályosok
számára íródott kötet például nyolc, igencsak szellős oldalon, az
eseményeket jócskán leegyszerűsítve jut el Rákosi leváltásától Kádár
„óvatos reformjaiig”. Az október 23-i eseményeket néhány mondatban
rögzíti: „Az egyetemisták október 23-ára Budapesten tüntetést hirdettek.
A békés tüntetéshez a város számos pontján tömegek csatlakoztak. A
szovjet tankok már aznap este megindultak a főváros irányába, a Rádió
épülete előtt pedig az ávósok belelőttek a tömegbe – a békés tüntetés
ezzel felkeléssé alakult.”

Egy
másik, szintén a nyolcadikosok által használt tankönyv viszont még
folyamatábrákat is mellékel. Az október 23-i napot percre pontosan
„képezi le”: „A belügyminiszter – 12 óra 53 perckor – betiltotta a
gyűlést. 14 óra 23-kor ismét engedélyezte. 15 órakor megkezdődött a
tüntetés előbb a Petőfi-szobornál, majd a Bem téren.” „21 óra 17 perckor
ledöntik a zsarnokság, s hazánk elnyomásának jelképét: a
Sztálin-szobrot!”

A szobordöntés
csaknem az összes történelemtankönyvben fotóval jelenik meg. Az
illusztrációként mellékelt korabeli fényképek némelyikén a
Sztálin-szobor utcán heverő fejét látni, másutt a talapzaton maradt
bronzcsizmákat, és akad olyan fotó is, amelyiken a forradalmárok a
szobor ledöntésére készülődnek.

A
Sztálin-szobor maradványait mutatja az a könyv is, amelynek fotói és
szövege az események száraz rögzítése helyett a forradalmi hangulatot
igyekszik érzékeltetni. „A 200 ezer főnyire duzzadt tömeg áthömpölygött a
Kossuth Lajos térre, ahol Nagy Imrét akarták hallani.” „Közben a tömeg
egyre felszabadultabban zúgta jelszavait: »Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a
kormányba!«, »Aki magyar velünk tart!«, »Ruszkik haza!«, »Most vagy
soha!«. A fényképeken pedig tüntetők, a budapesti utcák és a lyukas
zászló látható, illetve Nagy Imre a bírái előtt.

A középiskolások történelemkönyvei kevésbé alapoznak a
hangulati elemekre, annál inkább próbálkoznak az események részletes
rögzítésével, és az összefüggések, előzmények bemutatásával. Az egyik,
hat évfolyamos gimnáziumba járók számára íródott tankönyv kevés képet
közöl, de annál több korabeli dokumentumot, szöveget idéz bő
terjedelemben: az MDP KV július 28-i határozatát, Nagy Imre október 28-i
beszédét, Mindszenty november 3-i rádióbeszédét, még tüntetők
visszaemlékezéseit is. Az események sorrendjét részletes kronológia
rögzíti, és a szerző féloldalas táblázatot is mellékelt a fegyveres
harcok áldozatairól, a gyógykezelések helye, vagy a halálos áldozatok
foglalkozása szerinti bontásban.

A középiskolai tankönyvekben nagyobb hangsúlyt kap az
is, mi történt október 23-a és november 4-e között a „szabad és
demokratikus Magyarországon”. A száraz felsorolásokat azonban csak a
kisbetűkel szedett korabeli versidézetek, dokumentumrészletek és
anekdoták törik meg, mint a közvetlen előzményekről szólva például ez:
„Látva a temetés tüntetés jellegét, így szólt Rajk egyik régi jó
ismerője: Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne.”

Persze az, hogy a
történelemkönyvekben leírtakból mit tanulnak meg a diákok, leginkább a
pedagógusokon múlik. Az iskolából még ma is kikerülhetnek olyan diákok,
akik soha nem foglalkoztak ’56-tal. Történelmünk e meghatározó
eseményének tanítása ugyanis a nyolcadik és a tizenkettedik osztálynak
is a második félévére esik. A nyolcadikosok ekkor már fél lábbal a
középiskolában vannak, hiszen a felvételik már lezajlottak, a
középiskolások pedig már az érettségire készülnek.

’56 így olykor elsikkad. Egyes történelemtanárok
szerint a „kollégák” egy része ezt nem is bánja olyan nagyon, mert még
ma sem tudja, hogyan közelítsen az eseményekhez. Mások arra mutatnak rá:
az eseményeket az hozná a legközelebb a diákokhoz, akkor értenék meg
igazán, mi is történt, ha többet beszélgetnének róla szüleikkel és
nagyszüleikkel.

A cikk a
Népszabadságban