Váncsa István cikke az
Élet és Irodalomban az angliai tanárverések nyomába ered.

Verik a tanárokat mostanában, írja a Pedagógusok
Lapjára hivatkozva az [origo]; megtépik őket, felpofozzák, esernyővel
és más, erre alkalmas eszközzel ütlegelik. Hogy pontosan milyen gyakran,
az nem tudható, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete átlagban
kéthetenként szerez tudomást újabb esetekről, azaz volna mondjuk évente
huszonöt tanárverés.

Szorozzuk meg
ezt a számot tízzel, azon az alapon, hogy tíz esetből csak egy jut a
szakszervezet tudomására, így volna egész Magyarországon évente
legfeljebb kétszázötven.

Csak
Glasgow iskoláiban naponta elvernek minimum egy tanárt, így a
2003/2004-es tanévben 234 tanárverés volt, az előzőben 189, a tendencia
tehát növekvő. Glasgow pedig nem ország, hanem csak egy város,
hatszázezer lakosa van.

Más: a
National Association of School Masters Union of Women Teachers ez irányú
felmérése azt mutatta ki, hogy háromszáz északnyugat-angliai iskolában
mindössze tíz tanítási nap alatt százhuszonhat tanárt vertek, ebből
extrapolálva valószínűsíthető, hogy országos szinten évente kétszázezer
tanár válik érintetté, egyiket krikettütővel érintik meg, a másikat
nuncsakuval, némelyiket viszont nem verik, hanem megerőszakolják,
esetleg megerőszakolják, és utána verik. Az Independent on Sunday által
közzétett adatok szerint az angliai tanárverések száma egy év alatt több
mint a duplájára nőtt.

Lényeges,
hogy Nagy-Britanniában (továbbá az Egyesült Államokban, Kanadában, és
általában a világ civilizáltabb felén) maguk a tanulók verik a tanárt.
Ha nem elég szórakoztató a földrajzóra, akkor hozzávágnak néhány széket
és/vagy sörösüveget. Érthető, ők ezzel csak kommunikálni akarnak, így
fejezik ki vágyakozásukat egy érzelemgazdagabb, tartalmasabb élet iránt.
Néha lőnek is, bár ez az USA iskoláiban éppenséggel csökkenő tendenciát
mutat, nyilván a bejáratoknál felállított fémkereső-detektoros
beléptető kapuknak köszönhetően. Olyan iskola is van, ahol
antiterrorista képzésben részesült, speciális rendőri erők teljesítenek
szolgálatot, ott vannak minden emeleten, valamivel az óvszer-automata
után, néhol még az osztálytermekben is.

Optimális esetben a tanórán nincs is más, csak a
pedagógus és a rendőri erő. Ilyenkor a pedagógus személyi biztonsága
aránylag rendben volna, bár ki a fene merné ezt kijelenteni manapság,
viszont a pedagógiai munka hatékonysága némiképp alacsony. De hát
valamit valamiért.

Nálunk a tanárt –
az angolszász modellel ellentétben – nem a tanulók, hanem a szülők
verik. Nyilván azért, mert nálunk a szülők még hevesebben szomjazzák a
szeretetet, mint a gyermekeik, tehát időnként előveszik a bajonettet a
ládafiából, és indulnak pedagógust fenyíteni. Ez egyébként nagy
könnyebbség a tanárembernek, ha ugyanis a nebulók jönnek baseballütőkkel
meg a biciklilánccal, akkor a pedagógusnak még csak védekeznie sem
szabad. („A közoktatási törvény tiltja a testi fenyítést, ami azt is
jelenti, hogy a pedagógus nem üthet vissza, ha a diák megtámadja –
mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Kerpen
Gábor. A tanár semmit sem tehet, csak azt, hogy elmenekül.”) Ha viszont a
szülő jön a bajonettel, akkor a szülőt vidáman tökön lehet rúgni,
mármint az erő arányos alkalmazásával, persze, és figyelembe véve azt az
érdekes körülményt, hogy a magyar jogalkalmazás mindig a támadónak
kedvez. Ha már itt tartunk, az is említésre méltó, hogy a gyermeke
tanárát elevenen megnyúzni igyekvő szülőt a magyar sajtó konzekvensen
édesapaként vagy apukaként emlegeti. „Kézigránátot hajított az apuka a
tanáriba”, „Kibelezte az édesapa az énektanárt”. Ennyire hülye újságírók
talán még Angliában sincsenek, pedig a brit bulvársajtó roppant
erős.

Holisztikus körökben úgy
tartják, hogy az agresszivitás mértéke a gyökércsakra működésétől függ.
Ez a csakra a gerincoszlop alsó végén, pontosabban a farkcsont és a
keresztcsont körül helyezkedik el, „fő témái közé tartozik: az
ősbizalom, a gyökereink megtalálása, a biztonság/bizonytalanság. Fő
feladata a leföldelés”, írja a szakértő, de a kortizol termelését is a
gyökércsakra felügyeli. Tudvalévő pedig, hogy a kortizol hiánya
fékezhetetlen agresszióhoz és brutalitáshoz vezet, oka
mellékvesekéreg-elégtelenség, jele egyebek között fáradtság,
étvágytalanság és a sós ételek iránti olthatatlan vágy. Ha tehát tanári
minőségünkben azt látjuk, hogy a közelünkben egy étvágytalan egyed
vastag sugárban önti a sót a túrós csuszájára, akkor szaladjunk, mert
itt súlyos bajok vannak a gyökércsakrával meg az ősbizalommal, ergo úgy
fest a dolog, hogy a jövő méhében hatalmas pofon
kerekedik.

A világ más részein tehát
a tanulók leföldelésével van gond, nálunk a szülőkével, persze az is
lehet, hogy a magyar populáció egyszerűen későn érő fajta. A brit
alattvaló tizenöt évesen érzi először szükségét, hogy bemosson egy
tanárnak, a magyar polgár pedig csak negyvenévesen. A végeredmény persze
az, hogy a tanárokat itt is, ott is verik, mármint egy
ideje.

Jó hír ezzel kapcsolatban,
hogy a Rockstar Games nevű cég piacra dobott egy Bully nevű
tanárverés-szimulátort, a játékos bandát szervezhet és lezúzhatja a
tanárokat, amint ez a gamepro.hu egyik oldalán olvasható. (Ugyanott
hozzászólások is vannak: „Végre egy értelmes játék. Nekem a tanárok
lezúzása teccik a legjobban.”) A Bully esetleg csakugyan levezetheti a
diákok agresszivitását, de hát nálunk a tanárt az apuka veri, úgyhogy a
magyar pedagógus továbbra is csak a reflexeiben és a magával hordott
ólmos botban bízhat, bár ez utóbbi nem túl legális.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ha már az
iskolákról van szó, megemlítem, hogy nemcsak a magyar középiskolásoknak
vannak alapvető szövegértési problémáik, hanem, úgy tűnik, ez
világtendencia. Némely szakértő szerint már az is eredmény, ha az
egyetemről kikerülő frissdiplomás a saját oklevelét el tudja olvasni. A
jelek szerint totális analfabetizmus felé haladunk, egyébként volt már
ehhez hasonló, a mükénéi periódus után, amikor a görögök elfelejtették
az írásukat, felhagytak a kereskedelemmel, és törzsi keretek közötti,
félnomád élethez tértek vissza. Más kérdés, hogy akkoriban alles
zusammen kábé húszmillió ember élt a földön, most meg vagy
hatmilliárd.

Ilyen kicsi bolygón
ennyi analfabétával egész izgalmas lesz a jövő.

A
cikk az ÉS-ben