A
katolikus egyháznak az egykori állambiztonsági szolgálatokhoz fűződő
viszonyát boncolgatja Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom
pénteken megjelenő számában.
(Forrás: origo)
A történész azt hiányolja, hogy a magyar
katolikus egyház a mai napig nem volt hajlandó szembenézni a múlttal.
Közben Lengyelországban olyan bizottság alakult, amelynek feladata annak
feltárása, hogy mely papok működtek együtt a
titkosszolgálatokkal.
Lengyelországban olyan bizottságot hoztak létre,
amelynek feladata annak megvizsgálása, hogy a lengyel a katolikus papok
közül kik működtek együtt az előző rendszer titkosszolgálataival – írja a
BBC. A bizottság felállítását Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, II.
János Pál pápa volt személyi titkára kezdeményezte. A krakkói érsek
szóvivője elmondta: a bizottság működésének célja az egyház
megtisztítása, valamint az alaptalan vádaskodások megelőzése. A Newsweek
című amerikai hetilap korábban azt írta, hogy a lengyelországi papok
10-15 százaléka a kommunista titkosszolgálat besúgója
volt.
A katolikus püspöki karnak az
egykori állambiztonsági szolgálatokhoz való viszonyával foglalkozik
Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom (ÉS) pénteken megjelenő
számában. Paskai László bíboros ügynök múltjának nyilvánosságra hozatala
után a történész egyebek mellett arról számol be, hogy a magyar
katolikus egyház a mai napig nem volt hajlandó szembenézni a
múlttal.
Ungváry szerint az egyházi
vezetők ma is védik egykori tartótisztjeiket, és nem hajlandók
beszámolni azokról az eszközökről, amelyeket egykori elnyomóik
alkalmaztak velük szemben. A történész az ÉS-ben írt cikkében állítja,
csak ők leplezhetnék le az egyházi ügynököket beszervező egykori
tartótiszteket. Ungváry fel is sorol néhány nevet: szerinte Szendi
József nyugalmazott veszprémi érsek beszámolhatna Horváth Attila őrnagy
tevékenységéről, akárcsak Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök
Takács Gábor főhadnagyról, Seregély István egri érsek pedig Ács Péter
alezredesről. „A diktatúra rabságából csak azzal szabadulhatnának fel,
ha elmondanák történetüket, bevallanák múltjukat” – írja
Ungváry.
A történész szerint a
Magyar Püspöki Kar az MSZMP-n belül még akkor is a kádárista vonalhoz
volt lojális, amikor az már a párton belül is kisebbségbe szorult. Az
MSZMP-n belül a ’80-es évek végén már működtek a reformkörök, már
megtörtént Nagy Imre újratemetése is, amikor a püspöki karban még
beszervezések történtek. A magyar egyháznak az állampárt iránti túlzott
lojalitása még a romániai, csehszlovákiai és keletnémet katolikus
egyházi vezetőknek is feltűnt.
Ungváry többek között idézi Bogye János hírszerző
csoportfőnököt, aki még 1988-ban is dicsérően nyilatkozott a magyar
püspöki karról. „A magyar egyházpolitikai modell mindeddig sikeresen
járult hozzá belpolitikai stabilitásunkhoz, sőt nemzetközi elismertségre
és tekintélyre tett szert” – fogalmazott Bogye. Vagyis az egykori
állambiztonsági szerint a Kádár-rendszer szilárdságát részben épp a
felső egyházi vezetés lojális magatartásának köszönhette – írja
Ungváry.
Veres András, a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia titkára a cikket nem kívánta kommentálni,
mindössze annyit közölt, hogy a kampányidőszakban nem kíván
nyilatkozni.
Az ÉS február elején
számolt be arról, hogy Paskai László bíboros ügynök volt. A cikket
jegyző Ungváry Krisztián történész az Állambiztonsági Szolgálatok
Történeti Levéltárában végzett kutatás alapján azonosította a „Tanár”
fedőnevű ügynököt. Az állambiztonsági hatóságok 1965-ben kezdték el
megkörnyékezni Paskait. Ungváry szerint Paskai kifejezetten jóindulatú
jelentéseket adott, és mindenkiről igyekezett előnyös információkat
közölni.
A történész hozzáteszi,
hogy az egyházi vezető nyilvános tevékenységeiben viszont nyoma sem volt
a jelentések megszokott visszafogottságnak. Mindszentyvel kapcsolatban a
’80-as évek végén is azt nyilatkozta, hogy „Rákosi a megegyezést
kereste”, valamint hogy az „egyházban természetes a szenvedés
vállalása”.