Végérvényesen
összekapaszkodott az „érettségi” és a „botrány” az újságcímekben – írta
N. Kósa Judit a Népszabadságban.

S
ha már megtörtént, szinte mindegy is, van-e valódi skandalum vagy csak a
szokásos működési zavarok tapasztalhatók; azok, amelyek óhatatlanul
előfordulnak, ha százezres nagyságrendű ügyet intéz a slampos magyar
közhivatal.

Hiszen az még nem
botrány, ha néhány gyerek pár percre magyartesztlap nélkül marad, vagy
ha feladatmegoldás közben pótolják a hibás tételsorokat a német
nemzetiségiérettségin. Baj nem történt, de üldögél valahol egy
hivatalnok, akit azért nem árt irgalmatlanul leteremteni. Ráadásul
„érettségi botrány” akkor is lett volna, ha még ennyi zűr sincs. Minden
körülmény erre predesztinált: a példátlan biztonsági intézkedések, a
rettegés, hogy mi lesz, ha megismétlődik a tavalyi – úgy tűnik, végleg
feltáratlanul maradó – kiszivárogtatás, s legfőképp az a tény, hogy
titkon a fél ország arra számított, botrány lesz. Az érettségi politikai
ügy lett ugyanis. Az oktatáshoz mindenki ért, így annak megítéléséhez,
hogy kompetens-e az oktatási kormányzat, nem szükségeltetnek olyan
ismeretek, mint ha például az államháztartás körüli vitában akarnánk
állást foglalni.

Ha utánagondolunk,
láthatjuk: az elmúlt egy évben sok mindenről beszéltünk, de arról
szinte semmit, hogy jó-e az új érettségi. Az unásig megtárgyaltuk, hogy
mennyivel egyszerűbb volt, míg a rádió olvasta be a három választható
témát irodalomból, bezzeg ezek a mostani feladatlapok ellophatók és
elronthatók annak rendje s módja szerint. De hallottak valaha, valakit
arról értekezni, hogy mi van azon a feladatlapon? Pedig ez a lényeg:
ahogy tavaly, úgy idén is kifejezetten érdekes, a megszerzett tudást és a
kreativitást is mozgósító, átfogó feladatsort kaptak az érettségizők.
Csupa olyasmit kérdeztek tőlük, amire ha jól felelnek, bizonyítják, hogy
érettek a továbblépésre, az önálló tanulásra, a specializálódásra.

Végtelenül igazságtalan tehát, hogy
most „érettségibotrányt” emlegetünk, miközben maga az érettségi az
egyetlen, ami ebből a rendszerből az eredeti tervnek megfelelően
működik. Felkészültséget és nem lexikális tudást mér, gondolkoztat és
nem felmondat. Jó.

Elégedettségre
viszont semmi ok. Hiszen eltelt egy év, és a feladatlapok titkosságán
kívül – amit kopogjunk is le gyorsan – semmit sem sikerült megoldani.
Legelőször is botrány, hogy miközben az emelt szintű érettségi lényege
szerint a maturandus ismeretlen tanárok előtt a többiekénél nehezebb
feladatokat old meg, a tárca képtelen garantálni, hogy a bizottságban
semmiképp se legyen benne a felkészítő pedagógus. Sérül tehát az
esélyegyenlőség elve. De ennél is nagyobb botrány, hogy a kétszintű
érettségi funkcióját továbbra is megkérdőjelezi a felsőoktatás nyers
anyagi érdeke. Sok a hallgatói hely, viszont évfolyamonként egyre
kevesebb a gyerek, így aztán nem csoda, hogy továbbra is csak a
legkurrensebb szakokon követelmény az emelt szintű vizsga.

A hosszú távú következményeket
innen már nem nehéz megjósolni. Még több diák, még alacsonyabb
felsőoktatási színvonal, amit ha megfejel az épp most bevezetendő
bolognai rendszer már érzékelhető szétzilálása, kivédhetetlen a magyar
értelmiség teljesítményének végzetes romlása. Ismétlem: e pillanatban
nincs igazi botrány. De ha így megy tovább, lesz.