Meglepő
vállalkozásnak tetszhet a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállítása,
melynek témája éppen az irodalmi álnév.
(Forrás:
Népszabadság)

Első ránézésre Marquis
Jean d’Or is hasonlóan kemény dió, de némi fejtörés után ez is
megfejthető: Marquis Jean d’Or egyenlő Márki Sándorral. És akkor még
nem beszéltünk mondjuk Szőke Szakállról (Gerő Jenő), P. Howardról (Rejtő
Jenő), és nem említettük a maiakat sem: például Leslie L. Lawrence
(Lőrincz László), valamint a többi, két néven alkotó író kitalált és
valóságos nevét. Magyar írói álnevekből mellesleg annyi van, hogy Gulyás
Pál az ötvenes évek közepén egy 706 oldalas kötetet töltött meg velük;
azóta a Magyar írói álnév lexikont már kibővítették a kutatók.

Meglepő vállalkozásnak tetszhet a
Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállítása, melynek témája éppen az
irodalmi álnév. Vajon hogyan lehet az irodalmi álnév gondolatkörét
kiállítótermekbe terelni? Arról nem beszélve, hogy a fentiekből
következően, csak a nevek felsorolásához kevés volna a főváros összes
falfelülete. A Közösen írjuk – az álnév szerepe Szindbádtól Jolánig című
tárlat nem a téma kínálta érdekességekből mazsolázgat, inkább azokat a
szerző-álnév kapcsolatokat vizsgálja, amelyekben az író nem csupán egy
képzelt személy mögé bújik, de kettőződésük elgondolkodtató
viszonyrendszert is teremt közöttük. Miképpen Krúdy és Szindbád,
Kosztolányi és Esti Kornél, Weöres Sándor és Psyché, vagy mondjuk Parti
Nagy Lajos és Sárbogárdi Jolán esetében. Ahol az álnév már nem csupán
arra kell, hogy az író elrejtőzzön mögötte, de az új név mögé új
személyiség is születik. Amely önálló életre kel, néha mások műveiben is
felbukkan, olykor keresztül-kasul vándorol az írók által teremtett
világokban.

Alighanem jutalomjáték
volt ez a kiállítás a két ötletgazdának és egyben rendezőnek, azaz
Wernitzer Julianna és Horváth Csaba irodalomtörténészeknek.
Installációk, melyekben falra kopírozott idézetek, korabeli fotográfiák,
festmények, árnyképek, karikatúrák, olykor tárgyakkal megszórt
enteriőrök idézik a szerző (esetleg az álnéven új életre kelt szerző)
világát. Hatásosan, stílszerű kavarodással. Az egyik tükörfalakkal
megbolondított, presszósarkot imitáló szegletben olvasható Kálnoky
László Kettéhasadtan című versének részlete. „Néha-néha az ember
elbizony- / talanodik, ha versenyt fut a verssel / egyszerre két lépcsőn
rohanna le s fel, / le az egyiken, fel a másikon. / Mert szembefutni
maga az iszony / önnönmagunk felével, nemcsak egyszer, / de többször is.
Ezért van, hogy az ember / elbizonytalanodik, el bizony.”