Az eddig
feltételezésekkel ellentétben, az ember nem 75 ezer, hanem már százezer
éve díszítette magát ékszerekkel.
(Forrás: National
Geographic)
A New Scientist című
folyóiratban megjelent cikk szerzői szerint ez a tény azt is bizonyítja,
hogy ekkor már összetett társdalom és valamilyen szintű emberi nyelv is
létezett.
A régészmunka talán
legfurcsább része az, amikor valójában nem is a terepen derül ki valami
igazán meglepő és újszerű dolog. Ritka eset ugyan, de annál meglepőbb
eredményt hozhat, amikor kutatók múzeumok raktárhelyiségeiből bányásszák
elő az addig még nem katalogizált kincseket. Nemrégiben éppen ezt tette
Marian Vanhaeren, a londoni University College kutatója is: társaival
együtt „feldúlta” a londoni Museum of Natural History, valamint a
párizsi Museé de l’Homme raktárhelyiségeit. Akár a „jó” betörők, ők is
mindössze ékszereket kerestek – igaz nem éppen modern
gyártásúakat.
A múzeumok
raktárhelyiségeiből előkerült csiga- és kagylóházak pontos datálása
persze nem volt egyszerű munka. Több vizsgálatot is el kellett végezniük
a tudósoknak ahhoz, hogy bizonyosan kijelenthessék: a csigaházak közel
100 ezer évesek. Előbb feljegyzések alapján pontosan rekonstruálták a
leletek megtalálásának helyét és a csigaházakat körülvevő geológiai
adottságokat; kiértékelték a csigaházak mellett talált kőeszközök
jellemzőit; végül pedig az elmaradhatatlan radiokarbonos vizsgálatnak
vetették alá a raktárban őrzött tárgyakat.
A végeredmény azonban mindhárom vizsgálattípusnál
egybehangzó volt: a csigaházak és kagylók is közel 100 ezer évesek
lehetnek, annak ellenére, hogy két különböző helyről, az algériai Oued
Djebbana-ból és az izraeli Skhul-ból származnak. A két helység közül
meglepő módon azonban egyik sem fekszik tengerparton. Skul legalább 20
kilométerre van a tengertől, Oued Djebbana-t pedig közel 200 kilométer
választja el a víztől. Márpedig kagylóhéjakat – de csigahéjakat is –
leginkább víz közelében találhatunk, hacsak nem étkezési célból
szállították messzire a tenger gyümölcseit.