Hoppa József beszámolója a Nemzeti Emlékezet Programban a
nándorfehérvári diadal évfordulóján tett kirándulásról.

Három hónappal ezelőtt a Történelemtanárok
Egylete (TTE), és az Oktatási Minisztérium a Nemzeti Emlékezet Program
keretén belül „tanulmányi kirándulást” szervezett az 550 évvel ezelőtti
nándorfehérvári diadal emlékére.

---

A
tanulmányi kirándulás
oldala

---

A résztvevők kiválasztására a TTE és
az Oktatási Minisztérium közös pályázatot hirdetett. Én májusban írtam
meg ezt a pályázatot, de azt csak remélni mertem, hogy sikerül
bekerülnöm az utazó 20 diák közé. Aztán június közepe felé értesítettek,
hogy pályázatom sikeres, részt vehetek az utazáson. Ez egy kicsit
váratlanul ért, de nagyon örültem neki. Előzetesen egy jó kis utazásra
számítottam, de kissé tartottam attól, hogy az utazáson jelenlévő
tanárok az összes addig megszerzett, és a kiránduláshoz kapcsolódó
minden tudásukat belénk akarják „pumpálni” e röpke 5 nap alatt. Így arra
számítottam, hogy egy spirálfüzet talán elég lesz az útra, és
folyamatosan jegyzetelni kell. Azért azt reméltem, hogy nem kapunk házi
feladatot minden nap végén. Végül is óriásit
tévedtem.

Miklósi tanár úr és
kollégája, Kopcsik tanár úr nagyon szimpatikusak voltak nekem. Minden,
amit idegenvezetőnkkel, Péterrel együtt elmondtak, érdekes volt
számomra, s a továbbtanuláskor is hasznos információk. Még a velem utazó
diáktársaim is tudtak olyat mondani, amit érdekesnek találtam vagy
esetleg nem tudtam. Számos a XIV-XV. században fontos szerepet betöltő
várat (pl. Eszék, Galambóc, Srebenik, Szabács, Szendrő, Jajce), a XVII.
században épült erősséget Péterváradot, néztünk meg. Emellett több
szebbnél szebb balkáni városban (pl. Jajce, Zimony), illetve Belgrád
töltöttünk el fantasztikus órákat városnézéssel.

Utunk során azonban nemcsak a történelemmel
foglalkoztunk. A Dinári-hegységben járva gyönyörű természeti
képződményeket (amelyekről csak földrajzkönyveinkből tudtunk eddig)
csodálhattunk meg. Hatalmas völgyekben, óriási tengerszemek mellett
vezetett utunk. Mészkőhegységek jellegzetes képződményeinek, dolináknak,
uvoláknak, barlangoknak és népiesen ördöghuroknak nevezett karrmezőknek
a sokaságát láttuk a buszból. Ha megálltunk egy-egy barlang, karrmező
mellett (ami nem szerepelt az amúgy is zsúfolt, de kitűnő programban),
akkor még egy természettudományi útnak is elment volna a
kirándulás.

Mégsem a történelmi,
vagy a földrajzi részét élveztem a legjobban az egész utazásnak, hanem
azt, hogy együtt lehettem és beszélgethettem az ország más és más
tájáról jött diákokkal. Négy velem utazó diákkal – Ági, András, Vio(la)
és Niki – barátok is lettünk; örökre emlékezni fogunk erre az útra
emiatt is.

Olyan élménybeszámolót,
amelyben percre pontosan leírom az utat, és minden nap történését, nem
akarok írni. Inkább másra hagyom ezen megtisztelő feladatot. Helyette
szeretnék köszöneteket mondani.

Először is történelemtanáromnak, Polonkainé Baksy
Katalinnak, a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium tanárának, aki
nemcsak a figyelmemet hívta fel erre a lehetőségre, hanem segített és
támogatott, amikor a pályázatot készítettem, valamint tanári munkája
során átadta nekem azokat az ismereteket, amelyekre szükségem volt,
valamint tovább erősítette bennem a történelem szeretetét. Továbbá a
TTE-nek, amelynek képviselői az út során mindent megtettek azért, hogy
jól érezzük magunkat, s okosabbak legyünk. És sofőrünknek Laci bácsinak,
aki szerintem jobban vezetett, mint Emerson Fittipaldi. Végül, de nem
utolsó sorban mindenkinek, aki valamilyen módon támogatta ezt az
utazást, és ezzel felejthetetlen élményt szerzett annak a 20 diáknak, 5
tanárnak, és kísérőknek, akik velünk tartottak ezen a
kiránduláson.

Egyszóval: Köszönöm.

Parasznya, 2006. augusztus
02.                                                       

Hoppa József