A tanévkezdés körüli bonyodalmakat látva, nyugodtan
nevezhetjük az összes magyar diákot – és tanárt – hátrányos helyzetűnek –
áll a Magyar Hírlapban.

A
tanévkezdés körüli bonyodalmakat látva, nyugodtan nevezhetjük az összes
magyar diákot – és tanárt – hátrányos helyzetűnek, de a hírek szerint
egyes településeken a roma gyerekeknek még további hátrányokat kell
elszenvedniük.

Hiába marasztalta el
jogerősen a Debreceni Ítélőtábla a miskolci József Attila Utcai
Általános Iskolát szegregációért, az iskola tegnap ünnepélyesen
megnyitotta a tanévet – továbbra is jogellenesen elkülönítve a roma és
nem roma gyerekeket. Beszélhetnénk ezek után a hátrányos helyzetű,
frusztrált bíróságokról is, amelyeknek ítéleteit nem tartják be, de
évnyitó van, maradjunk a tárgynál.

Az önkormányzat képviselője tagadja a szegregációt,
bizonyítékul azt hozza föl, hogy egyfelől 122 milliót fordítanak a
lerobbant iskola fölújítására, másfelől a roma diákok, ha akartak,
átiratkozhattak a másik iskolába. A számok azonban árulkodók: a 182 roma
diákból csak 17-et vettek fel a másik, a selyemréti
iskolába.

Még rosszabb a helyzet
Sződön. Ott annyira lepusztult az iskolaépület – tizenhat évvel a
rendszerváltás után, állandóan csökkenő gyereklétszám mellett –, hogy a
Csörögről bejáró roma gyerekeket Vácra akarták átirányítani. Az
„átpasszolás” nem jött össze, maradtak a romák a düledező iskolában, de
az önkormányzatiak itt is megmagyarázták: nem származásuk, hanem
lakóhelyük szerint válogatták szét a diákokat. Ez meggyőző érv, most már
csak az kell, hogy csináljunk cigánygettókat, és attól kezdve minden
további nélkül beszélhetünk területi elvről – és hallgathatunk a
szegregációról.

Nem állítjuk, hogy
minden elkülönítés szegregáció. Lehetnek pedagógiai szempontok, amelyek a
fölzárkóztatás érdekében megkívánják a differenciált, egyénre szabott
oktatást. De az sosem lehet bőrszín alapú oktatás, s az etnikai
elkülönítés sosem bújhat didaktikai érvek mögé.

Igaza van Tatai-Tóth Andrásnak, az MSZP
oktatáspolitikusának: a magyar iskolarendszer nem csökkenti a
különbségeket, hanem sok esetben inkább növeli. Vagyis a Magyar
Köztársaság iskolája nem tesz eleget – régóta – elsődleges szociális és
kulturális feladatának: esélyt adni minden gyereknek, hogy csökkenjenek a
különbségek a putriból és a palotából jövők között. Demokratikus,
esélyegyenlőséget szolgáló iskola: ez minden konvergenciaprogram
alapja.