Nagy bajok vannak a hazai oktatási rendszerrel, de téveszme,
hogy túlképzés folyna, illetve, hogy a munkaerő-piaci igényeknek nem
megfelelő szakmastruktúra állna a problémák hátterében – állítja Kézdi
Gábor és Varga Júlia a Figyelőben.

A
téma szakértői szerint üdvös lenne, ha az oktatáspolitika nem próbálná
részletesen szabályozni a szakmai összetételt, hanem inkább arra
koncentrálna, hogy mindenki elsajátítsa a boldoguláshoz szükséges
alapkészségeket.

Az
oktatáspolitikusoknál általában jobb döntéseket hoznak (hoznának) azok,
akik számára a tét a saját sorsuk. Közmegegyezés van kialakulóban arról,
hogy mi a magyar oktatás egyik legfontosabb problémája, s mi a teendő:
az oktatás „nem felel meg a munkaerő-piac elvárásainak”, ezért a
középfokú szakképző oktatást és a felsőoktatást „össze kell hangolni” az
igényekkel. A felsőoktatásban túlképzés, a szakmunkásoktatásban
alulképzés van. Egy napilap cikke szerint „Magyarországon ma a feje
tetején áll a képzettségi piramis: az alapot alkotó szakmunkások
számának kellene a legnagyobbnak lennie, fölöttük a technikusok, a
csúcson pedig a diplomás munkavállalók állnának. Ez ma nálunk lényegében
fordítva van” (Napi Gazdaság, 2006. augusztus 4.). Állítólag nagy baj
van az oktatás szakmai összetételével is. Mint olvasható, „a diákok
egyszerűen nem veszik figyelembe a munkaerőpiac igényeit, továbbra is az
elosztói szakmák – jogász, közgazdász – népszerűek, holott ilyen
diplomával egyre nehezebb elhelyezkedni. Viszont a kívánatosnál
kevesebben jelentkeznek azokra a termelői szakokra (…), amelyek
elvégzése után jó eséllyel találnának maguknak jó állást” (HVG, 2006.
augusztus 4.). Mindez nemcsak a sajtóban hangzik el nap mint nap, hanem
része lett a reformprogramoknak is. Ezek szerint a felsőoktatásban
csökkenteni kell a létszámot, főleg a jogász-, bölcsész-, agrár- és
pedagógusképzésben, növelni kell viszont a műszaki, természettudományi
és orvosképzésben. Továbbá: a középfokú szakképzésben előrehozták és
növelték a szakmai képzés súlyát, és az irányítás – a munkaerő-piaci
igények jobb képviselete érdekében – átkerült a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium felügyelete alá. Vajon egy jobb minőségű oktatás irányába
mutatnak-e ezek a lépések?

Kétségtelen, a hazai oktatási rendszerrel nagy bajok
vannak. Nagymértékben e bajoknak tudható be az alacsony foglalkoztatás, a
lehetségesnél lassabb gazdasági növekedés, és a társadalmi szempontból
igazságtalan egyenlőtlenségek konzerválódása. Az oktatásból kilépők
jelentős része valóban nem rendelkezik a munkaerőpiac által igényelt
készségekkel és képességekkel, és mélyreható reformok nélkül ez a
jövőben sem lesz másképpen. A kurrens reformprogramok sok valódi
problémát is felsorolnak, és a javasolt intézkedések egy része
helyénvaló is. Sokan azonban meghatározott szakképzettséget értenek a
munkaerőpiac által igényelt készségeken és képességeken, a bajok okát
ezért a szakmai összetételben látják. Ha valaki emellett még az állami
tervezés sikerességében is hisz, könnyen eljut a logikus
következtetéséhez: a képzési struktúrát – központi naturális tervezés
útján – össze kell hangolni a valahogyan meghatározott munkaerő-piaci
igényekkel.