Botticellinek
tulajdonított, eddig ismeretlen egészalakos freskót tártak fel az
esztergomi várban, mely a négy reneszánsz erény közül a mértékletességet
ábrázolja.

Két kiváló magyar
restaurátor és művészettörténész, Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna
sokéves munkájának eredményeként bizonyosodott be, hogy az esztergomi
királyi palota egyik évszázadokkal ezelőtt összomlott épületében a korai
reneszánsz egyik legjelesebb képviselője, Botticelli egyik fiatalkori
műve található.

A magyar királyok
egykori székhelyén, Esztergomban az 1400-as évek második felében
működött a reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb közép-európai
központja: Vitéz János érsek udvara. Mátyás király egykori nevelője
korábban a nagyváradi püspökséget vezette, majd 1465-72 között élt
Esztergomban és állt a magyar egyház élén. A szoros itáliai
kapcsolatokkal rendelkező, nagy műveltségű humanista főpap a művészetek
és a tudományok értő mecénása volt. Híres könyvtárának is helyet adó
dolgozószobája azonban áldozatul esett az 1543-1683 között dúló török
ostromoknak. Csaknem 340 éven keresztül föld és törmelék borította, mert
a palota leomló felsőbb emeletei betemették.

Az 1934-38 között zajló ásatások során azután
csodálatos kincs került napvilágra: az a falképsorozat, amely
allegorikus nőalakok formájában négy „erényt” ábrázol: Okosság,
Mértékletesség, Erő, Igazságosság. A képek legfelső felülete ugyan mára
visszahozhatatlanul elpusztult, de a megmaradt alapfestés is olyan
kiemelkedő minőségű alkotást mutat, hogy a kutatókat immár hét évtizede
foglalkoztatja a kérdés: ki, vagy kik voltak e különleges szépségű
nőalakok alkotói?

Az 1938-ban
kezdett helyreállítási munkákatokat később újabb beavatkozások követték
egészen a legutóbbi, az 1970-es években végzett felületkezelésig. Wierdl
Zsuzsanna 2000-ben kapott megbízást az esztergomi Királyi Palota
freskóinak újabb kutatására, restaurálására. Az ő kezdeményezésére
próbálták ki a világon elsőként ezeken a freskókon a hollandiai Musis
cég számítógépes rétegvizsgálati módszerét. A hét különböző
hullámhosszon működő kamera képes megmutatni az emberi szem számára
láthatatlan rétegeket is.

A kutatás
túlzás nélkül rendkívüli eredményeket hozott: tökéletesen
elkülöníthetővé váltak az eredeti, illetve a későbbi restaurálások során
kiegészített képelemek, így végre biztos kézzel lehetett elkezdeni a
felület megtisztítását. A mű a tisztítás során lépésről lépésre
„szabadult fel”, folyamatosan „ütött át” rajta az eredeti vonalvezetés
ereje, elsöprő tehetsége. A restaurátorok a munka előrehaladtával egyre
inkább Filippo Lippi műhelyének technikáját
azonosították.

Így fedezték fel,
hogy a Mértékletesség fejének vázlatát rövid idő – akár percek – alatt
kellett, hogy megrajzolja a művész. E vonalak a reneszánsz művészet
egyik legjelentősebb óriásának alkotásaival mutatnak szoros rokonságot –
aki nem más, mint Sandro Botticelli. Botticelli nőalakjai közismerten
hasonlítanak egymásra, sok rajtuk az azonos, jól felismerhető,
karakteres elem. A Mértékletesség szembetűnő rajzi hasonlatosságokat
mutat a húsz évvel későbbi, nevezetes női fejek vonalvezetésével,
például a talán legismertebb Botticelli alkotás, a Vénusz
fejvonalával.

A harmadfélszáz évig a
föld alatt lévő falkép sajnos elveszítette legfelső, lazúrokkal teli,
befejező rétegét. Amit ma látunk, az egy előrajzolt és előfestett,
előkészítő réteg. A Mértékletesség feje és egész alakja erős-feketén,
ecsettel van alárajzolva, és a szakértők szerint ugyanez a technikai
vonás jellemezte a Lippi-műhely festmény-előkészítő munkáját
is.

Kérdés azonban, hogy hogyan
kerülhetett Botticelli Esztergomba? Alessandro Mariano de Filipepi
valamikor 1444-45 táján születhetett Firenzében. Apja a kezdetben
aranyműves-ötvösséggel foglalkozó fiút az 1460-as évek elején adta be
Lippihez tanulni, és valószínűleg 1467-ig dolgozott nála. Társaitól itt
kapta a „Botticelli” (hordócska) ragadványnevet, amelyről világhírű
lett. A mester néhány év elteltével olyan tehetségű tanítványokkal, mint
Botticelli, megtehette azt is, hogy maga csak kijelölte a helyszínen a
munka főbb irányait, a kidolgozást azután teljesen rábízta fiatal
munkatársaira.

A történeti
körülmények, az alapozó aláfestés módszerének használatában
megfigyelhető módszertani párhuzamok, a nőalakok megformálásának és
szellemiségének feltűnő hasonlósága, a végső forma megtalálásához vezető
próbák, kisérletek használati módjának hasonlósága, a mű alkotása
során, illetve a tágabb környezetében megfigyelt, jól dokumentálható
rajzkényszer és játékosság, továbbá a bekarcolt aláírás értelmezése
alapján Sandro Botticelli ifjúkori (talán első önálló) művének
tekinthetjük az Esztergomban található falfestményt.