A régi pesti zsidónegyedet egységes védett városrésznek
tekintő új terv készítése a főváros és a VII. kerület közös
megbízásaként 2006 végén látszólag elkezdődött, de jelenleg még a tervet
megelőző program elfogadása is késik – írta Perczel Anna az
ÉS-ben.
2006-ra a helyzet tovább
súlyosbodott. Mára a klasszicista, historizáló és szecessziós
épületekből álló belső tömbök egy részében a beépítés közel negyven
százaléka hiányzik, illetve helyét lakótelepre emlékeztető beépítés
foglalta el. Egyes utcákra már nem lehet ráismerni. Az ÓVÁS! Egyesület,
látva, hogy a megnyugtatónak tűnő „műemléki jelentőségű terület”
elnevezés valójában nem véd, 2005 óta – mindeddig hiába – kéri a
változtatási tilalom elrendelését. (Ezt a tilalmat az építési törvény
szerint akár a kerület, akár a főváros elrendelheti, amikor új tervet
készít vagy módosít.)
Ugyancsak
hiába kérte a világörökségi cím elnyerése után az Unesco Világörökség
Központ által is elvárt kezelési terv jogi érvényesítését és a kezelő
szervezet létrehozását – ennek érdekében 2002 óta sem a főváros, sem a
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem tett megfelelő, hatékony
lépéseket. A legújabb fejlemény, hogy a védett területen belül, a Dohány
utcai zsinagóga műemléki környezetében már műemlék lakóházakat
bontanak, és a zsinagóga kertjéből, az emlékezés fája mellől is jól
látható területre lakótelep-jellegű beépítést engedélyeztek, úgy, hogy
mindezért senki nem érzi magát felelősnek.
A régi pesti zsidónegyedet egységes védett városrésznek
tekintő új terv készítése a főváros és a VII. kerület közös
megbízásaként 2006 végén látszólag elkezdődött, de jelenleg még a tervet
megelőző program elfogadása is késik. Változtatási tilalom elrendelése
és a korábbi helytelen döntések radikális felülvizsgálata nélkül azonban
elképzelhetetlen a valódi változás, az értékek megőrzése. Egyrészt,
mert az eddig még meg nem kezdett bontásokra-beépítésekre kiadott
engedélyeket – a befektetők szerzett jogára hivatkozva – nem vonják
vissza, másrészt a jogilag változatlan feltételek az új terv jogerőre
emelkedéséig (egy-két évig) lehetőséget adnak arra, hogy a korábbi
tervek alapján megtörténjenek a bontások és az ide nem illő új
beépítések.
A befektetői szerzett
jogokat a közösségi jogok és a területi védelem elé helyezik még az új
szabályozási terv készítésekor is. Mire az új tervet elfogadják, és a
főváros által évek óta tervezett rehabilitációs szervezet vagy a kezelő
szervezet is megalakul, addigra a lakók kitelepítése lezajlik, ezzel
párhuzamosan a házakat lebontják, és zavartalanul folytatódik a
lakótelepet idéző tömeges lakásépítés. Rehabilitációs koncepció
hiányában és a túlzott beépítési mutatók miatt a ma még meglévő zöld
területek: udvarok, kertek, tömbbelsők, átjárási lehetőségek beépülnek,
elvesznek, és a keskeny utcákra elviselhetetlen közlekedési terhelés
nehezedik.
Az a nagy kiterjedésű
építészeti-történeti együttes, melyben Közép-Európa legnagyobb zsidó
közössége élt és él ma is, és ahol 1944-ben minden szörnyűség ellenére
megmaradt a gettóvá változtatott negyed, az utcák és a házak, ezáltal az
egész kétszáz éves múlt, az most – ha semmi nem történik, ami ezt
megállítaná -, néhány év alatt, a szemünk láttára semmisül
meg.