Mit hoz magával az úgynevezett bolognai megegyezésen alapuló
3+2 éves felsőoktatási rendszer, amelyet az EU Amerikától vett kölcsön –
tette fel a kérdést Ormos Mária az ÉS-ben.

Az európaiak és közöttük a magyarok büszkék a
kultúrájukra. Büszkék az építészeti alkotásokra, a festészetre, az
irodalomra, a zenére és azokra a tudományos és technikai sikerekre,
amelyeknek évszázadokon át Európa volt a hazája.

Az eredmények különösen megsűrűsödtek abban az időben,
midőn kibontakozott az ipari termelés, alakulni kezdett a polgári
társadalom, majd szédítő fejlődés indult a gazdaság, a közlekedés, a
kereskedés, a művészet és a tudomány minden területén. A továbbiakban e
halmazatból csak a tanulás, oktatás, tudomány és a siker összefüggése
kerül előtérbe. A kérdés, amelyet e cikkben szeretnék további
beszélgetésre felkínálni, két elemből tevődik össze. Az első abban áll,
hogy vajon a kapitalizmus váltotta-e ki a kulturális-tudományos
felvirágzást, vagy éppen az európai kulturális sajátosságok alkották-e
az egyik és talán a legfontosabb alapját a gazdasági és hatalmi
felemelkedésnek? Előrebocsátom: a magam részéről azt gondolom, hogy a
kettő interakcióban állt. A tudományos eredményekből mindenkor az
hasznosult, amire a társadalom igényt tartott, ám a tudásalap és az
eredmény alaposan befolyásolta a felhasználást, és új igényeket
támasztott. A második kérdés a mára kialakult helyzetre irányul, és azt
tartalmazza, hogy vajon az európai civilizáció megtartotta-e korábbi
dinamizmusát, vagy – ellenkezőleg – a tudás és a kultúra adott állapota
baljós jövőt ígér a kontinensnek…

Mit hoz magával az úgynevezett bolognai megegyezésen
alapuló 3+2 éves felsőoktatási rendszer, amelyet az EU Amerikától vett
kölcsön? Nem ismétlem el azokat a hátrányokat, amelyeket e rendszer
állítólagos szülőhazájával kapcsolatban már leírtam, hanem csak az
eltérésekre, valamint a pluszként jelentkező problémákra térek ki.
Először is: az amerikai négy évet Bolognára hivatkozva Európában –
hibásan – többnyire háromra cserélték, és mindenki tudja, aki valaha is
tanított bármilyen szinten, hogy a három év nem azonos a
néggyel.

Továbbá: az amerikai és az
európai alaphelyzet között több nagy különbség áll fenn. Az egyik abban
áll, hogy a széles és változatos amerikai munkaerőpiaccal szemben Európa
egyetlen országában sem lehet hasonlóról beszélni, még ha az egyes
országok fejlettségétől és nagyságától függően e téren nagy eltérések
vannak is. Noha az európai országok az egységes munkaerőpiac
kialakítására törekednek, ez a folyamat egyelőre nem realitás, hanem
inkább csak remény. Míg az USA-ban van halvány remény arra, hogy a
BA-papírral rendelkező fiatal szerez valamilyen gyenge színvonalú
munkahelyet, erre Európában sokkal kevésbé esélyes. Ez az okirat ugyanis
nem hatalmaz fel semmire. A bolti eladótól a fodrászon át a dadusig és a
tanítóig másfajta képzést és oklevelet követelnek meg, olyasmit, amit a
BA nem tartalmaz.

A kérdéshez
hozzátartozik még, hogy Európa számos országában, így Magyarországon is,
a bolognai szöveget félreértelmezték. A szerint ugyanis az alsó foknak
„legalább” három évig kell tartania, ami nyilvánvalóan nem zárja ki,
hogy például négy vagy akár öt évig tartson. E kitételt nálunk úgy
értelmezték át, hogy a képzésnek több tucat egyetemi szakon három évig
kell tartania, és más lehetőség nem is létezik. Tették ezt talán annak
tudatában, hogy az USA-ban a négyéves képzés jelentős részét a
középiskolai hiányok pótlásának kell szentelni, ami azonban Európában
nem áll fenn. Jóllehet egyesek szerint az amerikai középiskolai
színvonalat nem lehet „alulmúlni”, e feltevést mégis hibásnak
mondhatjuk, mivel nagy lépésekkel úton vagyunk feléje. A jelenlegi trend
végeredményben azt jelenti, hogy jelentős állami források
felhasználásával, igencsak drága áron képezzük szerte Európában és
hazánkban is a leendő diplomás munkanélküliek hadseregét. Hiába szólítja
fel bárki a piacot, hogy készüljön fel e hadsereg befogadására, mert
esze ágában se lesz, hogy ezt tegye.