„Jó tanárnak valószínűleg születni kell, ez olyan bonyolult
tevékenység, hogy biztosan nem lehet megtanulni. És mégis tanítják,
illetve meglehetősen sokan tanulják is. Akad olyan, aki önszántából,
mert szeretne jó tanár lenni, és persze olyan is, aki egész egyszerűen
szeretne egyetemi hallgató lenni.” – írja Ollé János az Osztályfőnök.hu
virtulás kongresszusán.

5 szereplő, 4
helyszín, 4 probléma, legalább 544 megválaszolatlan
kérdés…

Milyen a jó tanár? A legtöbb
ember erre a kérdésre viszonylag egyszerűen választ tud adni. A jó tanár
szereti a gyerekeket, érthetően magyaráz, és szigorú, de igazságos. Ha
csak egy kicsit is jobban belegondolunk, akkor a helyzet ennél
lényegesen bonyolultabb. Nézzük inkább azt, hogy hogyan kell jól
tanítani. A leggyakoribb válasz erre a kérdésre a következő: érthetően
kell leadni a tananyagot és ügyelni arra, hogy a gyerekek közben ne
legyenek fegyelmezetlenek. Lássuk be, egy mondatban összefoglalni egy
pedagógus pedagógiai kultúráját meglehetősen nehéz feladat, nem is lehet
tökéletesen megoldani. Próbáljuk inkább megtalálni a titkot abból az
irányból közelítve, hogy kiből lesz a jó tanár. Jó tanárnak valószínűleg
születni kell, ez olyan bonyolult tevékenység, hogy biztosan nem lehet
megtanulni. És mégis tanítják, illetve meglehetősen sokan tanulják is.
Akad olyan, aki önszántából, mert szeretne jó tanár lenni, és persze
olyan is, aki egész egyszerűen szeretne egyetemi hallgató
lenni.

A tanárképzés ügye közvetlenül két
szereplőt érint. A képzőt, azaz az egyetemi oktatót, és azt, aki részt
vesz a képzésben, vagyis a tanárjelölt hallgatót. A tanárképzésről
komoly véleményük van azoknak is, akik már teljesítették a
követelményeket: diplomát szereztek, mely tanúsítja, hogy jogosultak
(alkalmasak?) arra, hogy tanárként, pedagógusként dolgozzanak. Ez a
három szereplő meglehetős gyakorisággal foglalkozik a tanárképzéssel.
Még akkor is, ha éppen nincs reform a felsőoktatásban, hát még akkor,
amikor van. A tanárképzés természetesen érinti még a szülőket és a
gyerekeket is. Mondhatni akár, hogy leginkább éppen őket érinti. Tehát a
szülőt, aki a gyermeke nevelését, oktatását részben (sokszor teljes
egészében) rábízza a pedagógusokra, és a tanulót, aki a
tankötelezettségnek eleget téve az életének egy jelentős részét az
iskolában: tanulótársai, illetve a tanárai körében tölti. Az öt szereplő
szerepei között gyakran vannak átfedések. A pedagógus sokszor egyúttal
szülő, és ugyanez igaz a tanárképzésben dolgozó oktatókra is. Számos
példa bizonyítja, hogy az ebből eredő tudathasadásos állapotban nem
egyszerű megélni a hétköznapokat.

A most következő
párbeszédekben négy különböző helyszínre látogatunk el. A tanárképzés
ügyében megszólaltatjuk mind az öt említett szereplőt. Mindegyiküknek
lehetőséget adunk arra, hogy gondolatait felvetve válaszra ösztönözze a
többieket, illetve mindazokat, akiknek rajtuk kívül mondanivalójuk van
az ügyről.

A résztvevők magánszemélyek,
álláspontjuk erősen szubjektív. Természetesen névtelenséget biztosítunk
számukra, hogy szabadon elmondhassák a véleményüket. Ha bárki
hasonlóságot vagy bármilyen szintű egyezést vélne felfedezni a saját
álláspontja, gondolata, nézete, tapasztalata és a szereplők által
elmondottak között, az kizárólag a véletlen műve
lehet.

„A tanárképzés túlságosan
elméleti, nem készít fel arra, hogy hogyan kell majd
tanítani”

Helyszín: az egyetem,
előadóterem, várjuk, hogy kezdődjön az oktatási módszerekről szóló
előadás. 120 hallgató vette fel a kurzust, de most mindössze 20-30 fő
van jelen a jól fűtött, kivilágított
teremben.

Tanárjelölt
hallgató:

A képzés túlságosan is
elméleti. Most is egy előadás kezdődik majd, eleven gyereket, iskolát
eddig még nem is láttunk. Gyakorlatban eddig semmit sem lehetett
kipróbálni. Sőt, mulatságos, de egy előadás keretei között tanuljuk azt
is, hogyan kell majd csoportmunkát kialakítani az osztályteremben.
Tanultunk már a motivációról is, de arról persze senki sem beszél, hogy
hogyan kell majd fegyelmezni a gyerekeket az osztályteremben. Korábban
volt neveléstörténeti kurzus is, de hogy mi zajlik jelenleg az
oktatásban, arról nem mer beszélni egyik oktató sem. Nem tudom, mi lesz
így.

A gyakorlótanítástól nagyon félek. Állítólag
van olyan osztály is, ahol a gyerekek mindig olyasmit kérdeznek, amire a
tanár biztosan nem tud válaszolni. Valószínűleg nem leszek tanár, csak
ha már végképp nincs más lehetőségem. A pedagógusfizetésből különben sem
lehet megélni, ráadásul egyre nehezebb lehet a gyerekekkel, akik
egyáltalán nem akarnak tanulni.

A tanárképzés
különben nem vészes. Könnyű tárgyak vannak, bár sok felesleges dolgot is
tanulni kell. Az oktatók viszont rendesek, előbb-utóbb mindenképpen
átengednek a vizsgákon is. Legalábbis remélem, mert eddig ez így volt.
Ha szerencsém van, tudok fénymásolt óravázlatokat vagy kijegyzetelt
könyveket szerezni, és akkor egy-két nap alatt fel tudok készülni a
vizsgára. Még jó, hogy vannak olyan csoporttársaim, akik komolyabban
veszik a dolgot, és tudnak ebben
segíteni.

Oktató:

Egyelőre
a tanárképzés elméleti szakaszánál tartasz. Majd később, a
szakmódszertani képzésben megtanulod, hogy hogyan tanítsd a
szaktárgyadat. Ha ezen is túljutsz, jön a hospitálás, a tanítási
gyakorlat, ahol mindezt a gyakorlatban is meg lehet nézni, és ki lehet
próbálni. Légy türelemmel, később elég sok gyakorlatra is lesz módod. Ha
most orvostanhallgató lennél, akkor először az anatómiát kellene
elsajátítanod. Csak nem gondolod, hogy beteg közelébe engednek, amíg nem
tanulod meg, hogy mije hol van a páciensnek?! Csak nem gondolod, hogy
anatómia nélkül tudnál műteni? Hogy bárki is megengedné, hogy élő
betegeken kezdjél el gyakorolni?!

Igaz, hogy a
csoportmunkával valóban egy előadás keretei között ismerkedtél meg, de
később majd a gyakorlatban is kipróbálhatod. Gondolj arra, hogy te már
egy tanulásra motivált, érett, felnőtt ember vagy. Ugyanez nem mondható
el minden középiskolásról. Ezért téged már másképp kell és lehet
tanítani, mint őket. Ez itt egy felnőttképzési helyzet, ahol
felkészülhetsz arra, hogy majdan hogyan vegyél részt a
közoktatásban.

Ha többet szeretnél tudni a
fegyelmezésről, akkor minél többet tanulj meg arról, hogy hogyan kell
jól tanítani. Minél jobban tanítasz ugyanis, annál kevésbé lesz
szükséged a fegyelmezésre. Nem azt kell megtanulni, hogy miként kezeld a
rossz tanítási tevékenységed okozta helyzeteket, hanem azt: milyen
módon tudod megelőzni, hogy egyáltalán létrejöjjön az ilyen
szituáció.

A gyakorlótanítástól nem kell félni! Ha
tanári szerepben lépsz majd fel, el fognak fogadni. Ha itt lettél volna
az előző előadásomon, akkor tudhatnád, hogy a tudásfogalom az utóbbi
időben jelentősen átalakult. Az információs társadalomban nem az számít,
hogy ki mennyit és mit tud, hanem az, hogy a meglévő tudását hogyan
tudja alkalmazni. Mindenkitől lehet olyat kérdezni, amire nem tud
válaszolni. Azt pedig te döntöd el, hogy végül tanár leszel-e vagy sem.
Életforma, felelősség, kevés pénz, de olyan élmény, amit máshol biztosan
nem kapsz meg.

Gondolj csak arra, hogy a szülők
rád bízzák a gyerekeiket, akiknek a tudása, sorsa, boldogulása azon is
múlik, hogy te megtanulod-e azt, amiről itt beszélünk neked. Nap mint
nap lehetőséged lesz beavatkozni a gyerekek életébe. Az erre történő
felkészüléshez több kell, mint a kifénymásolt jegyzetekből tanulás,
ugye? Egyébként is, már a tanulásmódszertanból tudhatnád, hogy mások
jegyzeteiből nehezebb és kevésbé hatékony tanulni, mint a sajátjaidból.
Az általános és középiskolában összeszedett iskolai tapasztalatod nem
megfelelő, hiszen ha kikerülsz az iskolába, egészen másfajta gyerekeket
fogsz tanítani, mint amilyenek az osztálytársaid voltak, illetve amilyen
te magad
voltál.

Szülő:

Érdekes
hely ez az egyetem. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ha lehet,
akkor a rosszul teljesítőket buktassák majd meg. Nem szeretném a
gyerekemet olyanokra bízni, akik nem tanulták meg a
szakmájukat.

Tanuló:

Nem
rossz hely, de úgy tűnik, hogy itt azért elég sokat kell tanulni. Az
előbb beleolvastam egy órai jegyzetbe. Nem értem, hogy nálunk miért
nincs soha csoportmunka. A mi tanáraink is itt tanultak? Ha igen, akkor
kihagyták ezt az órát? Mindenesetre hazamegyek, és MSN-en megbeszélem a
többiekkel, hogy vegyük rá a tanárokat a csoportmunkára. Az interneten
biztosan van valami jó kis oktatófilm, hogy ezt hogyan kell jól
csinálni. Majd rákeresünk és belinkeljük az iskola alternatív
honlapjára, amit mi csinálunk. Az is lehet, hogy indítunk egy blogot a
jó
tanárokról.

Tanár:

Linkelés
és blogolás helyett inkább tanuld a matematikát, különben meg fogunk
buktatni. Nálatok azért nincs csoportmunka, mert nem érdemlitek meg.
Egyébként is zajosak vagytok, mi lenne akkor, ha kiscsoportokban
dolgoztatnálak benneteket? Arra pedig nincs időm, hogy külön feladatot
gyártsak minden csoportnak. Különben hogy tudnék ilyenkor osztályozni?
Vegyétek már észre, hogy amiről itt szó van, az csak elmélet, ami igen
távol esik a valóságtól!

„A
tanárképzés az elmélet, amit mi csinálunk, az meg a
gyakorlat”

Helyszín: tanári szoba
az iskolában. Éppen most fejeztük be a az országos kompetenciamérés
eredményeivel foglalkozó nevelőtestületi értekezletet. Az adott iskola
rosszabbul szerepelt, mint amire számítottak. Senki nem érti, hogy ennek
mi lehet az
oka.

Tanár:

Az
elmélet és a gyakorlat között hatalmas távolság van. A tanárképzés nem
készít fel arra, hogy hogyan kell tanítani. Nem mondtak semmi
konkrétumot, semmit, amit praktikusan fel lehetne használni. A gyerekek
fegyelmezetlenek, nem akarnak tanulni, nem érdekli őket a tananyag.
Folyamatosan interneteznek, számítógépfüggő mindegyik. A tanárképzésben
oktatók semmit sem tudnak a közoktatásról. Fogalmuk sincs arról, hogy
nekünk itt, ebben az iskolában milyen nehéz körülmények között kell
dolgoznunk. Hogy milyen családokból érkeznek hozzánk a tanítványaink. Az
egyetemen persze előadják magukat! Jönnének ide, és mutatnák meg, hogy
hogyan is kell mindezt megvalósítani a a gyakorlatban. Nekik sem menne,
abban biztos
vagyok.

Oktató:

A
tanárképzésben dolgozó kutatók sok iskolában jártak már, a tanár
általában csak abban, ahol dolgozik, vagy ahol a gyereke tanul. Lehetne
abban versenyezni, hogy ki tud többet a közoktatásról, de a kutatók
általában rengeteg iskolát ismernek, nem csak néhányat. Ennek alapján
azt szokták mondani, hogy nincs két egyforma iskola, nincs két egyforma
osztály, és nincs két egyforma gyerek. Azt várják, hogy olyan recepteket
adjunk, amelyek alapján minden probléma megoldható lenne. De annyiféle
iskola és működési mód létezik, és tudvalévő, hogy nem létezik
általánosan érvényes, kívülről előírható
gyógymód.

Elmondhatjuk például, hogy milyen fontos
az egészséges életmód, illetve hogy milyen súlyos következményekkel
jár, ha nem annak megfelelően élünk. De azt már nem írhatjuk elő, hogy
ki mit egyen holnap reggelire. Bízunk azonban abban, hogy a megismert
elvek alapján képes lesz jól dönteni, megfelelően
cselekedni.

Foglalkozunk a fegyelmezés
problémakörével is. Nézze át még egyszer a módszertant! Ha a gyerekek
nem elég motiváltak, nézzen utána alaposabban a motivációról szóló
fejezetben. Ha a gyerekek nem érdeklődnek eléggé, keressen rá az
interneten az érdeklődés alapján való differenciált tanulásszervezésre.
Adok még egy praktikus tanácsot is. Ha úgy látja, hogy a gyerekek
többsége számítógépfüggő, adjanak lehetőséget nekik végre a tanórán
történő számítógép-használatra. Ma már szinte az iskola az egyetlen
olyan hely, ahol nem használ mindenki számítógépet a napi
munkájához.

Szívesen megmutatjuk, hogy hogyan kell
jól tanítani. Apropos. Van itt egy félállás? Mi is kénytelenek vagyunk
másodállást vállalni. Miért lenne baj, ha az éppen egy iskolában
van…?

Tanárjelölt:

Országos
kompetenciamérés? Az melyik tétel? Ez valami új dolog? Kinek van róla
jegyzete? Benne van a szigorlati tételekben is? Amúgy érdekes hely ez a
tantestület, csak különös, hogy itt mindenki nő. Azt hittem, hogy a
tanári pálya abból áll, hogy bemegyek az osztályba és tanítok. No de
hogy ilyen értekezleteken is ott kell majd
ülnöm?!
Szülő:

Országos kompetenciamérés?
Erről mi miért nem tudunk? A tanárokat a képzésben nem világosították
fel arról, hogy a szülővel való kapcsolattartás is a munkájukhoz
tartozik? Hol lehet megismerni az iskola eredményeit? Miért csak a
gyerekeket mérik, miért nincs ugyanilyen vizsgálat a tanárokkal
kapcsolatban is? Miért nincs szakfelügyeleti
rendszer?

Most már be kell mennem a
fogadóórára.

Tanuló:

Nem
vagyunk mi fegyelmezetlenek, csak unalmas az óra. A szüleink olyanok,
amilyenek, de ha már itt tartunk: tényleg, miért nem használunk
számítógépet az órán? Az iskolai weboldal mellett saját magunk
építettünk egy önálló portált, ahol digitális tananyagokat is cserélünk.
Lehet kommentezni, bárki tölthet le és fel. Van olyan tananyagunk, amit
külföldi gyerekek csináltak. Eláruljuk a tanároknak is, hogy van ilyen
oldalunk? Mindenesetre ezt a kompetenciamérést én is megnézem: ha már
kitöltették velünk a teszteket, akkor tudni szeretném, hogyan is
állok.

„Nincs véleményem a
tanárképzésről, de amit az iskolában látok és tapasztalok, az alapján
nem szeretnék tanár
lenni”

Helyszín: az iskolapad.
Bőven van idő beszélgetni, miközben megy a tanóra, mert mások se nagyon
figyelnek.

Tanuló:

Nem
szeretnék tanár lenni. Nem tudnám elviselni, hogy nem figyelnek rám, ha
beszélek. Nehéz lehet, hogy annyi pénzért dolgoznak, amennyit nyári
munkával én is megkeresek. Az persze érdekelne, hogy a tanárképzésben
vajon mit tanultak rólunk a mi tanáraink. Azt is jó lenne tudni, hogy
mit tanultak arról, hogy hogyan kell érdekesen tanítani. Hallottak-e
vajon arról, hogy ha szerelmesek vagyunk, akkor nem a tananyag meg a
házi feladat a legfontosabb a számunkra? A padtársam tanár akar lenni.
Szerintem nem lenne jó tanár, mert nem tud jól
magyarázni.

Bárkiből lehet ma tanár? Úgy
hallottam, oda könnyű
bekerülni.

Tanár:

Jobban
tennéd, ha figyelnél rám. Nem tudom elviselni, hogy mintha a falnak
magyaráznék. Most meg mi bajod van? Szerelmes vagy? Miért nem tanulsz,
mi lesz így belőled? Tanár? Gondolj bele, ha tanárnak mész, akkor majd
neked is olyan gyerekekkel majd megküzdened, mint te
magad.

Tanárjelölt:

Persze,
hogy nem figyelnek. Nem értem, hogy miért van ez. A tananyag egész
érdekes, még a táblára is rajzolt a tanár. Korábban erről már volt is
szó. Motiválatlan gyerekeket valóban nem lehet tanítani. Az egyetemen
erről csak annyit hallottam, hogy motiválni kell őket. No de
hogyan?

Szülő:

Nyugodt
lehetsz, úgysem fogom engedni, hogy tanár legyen belőled. Akadnak ennél
jobb szakmák is. Tartaléknak bejelölheted a tanárképzést is a felvételi
lapodon, de lehetőleg ne az első
helyen.

„A megoldás:
kompetenciaalapú tanárképzés BA és MA szinten. Mit szólnak
hozzá?”

Helyszín: tudományos
konferencia a tanárképzésről, éppen szünet
van.

Oktató:

A
pedagógusszakma permanens megújítása korábban is kiemelt céltételezés
volt a felsőoktatás számára. Napjaink közoktatásában egyre keményebb
elvárásoknak kell megfelelniük a pedagógusoknak, ehhez korszerű
tanárképzési tartalmak és gyakorlatorientált kurzusszervezés szükséges.
Tekintettel kell lenni arra, hogy a tanárképzésbe felvételt nyert
hallgatók tanári pályával kapcsolatos motivációja jelentős különbségeket
mutat. A felsőoktatás expanziójának következménye, hogy a képzés
eltömegesedett, így a költséghatékony oktatásszervezési megoldások
előtérbe helyezésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Tudományos
kutatások eredményei alapján ismert, hogy a tanárjelöltek gondolkodási
sajátosságait kettőség jellemzi. A tanári pályáról, a későbbi tanári
tevékenységről való gondolkodásukban domináns tényezőként jelenik meg a
közoktatásból magukkal hozott tapasztalatok összessége, ehhez képest
párhuzamosan, gyakran az előzőtől függetlenül épülnek fel pedagógiai,
pszichológiai ismereteik. A képzés átalakításánál figyelembe kell venni,
hogy a hallgatói létforma napjainkban erősen átalakult. A bolognai
rendszerű kétciklusú tanárképzés BA és MA szintjei közötti szelektív
átmenet, illetve a tanári tevékenységelemek kompetenciaalapú definiálása
és tantervekben, majd a képzésben való következetes érvényesítése kellő
biztosíték lesz egy korszerűbb és hatékonyabb tanárképzési rendszer
felé történő elmozduláshoz.

Oktatók?
Tanárjelöltek? Tanárok? Szülők? Tanulók?

Tessék
hozzászólni!

Ollé János