Kína a földrengés alatt
és után: Éppen akkor voltunk ott (500 km-re az epicentrumtól), amikor a
7,9–es erősségű földrengés bekövetkezett… Kopcsik István
gondolatai.

A Kolumbusz Kínáról
szóló filmjének és könyvének munkálatai során újra oda látogattunk.
Éppen akkor voltunk ott (500 km-re az epicentrumtól), amikor a 7,9–es
erősségű földrengés bekövetkezett…

Kína kontinensnyi ország, az Egyenlítő hosszát
meghaladó határokkal, több mint 4000 éves folyamatos államisággal, 56
nemzetiséggel, 5000-nél több írásjellel, Konfúciusz, Lao-ce, Buddha,
Mohamed és Jézus tanítványaival. 100 év alatt 400 millióról
háromszorosára, több mint 1,3 milliárdra növekvő lakosságával, egy
nemzedék alatt ezerszeresére emelkedő nemzeti jövedelmével.
Ez
az ország semmi máshoz nem hasonlítható – csak önmagához! Ideje
megkezdenünk a felfedezését, mert a megismeréséhez szűkös egy emberi
élet. Diákjainkkal 2005-ben jártunk Kínában: akkor is csodáltuk!
Természeti, kulturális csodái kifogyhatatlanok, lakói barátságosak,
vendégszeretőek, családi- és közösségi összetartásuk számunkra
felfoghatatlan. Az ideérkező elámulhat az ország rohamos fejlődésén és
elgondolkozhat azon, hogy mire képes egy nemzet, ha hisz saját erejében
és szorgalmában. Ha nem a múlton és a jelenen való nyavalygással és
marakodással tölti idejét, ha nem másoktól várja mindig a felemelkedést
és nem mindig másokat okol azért, ha valami nem jól sikerül!

Az eltelt három év fejlődésén is
megdöbbentünk. Még jobban a tisztaságon, a rendezettségen, az ember és a
természet harmóniáján! Itt a modernizáció nem jelenti szükségszerűen a
hagyományok megszűnését, szervesen együtt élhet a múlt és a
jelen!
Ehhez persze szükség van – az élni akaró nemzeten kívül –
egy elszánt, vasakaratú, következetes politikai vezetésre, amely fel
akarja emelni az országot és képes azt irányítani: több százmillió ember
életszínvonalát látványosan megemelve és Kínát 20 év alatt a világ
egyik legerősebb gazdasági és politikai hatalmává téve!
Amikor
megérkeztünk egy hétig csak az olimpia lázában égő tömegeket és
munkálatokat láttuk. Nagyvárosban, kisfaluban egyaránt mosolygó
gyermekek és öregek díszítik lakóhelyüket, a közterületeket: mi
rendezzük az OLIMPIÁT! Ide jön a VILÁG!
Mindenkinek meg
akarják mutatni, hogy ők kicsodák és milyenek.

Május 12-én Chengdunál megrázkódik a föld: meghal több,
mint 70 000 ember, eltűnik még vagy 40 000. Többszázezren vállnak egyik
pillanatról a másikra hajléktalanná. Százmilliók rohannak a házakból,
középületekből az utcákra, majd az első hírek után zokog 1 milliárd.
Megrázkódik a hatalmas ország – az összefogás félelmetes! Katonák
százezrei menetelnek a repülőkre, bakancsok dobognak az életért! Milliók
és milliók sorakoznak a véradóhelyeken, gyűjtik az adományokat.

Egy nap alatt megvan a katasztrófahelyzetre szóló
kormányprogram. A miniszterelnök és az államfő már másnap a helyszínen
van – ott élik át, az emberekkel együtt az utórengéseket. Azonnal
indulnak a kitelepítések a veszélyessé vált területekről.
Végeláthatatlan autó- és helikopterkaravánok viszik a vizet, élelmet és
sátrakat.
A katasztrófa képei bejárják a világot! Az egyik
TV-csatorna csak erről közvetít: mi történik, mire van szükség! A kínai
olimpiai válogatott tagjai az elsők között adnak vért…. A sztárok
segélykoncerteket szerveznek: a bevételeket a rászorulók
kapják. 
Nem fordítják el a fejüket, nem zárják be az
ajtóikat – mindenki tenni akar valamit…
A bajból is – újból
erőt adó – erényt kovácsolnak…
Amikor megállunk egy téren, hogy
néhány yuan-nal mi is segítsünk, pillanap alatt több ezren vesznek
körül minket, tapsolnak, futnak a helyi TV-ért, újságírókért, hogy így
is megköszönjék!
Fut a hideg a hátunkon, borzongunk! Ez egy MÁS
világ! Létezik még ilyen? Hej, de elszoktunk tőle! A kézfogások, az
érintések, a köszönő meghajlások, a tekintetek ölelése – szavakra itt
semmi szükség!
 
Ráz a hideg! Nemcsak az
átélt élmények miatt, hanem valami belső hiány miatt is!
Most
már értem, hogy miért tudják elérni a szinte képtelen eredményeiket! A
több ezeréves (kimondani is sok) összefogási kényszer, a felismerés,
hogy csak közösen megy! Ez adja az erejét – a szorgalom és az összefogás
képességének félelmetes erejét – ennek a társadalomnak! És ha baj van…
senki nem marad egyedül!
Érzik – tudják –
tapasztalják!
Ismét Keletről jövök – Nyugatra!
Nem
szívesen gondolok haza! Újra borzongok… akkor is amikor a lábam eléri a
ferihegyi repteret.

Kopcsik
István

A
fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE álláspontját
jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van
az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a
honlapon fórum indításával jelezheti.