Évezredes
hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség: kiállítás a
Néprajzi Múzeumban a kultúrák közötti párbeszéd európai évében. Nyitva
2008. szeptember 26. és 2009. április 6. között.

A kulturális sokféleség megmutatása nem önmagáért való
cél. Hátterében az  emberiség egy ősrégi problémája húzódik
meg: az idegen, a Másik értelmezése, a róla kialakult felfogások, a
Másik és az Azonos viszonyának örök problémája. Ez a modern kulturális
antropológia főtémája is. A Néprajzi Múzeum, a Genfi Néprajzi Múzeum
(MEG) és az Artemisszió Alapítvány kiállítása ezért két legyet üt egy
csapásra: miközben tükröt mutatva a látogatónak történelmi távlatokban
és nagy földrajzi távolságokat átívelve bemutatja a Másikról való
gondolkodás univerzális sémáit, egyúttal bevezető leckét nyújt
antropológiából a laikusoknak – magas fokon.

A látogató miközben egy furcsa, puha falú alagúton
keresztül behatol a voltaképpeni kiállítási térbe, szembesülhet azzal,
amire már az alagútban is gyanakodhatott: a másikra vetett tekintet
sohasem elfogulatlan.

A kiállítás
bevallottan európai szemszögből tekinti át az etnocentrizmus
kultúrtörténetét, mely szerint a saját etnikum vagy etnikai csoport
mindennek a középpontja. Bemutatja, hogy Európa, az európai Ember hogyan
látta különböző történelmi korszakokban a rajta kívüli nem európai
világot. Segít elgondolkodni azon, hogy a másikról alkotott elképzelések
hogyan vezethettek a kiközösítés, az elnyomás, kizsákmányolás különböző
gyakorlataihoz, miközben tudatosítja azt is, hogy mindez nem a letűnt
korok szerencsésen túlhaladott tehertétele, hanem napjaink égető
kérdése.

A genfi kiállítás tárgyi
anyaga – mindennapi használati eszközök és kultikus tárgyak –
kiegészülnek a Néprajzi Múzeum magyarországi, afrikai, amerikai, ázsiai
és óceániai gyűjteményeinek kiemelkedő darabjaival, valamint más
közgyűjteményekből kölcsönzött tárgyakkal, dokumentumokkal. A gazdag és
izgalmas forrásanyagot fényképek, filmek és számítógépes animációk,
hangos interjúrészletek teszik még szemléletesebbé. A kiállításhoz a
tájékozódást és a megértést nagyban segítő, könnyen érthető „útmutató”
vezető készült.

A kiállításban
feldolgozott témák:

1. A
sokszínűség botránya
A kultúrák sokszínűsége az emberiséggel
egyidős, és mitológiánk szerves része. A Biblia a Bábel tornyának
történetén keresztül az isteni beavatkozás eredményeként mutatja be a
nyelvek összezavarodását és az emberiség szétszéledését a
Földön.
Isten (YHWH), amikor meglátja, hogy az emberek közös
erővel égig érő tornyot építenek, úgy dönt, véget vet kísérletüknek, és
összezavarja nyelvüket, hogy ne érthessék meg többé egymást. A babel
(vagy bavel) szó héberül „zűrzavar”-t jelent. Ekképpen a kiállítás egy
befejezetlen, ingó toronyban kezdődik.

2. Mi, egyedüli emberek
„Az emberiség
határát a törzs, a nyelvi csoport vagy néhány esetben a falu határánál
húzták meg, s ezért sok ún. primitív nép a mai napig is csak önmagát
nevezi »embernek« (esetleg – bár ez sem kevésbé
bántó – »jónak«, »kiválónak«),
és ezzel burkoltan azt tudatja, hogy a többi törzsnek, csoportnak vagy
falunak nincsenek emberi erényei, sőt emberi természete sincs, valamint
hogy ezek tagjai legjobb esetben is csak »rosszak«,
»gonoszak«, »két lábon járó
majmok« vagy »undorító tetvek«.”
(Lévi-Strauss 1999:20.)

3. Mindenki etnocentrikus!
Az
etnocentrizmus azt a beállítódásunkat jelenti, amely szerint csak mi
tudunk helyesen öltözködni és enni, gondot fordítani magunkra, csakis a
mi kezünkben van a tudás, az igazság, a valódi erkölcs és a civilizált
szokások.
Az etnocentrizmus ugyanakkor nem a nyugatiak sajátja.
Az idegenek szintúgy rosszallást vagy visszautasítást tanúsítanak
bizonyos gyakorlatainkkal szemben. A társadalmunkat, az életmódunkat
vagy a szokásainkat érintő szemléletüket beszámolóikból vett
illusztrációkon keresztül mutatjuk be. Önmagunk felfedezése a Másik
szemével ugyanolyan megdöbbentő, mint amilyen mulatságos is lehet; erről
tanúskodnak a külföldiek magyarokkal kapcsolatos megfigyeléseit rögzítő
idézetek.

4. A Másik mint
szörny?
Az információ és a távoli tájakon élő emberekkel való
közvetlen érintkezés hiánya miatt az európai képzeletvilág legendás
történetekből és előítéletekből táplálkozott, vagy éppen olyan felkavaró
tényekből, mint amilyenek a természet rendellenességei. Ebből adódóan a
Másik mindenféle fantazmagória tárgya lett. A szörny a Másik
félreismeréséből, az őt körülvevő rejtélyből és a feltámadó félelemből
születik, mint azt a nyomasztó alakokat előhívó, különös és sötét erdő
hangulata sugallja.
Emellett a Másik – mint a képzelet
szüleménye – tájaink néprajzának is része. A busóálarcok vagy az
alpokbeli hagyományokból született maszkok, a gyermekkorunk meséiben
megjelenő emberevő óriások vagy éppen Frankenstein és Drakula alakjához
fűződő népszerű történetek mára mind a moziipar teremtményeivé váltak.

5. A Másik mint
hitetlen?
„Néhány évvel Amerika felfedezése után, miközben a
spanyolok vizsgálóbizottságot küldtek a Nagy-Antillákra annak
megállapítására, hogy van-e lelkük a bennszülötteknek, a szigetlakók
fehér foglyaikat vízbe fojtották és módszeresen megfigyelésnek vetették
alá őket azt kiderítendő, hogy vajon az ő testük is oszlásnak indul-e.
Ha nem tekintjük embernek azokat, akiket a »legvadabbak,
legbarbárabbak« csoportjába soroltunk, ezzel csupán ez utóbbi
csoportnak az egyik legjellemzőbb szemléletmódját vesszük át.”
(Lévi-Strauss 1999:20–21.)

6. A Másik mint állat?
A fizikai
antropológia megjelenésével a Másik megközelítése olyannyira ésszerűvé
válik, hogy külön tudományos szakággá fejlődik. A tudósok az emberi
lényeket külső megjelenésük és anatómiai felépítésük szerint kezdik
összehasonlítani és osztályozni, és a társadalmi szervezettségük fokával
vagy éppen technikai fejlettségük szintjével hozzák ezeket
összefüggésbe. Egyes népeket a főemlősökhöz és a majmokhoz hasonlítanak,
miközben az európai fehér ember a tökéletesség mintaképévé lép
elő.

7. A Másik mint
primitív?
A Másik egyfajta szimbolikus kizsákmányolási formája a
szexuális vágy tárgyaként való szemléltetése. Minél távolibbnak és
elérhetetlenebbnek tűnik fel a vágy tárgya, annál kívánatosabb. Az
egzotikus másság keresése kapcsolja össze a szokatlan idomokkal és
méretekkel megáldott, a 19. század elején Angliában és Párizsban pénzért
közszemlére tett „Hottentotta Vénuszt”, a száz évvel később
körülrajongott táncosnőt, a „Fekete Vénuszt”, a keleti háremek
odaliszkjainak ábrázolását és a csábító cigánylányt, akinek alakját
számos klasszikus magyar filmből ismerhetjük.

8. A leírható Másik?
 „Egy
adott kultúra tagja csak akkor érezhet hálát és tiszteletet más kultúrák
iránt, ha meggyőződésévé válik, hogy saját kultúrája számtalan módon
különbözik másokétól – még akkor is, ha ennek a különbségnek a lényegét
nem látja át, vagy még legjobb szándéka ellenére is csak tökéletlen
ismereteket szerez róla.” (Lévi-Strauss 1999:73.)
Az itt
bemutatott etnológiai és antropológiai szakirodalomból vett nyolc
etnográfiai szöveg a maga módján mind egy, az adott kultúrában értelmet,
értéket és identitást alkotó szokásrendre, rítusra vagy mitológiai
történetre támaszkodik.

9. A velünk élő Másik?
A vándorlási
hullámok növekedése és a világ különböző régiói közötti átjárhatóság
napjainkban a társadalmak nagyobb áteresztőképességét eredményezi. Több
teret enged az interakcióknak, a keveredéseknek és a
multikulturalizmusnak. A Másik már nem a világ egy elszigetelt részén,
távoli országban él, hanem közöttünk: szomszédunk, kollégánk, társunk,
partnerünk.
A kiállítás utolsó termében bemutatott rövid
dokumentumfilmek hősei újabb és régebbi bevándorlók, akik magukról, az
elvándorlásról, a letelepedésről, nehézségeikről, reményeikről
beszélnek. A filmek azt is megmutatják, hogyan próbálunk a
mindennapokban vitán, párbeszéden vagy önvizsgálaton keresztül megoldást
találni azon konkrét nehézségekre, amelyeket a Másikhoz való viszony
szül.

A Másik – a kiállítás honlapja
»

Néprajzi Múzeum
»