1956.
november 4-ét követően a Kádár János vezette kormány, a párt, valamint a
szovjet vezetés együttműködésével megkezdte Magyarországon a „rend”
helyreállítását. A Múlt-kor az ismertebb Nagy Imre-per helyett dr.
Szilágyi József büntetőeljárásán keresztül mutatja be, milyen
jogszabályokkal segítették elő a politikai-ideológia rend
helyreállítását.

Az 1956-1963 között
lezajlott politikai pereket nem lehetett volna lefolytatni az akkor
hatályos büntető anyagi és eljárásjogi szabályok kiegészítése nélkül. A
kor „törvényalkotója”, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egyszerűség
kedvéért kivette ezt a terhet az Országgyűlés hatásköréből és
törvényerejű rendeleteket alkotott. A koncepciós jellegű pereket a
következő rendeletek segítették:

1. Az 1956. évi 22.
törvényerejű rendelet az egyes bűncselekmények tekintetében a
büntetőeljárás egyszerűsítéséről. A megalkotott szabály alapján vádirat
nélkül volt bíróság elé állítható, akit szándékos emberölés, rablás,
lőfegyver jogtalan használatával elkövetett bűntett miatt értek tetten. A
rendelet a gyakorlatban nem került alkalmazásra.

2.
Az 1956. évi 28. és 32. törvényerejű rendelet vezette be a rögtönítélő
bíráskodást. A rögtönítélő bíráskodás hatálya kiterjedt a gyilkosságra, a
szándékos emberölésre, a gyújtogatásra, a rablásra, a fosztogatásra, a
100 főt meghaladó állandó dolgozóval rendelkező közérdekű üzemek vagy a
közösség életszükségleteinek ellátására szolgáló üzemek szándékos
megrongálásával elkövetett bűntettekre, illetve e bűntettek
kísérleteire, továbbá lőfegyver, lőszer, robbanóanyag, robbanószer
engedély nélküli birtoklására. Valamennyi felsorolt bűncselekményre a
bíróság akár halálbüntetést is kiszabhatott. A rögtönítélő bíróságok
fennállásuk alatt 70 halálos ítéletet
hoztak.

 3. A 6/1956. kormányrendelet
tartalmazta a rögtönbíráskodás részletes szabályait. Az eljárás
leghosszabb időtartama háromszor huszonnégy óra lehetett, az eljárás a
szóbeliségre és a nyilvánosság teljes kizárására épült. A tárgyaláson az
ügyész szóban terjesztette elő a vádat, a bíróság ítélete ellen
fellebbezésnek nem volt helye. Az elítéltet kegyelemre az eljáró bíróság
ajánlhatta, ám amennyiben úgy látta, az elítélt nem jogosult a
kegyelemre, a büntetést az ítélet kihirdetését követő két órán belül
végre is hajtatta.

 4. Az 1957. évi 4.
törvényerejű rendelet foglalta magában a gyorsított büntetőeljárás
szabályait. A rendelet következtében a megyei bíróságokon és a fővárosi
bíróságon létrejöttek az úgynevezett külön tanácsok. Hatáskörükbe az
államrend elleni szervezkedés, a lázítás, a hűtlenség, a betöréses lopás
és a közlekedés szándékos veszélyeztetése
tartozott.

 5. Az 1957. évi 25. törvényerejű
rendelet alapján állították fel a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági
Tanácsát. A Tanács egy hivatásos bíróból és négy ülnökből állt. A kor
sajátossága, hogy a népbírákat a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP)
Intéző Bizottsága választotta. Az 1957. április 6-án megtartott
szavazáson a Népbírósági Tanács tagja lett Bíró Mihály cipész, Rudas
Ernő asztalos (később Csepelen párttitkár), Massi Lajos hentes, Lakatos
Péterné a Budapesti Pártbizottság függetlenített agitációs és propaganda
előadója. A legfőbb ügyész itt emelhetett vádat, valamint a Legfelsőbb
Bíróság elnöke első fokon bármilyen ügyet ide utalhatott, illetve
vádirat nélkül bárkit a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé
állíthatott. Alkalmazhatók voltak a gyorsított eljárás szabályai, a
Népbírósági Tanács előtt bármilyen első fokon eljáró bíróság által
hozott ítéletet megfellebbezhettek, és a vádlott javára bejelentett
fellebbezés esetén is fennállt a lehetőség, hogy a bíróság a vádlottra
súlyosabb, akár halálos ítéletet szab
ki.

 6. Az 1957. évi 34. törvényerejű
rendelet hozta létre a megyei népbíróságokat és a fővárosi népbíróságot.
Budapesten kívül Győrben, Pécsen, Miskolcon és Szegeden működött
népbírósági tanács. A népbírósági tanács egy hivatásos bíróból és két
népbíróból állt. A népbírósági tanácsok halálbüntetést, életfogytig,
illetve öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést szabhattak ki. A
megyei népbírósági tanácsok 1958 tavaszára befejezték
tevékenységüket.

Az MSZMP és az Igazságügyi
Minisztérium először 1959-ben tárgyalt a népbírósági tanácsokról szóló
jogszabályok hatályon kívül helyezéséről. Erre 1961-ben került sor a
Nezvál Ferenc igazságügyi-miniszter által javasolt módon, azzal, ha a
helyzet úgy hozza, azonnal hatályba léptethetők
lesznek.