A brit
kormány a régóta működő anglikán és zsidó önkéntes döntőbíróságok
mintájára iszlám vallási törvényszékeket állít fel. Azt reméli, hogy így
majd sikerül integrálni a moszlimokat. A kritikusok épp az
ellenkezőjétől tartanak. (Forrás: Metazin)
„A
feketébe öltözött asszony az iszlám szerinti válást akart. A vallási
bíróság fejének elmondta, hogy a férje szidja és veri, és azzal
fenyegeti, hogy végez vele. A férj tiltakozik. A bíró szerepét betöltő
iszlám jogtudós mindent megtesz a házasság egyben tartása érdekében. A
vesztét érző feleség ekkor beveti titkos fegyverét: az apját. A
szakállas, hosszú köpönyeget viselő férfi vallomásában megerősíti, hogy
veje lobbanékony, összeütközésbe került a törvénnyel, és szégyent hoz a
családjára. A bíró erre azonnal meggondolja magát, és válást javasol.
Így működik az iszlám igazságszolgáltatás Nagy-Britanniában” – számol be
Elaine Sciolino, az International Herald Tribune
publicistája.
Az elmúlt hónapokban éles vita
alakult ki a brit iszlám bíróságokkal kapcsolatban. Nagy-Britanniában
már több mint egy évszázada működnek anglikán és zsidó önkéntes
döntőbíróságok. Márpedig ha az anglikánoknak és a zsidóknak szabad,
akkor a moszlimoknak is jár.
Rowan Williams
canterburyi érsek hatalmas vihart kavart februárban, amikor a világi
törvény és a muzulmán saría párosításáról beszélt. Az érsek
elkerülhetetlennek mondta, hogy Nagy-Britannia valamelyest teret adjon a
saría, az iszlám jog érvényesülésének, különben a muzulmán lakosság nem
fogja magáénak érezni az államot. A sajtó lényegében úgy ismertette
Williams érsek szavait, mintha az anglikán egyház főpapja a középkori
eredetű muzulmán törvénykezést akarná bevezetni Nagy-Britanniában. Pedig
a szövegben csak egyes családjogi ügyek elbírálásáról volt szó, azzal a
kifejezett megszorítással, hogy a női egyenjogúság csorbítása
megengedhetetlen. Az érsek a nagy felháborodás miatt visszavonta
kijelentését.
Lord Phillips, Anglia és Wales
főbírája júliusban hasonló szellemben nyilatkozott: ő is azt állította,
hogy a saría, az iszlám vallási jog bizonyos elemei összeegyeztethetők a
brit törvényekkel. Lord Phillips ezért szorgalmazta, hogy a
Nagy-Britanniában élő moszlimok iszlám bírósághoz fordulhassanak
bizonyos polgári peres ügyeikkel, például a válással és az öröklési
vitákkal. A büntetőjogi ügyek továbbra is kizárólag az állami bíróságok
hatáskörébe tartoznának. Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a
saríának csak azon rendelkezéseit lehessen bevezetni, amelyek nem
ellentétesek az angol szokásjoggal: az iszlám bíróságok nem
rendelhetnének el megkövezést, csonkítást és egyéb fizikai büntetést.
(Ha csak polgári ügyek kerülnek e bíróságok elé, akkor persze ez amúgy
sem vetődne fel.)
És lőn. Szeptemberben a brit
lapok hírül adták, hogy az addig csak informális békéltetőbíróságként
működő iszlám törvényszékek közül öt a kormány döntése értelmében
jogerős bírósági ítéleteket hozhat. Az öt nagyvárosban felállított
bíróság főként családjogi perekben alkalmazza az iszlám vallási
törvényeket, a saríát. A testületek önkéntes alapon működnek: csak olyan
ügyekben hozhatnak ítéletet, amelyekben minden érintett fél önként
választja a muszlim törvényszéket a hagyományos bíróságok
helyett.
A konzervatívok és a liberálisok az
egységes brit igazságszolgáltatás bomlasztásaként értékelik az iszlám
törvényszékeket. Aggályosnak érzik, hogy a saría alapú ítélkezésnek
nincsenek átlátható procedúrái, és az ítéleteket meghozó vallási vezetők
felkészültsége is esetleges. Emberi jogi szervezetek arra is felhívják a
figyelmezet, hogy az iszlám bíróságok rendszerint a férfiaknak kedvező
döntéseket hoznak. Az egyik törvényszék a közelmúltban a saría
rendelkezéseinek megfelelően egy öröklési perben a fiúgyermekeknek
kétszer akkora vagyont ítélt, mint a lányoknak. Iszlám jogtudósok
viszont azzal érvelnek, hogy e bíróságok már azzal is a nőket segítik,
hogy egyáltalán lehetővé teszik számukra a válást. Igen ám, felelik erre
a bírálók, de az iszlám törvényszék pszichológiai tanácsadásra utalja
azt a férjet, aki feleségét bántalmazza, s nem bünteti meg. (Persze
akkor tiltakoznának csak igazán az emberjogi szervezetek, ha az iszlám
bíróság büntető ítéleteket hozhatna, de a megkövezés és egyéb kegyetlen
ítéletek hiányoznak a brit törvényszékek
gyakorlatából.)
A bírálók szerint az iszlám
bíróságok felállítása azt a benyomást keltheti, hogy a moszlimok önálló
társadalmat alkotnak, ami erősíti a moszlimok elkülönülését. A kormány
viszont épp arra hivatkozva vezette be a saría-bíróságokat, hogy
erősítse a moszlimok integrációját: a moszlimok érezhetik, hogy
hagyományaiknak helyük van a brit társadalomban.
A
Sciolino által idézett eset kapcsán végülis tényleg sikerült a moszlim
feleségnek elválnia durva férjétől. De persze kétséges, hogy ez
mennyiben előrelépés a női egyenjogúság terén. Hiszen az iszlám bíróság a
válást csak az után hagyta jóvá, hogy az apja is kiállt a bántalmazott
feleség mellett. Állami bíróság előtt erre nem lett volna szükség. De
persze az is előfordulhat, hogy lehetőség sem lett volna, mert az
asszony polgári bírósághoz nem fordult volna.