„Micsoda nap, mondta mellettem egy idős bácsi és sírt”
2009. március 16. hétfő, 0:00
Két március 15. volt 1989-ben Budapesten, a hatalomé és a független szervezeteké. Két nézőpontból mutatjuk meg az akkori ünnepet: az egyik SZER túdósítójáé, a másik a szokásos operatív jelentésé.
Március 15-ét hatalmas készülődés előzte meg mind az állambiztonság, mind pedig a független szervezetek részéről. Előbbiek az egy nappal a nemzeti ünnep előtt kiadott napi operatív jelentésükben részletesen beszámolnak utóbbiak országszerte tervezett rendezvényeiről, többek között a Magyar Televízió jelképes lefoglalásáról, amelynek során Cserhalmi György, a 12 pontnak a Szabadság téren történő felolvasása után, egy csoport iskolás élén az MTV bejárata előtt egy „Magyar Szabad Televízió” transzparenst helyezett volna el. A jelentéshez több terjesztendő röplapot és kiáltványt mellékeltek, illetve közölték a használandó főbb jelszavak, feliratok és bekiabálások („Igazságot 56-nak! Takarítást! Rátok nem szavazunk. Csillaghullást akarunk!”) listáját is. De voltak rendbontásra, fizikai erőszakra utaló jelek is: egy taxisofőr szerint „valakik március 15-re gyújtópalackokat készítenek, ezért jó lesz Budapest belvárosában vigyázni.” A Magyar Nemzet újságírója szerint az ellenzékiek gumibotozásra számítanak várbeli rendezvényükön. Az egyetlen, nem március 15-el foglalkozó információ a Magyarországon tartózkodó romániai menekültekről érkezett: megelégelve a România Libera [Szabad Románia] Csoport vezetőinek és egyes tagjainak politikai csapongásait és az antikommunista vonal feladását, egy maroknyi csapat elhatárolódott tőlük és letelepedési kérelemmel fordult az Amerikai Egyesült Államok kormányához.
A nemzetközi sajtó is jelentős erőkkel képviseltette magát. Az ellenzéki szervezetek által március 11-re meghirdetett nemzetközi sajtótájékoztatón többek között az ARD, a BBC, és a Reuter tudósítói is jelen voltak, illetve a SZER képviseletében Kasza Levente, akinek a fővárosi felvonulásról és eseményekről küldött igen részletes helyszíni tudósítását a 15-i rádióátiratból ismerhetjük meg. (A SZER egyébként Szegedről és Pécsről is tudósított.) És felolvasták a Magyar-Lengyel Szolidaritás ünnepi üdvözletét is.
Két március 15-ike volt ma Budapesten, a hivatalos és a független szervezeteké. A propaganda igyekezett azt éreztetni, hogy az MSZMP és a többi hivatalos szerv együtt ünnepelt a független csoportokkal. Ez nem igaz. Nem volt igaz Budapesten és nem vidéken.
A hivatalos ünnepség kissé giccses jelenetei – amelyekről délben beszámoltam – nem hasonlíthatók ahhoz az egyszerre bensőséges, vidám, emelkedett hangulathoz, amely a független csoportok ünneplését jellemezte, pontosabban jellemzi még mindig, hiszen röviddel ezelőtt érkezett fel a Várba mintegy 25-30 ezer fáklyás ünneplő, akik a Lánchídon át a Roosevelt térről indultak, ahol Tamás Gáspár Miklós mondott rövid beszédet. A Várban a Magyar Demokrata Fórum rendez március 15-ikei ünnepséget.
A független csoportok a Petőfi-szobornál gyűltek össze ma délben. Hányan voltak? A rendőrség becslése szerint körülbelül 100 ezren. A hivatalos ünnepségen 30 ezerről beszéltek. A 100 ezer ember között sok külföldi diplomata, például az amerikai nagykövet, Mark Palmer győződhetett meg arról, hogy milyen szépen, méltóságteljesen tud ünnepelni ez a nép, ha hagyják.
Mécs Imre egyike azoknak, akik beszédet tartottak a Petőfi-szobornál. – Először azt mondanám el, hogy hatalmas élmény volt ennek az öntudatos, fegyelmezett tömegnek nem is a tüntetése, hanem részvétele. Forró volt a levegő, és a tömeg mégsem tömeg volt, hanem öntudatos emberek sokasága. És ebből a csodálatos légkörből a Magyar Televízió nemhogy semmit nem adott vissza, hanem teljes mértékben elferdítette a tényeket azután, hogy egy ilyen óriási, százezernél több emberből álló sokaság követelte: szabad legyen a Televízió és lefoglalta azt.
Hát mi kell ahhoz, hogy a televízió valóban hitelesen közvetítsen? Teljesen kiherélték a műsorokat. Nem közölték személyek nevét, a 12 pontból csak azokat a hangokat közölték, amelyik egybeesett a pártnak a politikájával, de egyszerűen meg sem említették, hogy a Petőfi téren beszédek voltak. Nem beszélek arról, hogy a tömeg követelte velünk együtt a sztálinizmus felszámolását, az orosz csapatok eltávolítását, a Munkásőrség felszámolását, de leginkább azt, hogy igazságot 56-nak. Erről egy szó sem volt, és ez nagyon nagy tanulság.