Bemutatták a Kádár-rendszer első számú
kultúrpolitikusáról, Aczél Györgyről szóló dokumentumfilmet, Varga Ágota
alkotását; a premier után a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban
kerekasztal-beszélgetést tartottak. (Forrás: Múlt-kor)

Heller Ágnes elmondta: Aczél tipikus
felemelkedő kisember volt, „aki több arccal rendelkezett”, sokszor
előfordult, hogy egy művészt segített, majd keresztezte karrierjét.
Kereste a kapcsolatot az értelmiség színe-javával, véleménye szerint
„mindent azért csinált, hogy jóban legyen az értelmiséggel”. Ennek
alátámasztására felidézte, hogy Aczél György hívta fel Illyés Gyula
írót, költőt – akihez ellentmondásos viszony fűzte – az éjszaka közepén,
amikor Déry Tibor író meghalt.

A filozófus
szerint a Duna Televízió és a Mozgókép Alapítvány közös filmjében Konrád
György író mondta ki az Aczélhoz fűződő legfontosabb ítéletet: a
Kádár-rendszerben „túl sokat akasztottak”. Aczél György annak a
grémiumnak is tagja volt, amely a halálos ítéleteket is jóváhagyta, amit
„nincs jogunk elfelejteni” – fogalmazott. Ugyanakkor azt sem szabad
elfelejteni, hogy az értelmiségiek közül a legtöbben a „tűrt”
kategóriában voltak, azaz a Rákosi-korszakhoz képest enyhülést jelentett
a Kádár-rendszer – mutatott rá.

Standeisky Éva
elmondta: az aczéli időkben a párt vezető funkcionáriusai megmutatták,
hogy milyen lehetőségei voltak az értelmiségieknek karrierjük építését
illetően. Megemlítette, hogy Aczél 1960-ban Kassák Lajos író és
képzőművésznek nem engedte, hogy kimenjen Párizsba a saját kiállításának
megnyitójára, azonban az erre szóló plakátokat Magyarországon, a
Kossuth Nyomdában sokszorosították. A történész hangsúlyozta, hogy Aczél
György kegygazdálkodást folytatott a művészekkel, az „engedni és
tiltani”, illetve az „ostor és mézesmadzag” politikájával. Ebbe a
játékba azonban a nyolcvanas évek elejétől az értelmiségiek már nem
mentek bele, felnőttebbeknek tartották magukat annál, hogy egy vezető
politikus útmutatásai alapján alkossanak.

Schmidt
Mária azt hangoztatta, hogy a filmben kevesebbet kellett volna
szerepelnie a családtagoknak, és többet a korabeli, még élő egykori
politikusoknak. Örömének adott hangot azonban, hogy a filmnek lesz
folytatása, így sor kerülhet ezeknek a hiányosságoknak a pótlására.
Kitért arra is, hogy a kultúrára szánt pénzt végső soron Aczél György
osztotta a pártapparátuson keresztül. Akik elfogadták az általa diktált
szabályokat, könnyebben jutottak anyagi javakhoz, hétvégi telekhez, vagy
éppen útlevélhez. Akik elutasították a feltételeit, azok viszont
ellehetetlenültek, „nem véletlenül mentek el az országból ennyien, és
próbáltak meg máshol élni” – tette hozzá.

A Múlt-kor cikke
»