Hétfő
délután adják át első alkalommal a Magyar Tudományos Akadémián az
oktatás megújításáért legtöbbet tett tanároknak a Mentor Díjat. Az
ismert szakemberekből álló bírálóbizottság döntése szerint 2009-ben a
legkreatívabb általános iskolai tanár Kovácsné dr. Nagy Emese, a
hejőkeresztúri iskola igazgatója. (Forrás: Népszabadság)

Ha ez így megy tovább, a Hejőkeresztúr tábla alá
kitehetik az iskolafalu feliratot. A IV. Béla Körzeti Általános Iskola
és Napközi Otthonos Óvodában a tanév harminchét hetére negyven iskolai
delegáció iratkozik fel szakmai tapasztalatcserére. Az ezerszáz lelkes
borsodi falu iskolája az oktatási integrációs hálózat bázisintézménye, a
Nemzeti Tankönyvkiadó mintaiskolája, a Miskolci Egyetem bázisiskolája,
és még sorolhatnánk. Az itt zajló munka részeredményeiről havi
rendszerességgel tájékozódik a Stanford Egyetem San Franciscó-i
központjának professzora.

Az
országos kompetenciavizsgálatok a hejőkeresztúri iskola elsősei esetében
még az országos átlag alatti, a nyolcadikosoknál viszont már az
országos átlag fölötti szintet mérnek. Matematikából például a
hetedikesek maguk mögé utasítják budapesti és a megyeszékhelyi iskolák
évfolyamait is. A gyerekek az elsők között jutnak be az általuk
választott középiskolákba, sőt az egyetemisták száma is örvendetesen
nőni kezdett. Demeterné Zeleni Enikő polgármester szerint az iskolának
köszönhetően megpezsdült az élet a településen.

Az iskola eredményei kapcsán a hejőkeresztúri gyermekek
teljesítményéről beszél a szakma, holott az idejáró hejőszalontai és a
szakáldi iskolásokról és óvodásokról sem szabad megfeledkezni. Már csak
azért sem, mert a diákok fele roma származású, hetven százalékuk
hátrányos helyzetű, a szülők 58 százalékának nincs meg az általános
iskolai végzettsége, akad közöttük néhány analfabéta
is.

„Könnyű nektek ennyi hátrányos
helyzetű gyerekkel, minden pályázaton alapból esélyesek vagytok” –
mondta nemrég Kovácsné Nagy Emesének az egyik látogatóba érkező
iskolaigazgató. Kovácsné először azt akarta mondani, neki nem tűnt
annyira könnyűnek az új módszerek bevezetése, azután ráhagyta: na igen,
nekünk könnyű. Mintha pénzzel el lehetne érni, hogy évek óta nincs
igazolatlan hiányzás, intőt érdemlő kihágás és a szülők büszkén járnak
be az osztályfőnöki órákra.

Más
kérdés persze, hogy a pályázaton nyert pénzt mire fordítják. Néhány éve
például egymillió-négyszázezer forintot fizettek ki arra, hogy a tanári
kar valamennyi tagját beírassák egy magas szintű játékismereti
tanfolyamra. Majd vásároltak kétszázféle táblajátékot. A legdrágábbakat
házilagos módszerekkel sokszorosították, a díszes műanyag lap helyett
megtette a kézzel festett tojásos karton, a bábukat pedig színes
kavicsokkal pótolták. Így matematikaórán minden gyermek a saját asztalán
rakhatja ki az adott feladványt.

Sokéves tapasztalat, hogy a hátrányos helyzetű családok
gyerekei számára nem elég érdekes a tábla előtt beszélő tanár, de
kiderült, még az ő figyelmük is hosszú időre leköthető, ha saját kezűleg
végezhető feladatokba sikerül bevonni őket. Különféle játékokkal
tanulják meg a nagyságrendek közötti váltásokat, a geometriai
tükrözéseket és az alapvető logikai műveleteket.

Korábban a tantestület tagjai közül ketten tudtak
sakkozni, de csak egyikük ült le a gyerekekkel játszani. Most már évek
óta nem akad diák, mondjuk a háromdimenziós amőba országos bajnokságán,
aki legyőzné a hejőkeresztúri iskola játékosát. Így visszagondolva úgy
tűnik, nem is volt olyan drága a teljes tanári kart befizetni a
játékelméleti tanfolyamra.

Az igazi
áttörést azonban a Stanfordi Egyetemen kifejlesztett felzárkóztató
módszer adaptálása, a csoportmunka és az egyéni fejlesztés bevezetése
jelentette. Kilenc évvel ezelőtt a pécsi Gandhi Gimnáziumban szervezett
tanfolyamra – az amerikai követségen keresztül – hat iskolát hívott meg
egy alapítvány. A következő tanév kezdetekor azonban egyedül
Hejőkeresztúron kezdték alkalmazni az ott tanult módszert, ott is
eleinte csak a tanárok egyharmada.

Más kérdés, hogy az újfajta órák előtti beszélgetések
olyan szakmai műhelymunkát generáltak a tanáriban, amiből a többiek sem
akartak kimaradni. A gyerekeket, a jó tanulókat és a gyengéket vegyes
csoportokba ültették, minden csoport saját feladatot kapott, melyet
közösen kellett megoldani, miközben a szerepek folyamatosan cserélődnek.
Feladatmegoldás közben a gyerekek mintegy mellékesen megtanulnak
vitázni és a többiek előtt beszélni. (Ennek egyik előre nem látott
„mellékhatása”, hogy a középiskolában rendre diák-önkormányzati tagok
lettek a hejőkeresztúri iskolából jöttek.)

– Az eredeti módszert Amerikában a spanyol ajkú diákok
nyelvi hátrányainak leküzdésére fejlesztették – mondja Kovácsné Nagy
Emese. – Induláshoz ez elég volt, mert a hátrányos helyzetű gyermekeink
szókincse ugyancsak szegényes volt. De volt egy csomó kérdésem, ezért
levelet írtam a professzornak, aki meglepve olvasta, hogy mi tanórákon
alkalmazzuk az ő szabadidős foglalkozásokra kifejlesztett módszerét.
Azóta is rendszeresen levelezünk. Belépési jogot kaptam a Stanfordi
Egyetem rendszeréhez, így megismerhettem például az új-zélandi, izraeli,
hollandiai iskolák tapasztalatait, miközben fokozatosan fejlesztettük a
saját módszerünket.

A
hejőkeresztúri iskolában most öt különböző pedagógiai program fut,
közöttük olyan is, amely a szülőket is bevonja a tanítási óra munkájába.
Minden szülő arra tanítja a csoportot, amiben őt a legjobbnak tartják.
Volt, aki a lekvárfőzésről, volt, aki kosárfonásról, volt, aki a
napraforgó-sajtolásról beszélt. Negyvenöt perc után gyerekek, felnőttek
egyforma büszkeséggel álltak fel a padból.