Alig
néhány napja Robert Sarmast amerikai építész bejelentette, hogy
Ciprustól délkeletre, 1,5 kilométerre a tengerszint alatt, egy dombra és
körülötte három kilométer hosszú falszerű struktúrára
bukkant.
(Forrás: Múlt-kor)

Alig
néhány napja Robert Sarmast amerikai építész bejelentette, hogy
Ciprustól délkeletre, 1,5 kilométerre a tengerszint alatt, egy dombra és
körülötte három kilométer hosszú falszerű struktúrára bukkant. Mi más
lehetne ez, mint Atlantisz? –nyilatkozta akkor az amerikai. Nos, német
geológusok szerint egy iszapvulkán.
 
A 28 éves Robert Sarmast nem szerény ember: az amerikai
építész–régész már egy évvel ezelőtt, kutatásai kezdete előtt,
magabiztosan állította, hogy Atlantisz Ciprus partjai közelében
rejtőzik. Sőt, Sarmast rögtön Heinrich Schliemannhoz, Trója
felfedezőjéhez hasonlította magát. „A régészeti szakemberek Tróját is
csak legendának tartották, egészen addig, amíg Schliemann ki nem ásta a
mitológiából ismert ókori várost”– nyilatkozta akkor az
amerikai.

A múlt hét végén Sarmast
sajtótájékoztatón ismertette kutatásai eredményét. Azt állította, hogy
rábukkant az elsüllyedt Atlantisz Akropoliszára, és az azt körbeölelő
falra. Sarmast felvételéről azonban Christian Hübscher német geológus
most úgy nyilatkozott a Spiegel Online-nak, hogy a dombszerű kiemelkedés
valójában egy iszapvulkán.

Christian Hübscher a hamburgi egyetem geofizikai
intézetének kutatója. Hübscher idén nyáron a holland Pelagia
kutatóhajóról hanglokátorokkal (szonár) és videókamerákkal vizsgálta a
Földközi-tenger fenekét, többek között azt a régiót is, – Ciprustól 80
kilométerre délkeletre –, ahol Sarmast az eltűnt Atlantiszt sejti. A
geológus szerint az amerikai által felfedezett képződmények egy
iszapvulkán tevékenysége révén keletkeztek.

Az iszapvulkánok alakja, és nemegyszer még méretük is
hasonlít az igazi tűzhányókéra. A csonkakúp alakú képződmények
tetőrészén akár több kilométer átmérőjű kráterek is tátonghatnak. Ezeken
azonban nem kőzetolvadék, láva jut felszínre, hanem iszapot, olajos
vizet, különféle gázokat és kőtörmelékeket lövellnek ki. Az iszapos,
kőtörmelékkel telített anyag először kis dombot alakít ki, majd az újabb
és újabb kitörések fokozatosan tovább növelik ezt a képződményt.
Hübscher szerint a kitörések következménye az a három kilométeres,
falszerű struktúra (külső fal – az illusztráción outer wall) is, amely
Sarmast szerint az atlantiszi Akropolisz körül fut.

A német geológus azt is sérelmezi, hogy az amerikai
kincskutató szerinte manipulált felvételt tárt a sajtó elé. „Ahelyett,
hogy a tengerfenékről készült felvételeket mutatott volna, Sarmast
színes illusztrációkkal jött, amelyeket ráadásul vertikálisan meg is
nyújtott. Hübscher szerint a valóságban nem csak a feltételezett
Akropolisz, hanem még a falak is jóval laposabbak.

Hübscher azt állítja, hogy a geológiai kutatások
szerint a tengerfeneket 800 méter sóréteg fedi, amire aztán 400 méter
iszapréteg rakódott le, amikor a tenger kiszáradt. 5,6-5,9 millió évvel
ezelőtt ismét víz borította el a területet –azaz legalább 5,5 millió
évvel az első ember megjelenése előtt.

A kutató szerint a Földközi-tenger medencéjének múltja
jól ismert a geológusok előtt. Hübscher vulkánkitörés vagy földrengés
következtében sem tartja elképzelhetőnek, hogy egy földdarab másfél
kilométer mélyre süllyedt volna.

A
rejtélyes civilizáció után kutatókat Platón görög filozófus ejtette
rabul: Platón az időszámításunk előtti negyedik században két
dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban is beszámol Atlantisz
tündökléséről és bukásáról.

Leírásai
alapján egy mesésen gazdag, természeti kincsekben páratlan, fejlett
civilizációjú sziget volt Atlantisz. Ám hogy utópiáról, vagy valóban
létező szigetről van-e szó, nem derül ki egyértelműen Platón írásaiból.
Platón szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis-Ázsia
és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl
feküdt, egy kisebb szigetekből álló szigetvilág alatt.