Vekerdy
Tamás szerint sok jó tanítási módszerről tudunk, de még nem alkalmazzuk
őket Magyarországon. Ha viszont egy pedagógusban, nyelvtanárban már
megfogalmazódott az igény a változtatásra, akkor meggyőzhető. (Forrás:
Nyest.hu)

Rádióban, szaklapokban,
női magazin pszichológus szaktanácsadójaként, konferenciákon, pedagógiai
fórumokon… a nevelés kérdései iránt érdeklődők számos helyen
találkozhattak már dr. Vekerdy Tamás pszichológus nevével. A szakértő
évtizedek óta ad tanácsot nevelési és oktatási kérdésekben a
legkülönbözőbb témákban – így a gyerekek nyelvtanulása terén is. Az ő
nyitóelőadását hallgathatják majd meg a Motiváció – a tanulás hajtóereje
című konferencia résztvevői április 17-én.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete a késztetés és a
teljesítmény vizsgálatát választotta idei éves konferenciájának
témájául. Az egész napos program alatt nyelvtanulásról, kutatási
eredményekről, módszertanról, multimédiás eszközökről is szó esik majd.
Vekerdy Tamást arról kérdeztük, szerinte mennyit hasznosítanak egy-egy
ilyen konferencia résztvevői – tanárok, pedagógusok, nyelvoktatók – az
elhangzó információkból. „Gyakran tapasztalja az ember pszichológiai
vagy tanácsadói praxisban, hogy az hallja meg az üzenetet, akiben a
tudás tulajdonképpen már készen áll. Vagyis ő maga már eljutott egy-egy
felismerésig, csak mondjuk a környezet nem tette addig lehetővé, hogy
változtasson például a tanítási módszerein” – véli a szakember. „Akiben
már ott a készség, arra igenis hatnak a felismerések, amikre egy ilyen
rendezvényen juthat. De akiben nincs meg a felismerés sem, azt nem
hiszem, hogy meg lehet így győzni” – teszi hozzá.

A pszichológus szerint ezt tapasztalhatjuk a magyar
pedagógiában is: 1985 óta számos pozitív változás figyelhető meg a
gondolkodásmódunkban, a legtöbb iskolában mégsem érezhetők a változások.
Ez azonban nem véletlen. A felmérések azt mutatják például, hogy míg a
világ legszínvonalasabb oktatási rendszereivel büszkélkedő országokban
nagy presztízsű a tanárszakma, nálunk ez nem így van. Magyarországon azt
lehet megállapítani, hogy a pedagógustársadalom háromszorosan
kontraszelektált – magyarázza Vekerdy. Először a felvételi szelektál:
mivel a tanárszakokra egyszerűbb bejutni, nem a legjobban tanulók
választják ezt a pályát. Akik elvégzik a szakot, azok közül is inkább
csak azok mennek el tanítani, akik nem találnak jobb munkát. És aki
tanárként kezdi a pályáját, az sem feltétlenül marad meg annak… „Ez
persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kiváló tanárok, különösen
óvónők” – mondja a szakember. Az azonban kétségtelen, hogy nem túl
megbecsült a szakma.

A nyelvtanulás
kapcsán az „álteljesítmény-hajszát” emeli ki legfőbb problémaként a
pszichológus. Mint mondja, jellemzően megmaradunk a
„keresztrejtvénytudásnál”: emlékezünk ugyan valamennyire (felmérések
szerint nagyjából 9%-ra) a középiskolában tanultakból,de inkább csak a
szavak szintjén; e mögött nem áll valódi tudás. Hiszen jellemzően a
„Tanuld meg, kisfiam, holnap felelj belőle, aztán nem baj, ha
elfelejted” hozzáállás dominál.

Az
idegennyelv-oktatás terén számos ponton lehetne javítani a helyzeten. Ha
sokkal több (heti legalább 5, de inkább 10) órában tanulhatnának a
gyerekek idegen nyelvet, már az is sokat segítene. Hátráltató tényező,
ha maga a nyelvtanár sem beszél jól vagy jó kiejtéssel a nyelven, amit
tanít (mert például sosem volt még az adott nyelvterületen), vagy ha azt
gondolja, a nyelvoktatáshoz elég, ha nyelvtant magolnak a diákok.
„Sokkal jobb lenne, ha kevesebb megszégyenítéssel tanítanának a
nyelvtanárok” – mondja Vekerdy. „Ha azt mondanák: beszélj nyugodtan, az
sem baj, ha rosszul mondod. Így lehetne együtt, a nyelvet felfedezve
tanulni.”