UNESCO: óriási különbségek az oktatásra fordított összegekben
2007. október 12. péntek, 0:00
Egyetlen
fejlett nyugat-európai ország többet költ az oktatásra, mint Afrika
szubszaharai övezetének államai együttvéve – vált ismertté az UNESCO
csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
(Forrás:
MTI)
A több mint 200 ország adatait
vizsgáló jelentés megállapítja: a szubszaharai (azaz a Szaharától délre
eső afrikai) térség részesedése a világ teljes oktatási költségvetéséből
mindössze 2,4 százalék, holott itt él a világ
iskoláskorú népességének 15 százaléka.
Az Egyesült Államok részesedése 28 százalék az egész
világon az oktatásra szánt pénzekből, jóllehet az iskolásoknak csupán 4
százaléka él ebben az országban – mutat rá az ENSZ párizsi székhelyű
szakosított intézménye. Az aránytalanságot az egyetemi oktatás magas
költségei magyarázhatják.
Ráadásul
az amerikaiak toronymagasan a legjelentősebb befektetők az oktatás
terén: e célra gyakorlatilag annyit költenek, mint a világ hat nagy
régiója (arab országok, Közép-Kelet-Európa, Közép-Ázsia, Latin-Amerika,
Dél- és Nyugat-Ázsia, valamint a szubszaharai Afrika) együttesen.