Öt éve, 2003-ban látott napvilágot Vásárhelyi Mária
kutatása, melyben a történészhallgatók politikai nézeteit vizsgálták. Az
[origo] a mai helyzetet próbálta kürüljárni, a TTE részéről Fazekas
Csabát és Miklósi Lászlót kérdezték.

Öt éve, 2003-ban látott napvilágot Vásárhelyi Mária
kutatása, melyben a történészhallgatók politikai nézeteit vizsgálták. Az
eredmény elkeserítő volt. A tapasztaltak publikálását általános
felhördülés követte, ám hamarosan feledésbe merültek az
eredmények – no nem azok számára, akik a felsőoktatásban
tanítanak vagy tanulnak.

„A
kirajzolódó véleménymodellek szerint a leendő történelemtanárok közel
egyharmadának a zsidósággal kapcsolatos nézeteiben az antiszemita,
kirekesztő attitűdök dominálnak, 29 százalékuk véleményalkotását a
bizonytalanság jellemzi, és mindössze 39 százalék azoknak az aránya,
akik konzekvensen demokratikus álláspontot képviselnek a kérdéssel
kapcsolatban” – áll a felmérés eredményeiről készült tanulmányban.


A helyzet pedig azóta sem javult sokat, bár ezzel
kapcsolatban csupán szakemberek személyes beszámolóira támaszkodhatunk.
„Magam is érzékelem a jelenséget, amely valószínűleg elsősorban a
politikai közegre vezethető vissza, amelyben élünk” – magyarázza dr.
Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja a
jelenséget. „Úgy gondolom, azok, akik radikális politikai nézetet
vallanak, közlékenyebbek. A toleránsabb fiatalok nem éreznek akkora
késztetést, hogy álláspontjukról beszéljenek. Hozzá kell azonban tenni,
hogy a bölcsészkarok történelem, politológia és más humán- vagy
társadalomtudományi szakjaira eleve olyanok érkeznek, akiknek már van
valamiféle érdeklődésük. Valószínűleg már középiskolás korukban is
szimpatizáltak ezekkel a nézetekkel.” 

Sok bába közt

A számokkal tehát
tisztában vagyunk, arra azonban már nehezebb válaszolni, honnan is ered a
probléma – az egyetemen, a felsőoktatásban erősödik csak meg a fiatalok
öntudata annyira, hogy kiálljanak a fősodortól eltérő politikai
nézeteik mellett, vagy már a középiskolában elkezdenek
radikalizálódni?

Bálint már a gimnáziumban is
határozottan kiállt nézetei mellett. Igazi „bakancsos, bomberdzsekis,
tar fejű” srác volt. Adódtak is belőle problémái: egy alkalommal például
nem engedték tovább a városi szavalóversenyre, annak ellenére, hogy az
iskolait megnyerte. A probléma nem is képességeivel volt, inkább az
általa választott, a trianoni békeszerződésről szóló verssel. 


„Az utóbbi évtizedekben megváltozott a gimnáziumok
és egyetemek tanulóinak összetétele – tömeges lett a középiskolai és a
felsőoktatási képzés is” – mondja Miklósi László, a Történelemtanárok
Egyletének elnöke. „Márpedig ha az elitképzésről átváltunk
tömegképzésre, vegyesebb lesz a kulturális szint, mindenki más és más
tapasztalattal érkezik otthonról, más mintákat hoz magával – és más
módon is kell tanítani, mint korábban.” A megoldás persze kézenfekvő is
lenne, Fazekas Csaba szerint azonban a feladat elsősorban nem a
felsőoktatási intézményeké, hanem a közoktatásé.




„ Mi már felnőtt embereket
kapunk – sokkal fontosabbnak vélem a közoktatás szerepét” – mondja. A
felsőoktatási intézmények pedig nincsenek felkészülve arra, hogy
megfigyeljék és „kiemeljék” azokat a hallgatókat, akik kirekesztő
nézeteket vallanak. „Ha az én vizsgámra felkészült, mindent tudott – mit
tudtam volna tenni” – hangzik sokszor a kérdés. És valóban: Bálint
esetéből is látszik, mennyire visszás helyzetet teremt az, amikor valaki
kifogástalan, ám kirekesztő elvek szerint rendszerezett tudással áll a
vizsgáztató elé.

Nincs mit tenni?


Tennivaló van, csak a módszertan a kérdéses, hiszen
lépni kell – ez egyértelmű. „Kínosan vigyázunk arra itt, Magyarországon,
hogy a hallgatóknak és oktatóknak a politikai nézetei bármilyenek is
legyenek, az oktatás során ne derüljenek ki, vagy ne kapjanak szerepet” –
mondja Fazekas Csaba. Bálint tapasztalatai is azt mutatják, a nemzeti
misszió megvalósul. Kérdéses azonban, hogy valóban ez-e a célra vezető
út, ha elejét akarjuk venni annak, hogy a jövő általános és középiskolai
tanárainak körülbelül harmada rasszista és/vagy antiszemita
legyen.

„Egyszer egy órán
vitatkoztam a tanárral – nem értettünk egyet abban, miért hagyták
cserben az oroszok a varsói gettófelkelést” – meséli a fiú. „A tanár
elismerte a tudásomat a témában, de nem volt hajlandó vitatkozni.”
Bálintnak nem ez volt azonban az egyetlen ilyen élménye: számos esetben
derült ki – vizsgákon, szemináriumi dolgozatoknál – hogy ő kirekesztő
nézeteket vall, de legfeljebb a jegyeiben mutatkozott meg az, hogy a
tanár nem ért vele egyet. Már amikor nem értett vele egyet.


„A tanárok nagy része nálunk tudomásul vette a
radikális politikai nézeteket – hallgatólagosan sokan támogatták is az
ilyenfajta viselkedést” – teszi hozzá Péter, aki ugyanazon az egyetemen
szerzett történelem-magyar tanári diplomát, ahol Bálint tanult. Ő is
arról számol be, a folyosón, egymás közt gyakran merültek fel ilyen
témák – de ezek soha nem láthattak napvilágot az órákon. Megbeszélésre,
értelmes vitára – arra, hogy egy jelentősebb tanár-karakter kissé
helyrerakja a prioritásokat és történelmi tényeket a fiatalok fejében –
nem került sor.

Miklósi László szerint a
mesterképzésre való felvételnél mind szakmai, mind alkalmassági
szempontból meg lehetne szűrni a hallgatókat. „A pedagógusképzésnek és –
továbbképzésnek meghatározó a szerepe abban, hogy a leendő
történelemtanárok a tárgy tanításához szükséges attitűdökkel is
rendelkezzenek ” – magyarázza az elnök.

Az ilyenfajta
szelekció persze nem egy kérdést vet fel: hogyan is lehetne világnézet
alapján szelektálni a tanári pályára vágyók között? Miklósi szerint a
kérdés egyszerűbb: „ha valaki kirekesztő attitűdökkel rendelkezik,
kérdéses, hogy mennyire lesz alkalmas pedagógusnak. A nemzeti
alaptanterv, az érettségi vizsgakövetelmény és egyáltalán, a pedagógia
számos olyan előírást tartalmaz, amit kirekesztő módon nem lehet
megcsinálni. Akár zsidóellenes, akár cigányellenes – vagy a
mozgássérülteket nem tolerálja valaki.”

Miért gond a
jobb?

A válasz persze nagyon egyszerű: ki szeretné,
ha a jövő történelemtanárainak nagy része kirekesztő üzeneteket
csepegtetne utódaink fejébe? Ki szeretné, ha a mostani feszült
politikai-társadalmi hangulatban nem csak a médiából, de az iskolából is
az átértelmezett, indulattal körített tényeket hozna haza a gyerek, az
általános és középiskolai tankönyvekben foglalt tények
helyett.

Pedig látjuk, a mostani
rendszeren bizony átcsúszhatnak azok is, akik kicsivel később második
világháborús német egyenruhában pózolnak az iwiw-en. Kosaras Péter Ákos –
a tiltakozások ellenére – most a tordasi iskola igazgatója, immáron sok
éve van a pályán. Vele szemben Bálint – százötven fős
történész-évfolyamának egy hallgatója – nem tudta megszerezni a
tanárképes diplomát. Nem azért, mert valakinek nem tetszett, hogy más
véleménye van a zsidókról. Azért, mert tanulmányai közben megváltozott a
szabályozás és egyszakos törisként nem vehette fel a tanárképzéshez
szükséges tárgyakat. Azt mondja, nem is tanított volna szívesen –
ezekből a tankönyvekből, amelyekből ma szokás,
semmiképp.

Az
[origo] (Kristóf Juli) eredeti cikke
»

Majd
ha a falon belül…

A
tordasi igazgatóválasztás a Klubrádióban